Az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalása szerint erősíteni kell a fogyasztók védelmét az ingadozó villamosenergia-árakkal szemben, és biztosítani kell, hogy joguk legyen a rögzített áras vagy dinamikus áras szerződésekhez. A témáról kiadott sajtóközlemény szerint az EP strasbourgi plenáris ülésén 366 szavazattal, 186 ellenében és 18 tartózkodás mellett véglegesítette az árampiaci reformról szóló álláspontját, mely szerint a reform részét kell képeznie az arra vonatkozó tájékoztatásnak is, hogy az emberek milyen lehetőségeket írnak alá, illetve a beszállítókra vonatkozó tilalomnak, hogy egyoldalúan módosíthassák a szerződési feltételeket.
Az uniós villamosenergia-piaci reform eredeti célja a fogyasztói áramszámláknak a földgáz árának alakulásától való függésének csökkentése és az embereknek a jövőbeni árkiugrásoktól, illetve a piaci manipulációtól való védelme volt. További fontos célok az európai ipar versenyképességének megőrzésének segítése, főként a hosszú távú árambeszerzési szerződésekkel, valamint a megújuló energiaforrásokba történő befektetések elősegítésére. A javaslat 66a cikkében azonban a bizottság új jogkört kapna, bizonyos piaci feltételek teljesülése esetén, hogy árampiaci válsághelyzetet hirdessen – írja a Magyar Nemzet.
Egy ilyen helyzetben a tagállamok árszabályozási lépéseit korlátozhatná a bizottság, azaz Magyarországon például a rezsicsökkentést. A háztartások átlagfogyasztásának csak hetven, a kkv-k átlagfogyasztásának nyolcvan százalékáig lehetne hatósági árakat alkalmazni. Ez ebben a formában egyértelműen korlátozná a rezsicsökkentést, ráadásul pont a nehéz árampiaci környezetben. A döntés kapcsán Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője leszögezte:
Az Európai Bizottság kudarcos szankciós politikája példátlan energiaválságot okozott. A brüsszeli bürokraták most az emberekkel akarják megfizettetni ennek az árát. A mai döntés bizonyítja, hogy ebben a magyar baloldal is segítené őket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a rezsicsökkentés megőrzését támogató magyarok csak a Fidesz–KDNP-re számíthatnak
– fogalmazott.
Az uniós árampiaci reform javaslatát az Európai Bizottság és az Európai Parlament baloldali többsége saját hatáskörének bővítésére és a magyar rezsicsökkentés aláásására használja. A brüsszeli bürokraták magukhoz akarják venni a jogot, hogy eldöntsék, mikor van energiaválsághelyzet, s hogy ilyenkor engedélyezik-e a rezsicsökkentett árak alkalmazását. Ezzel csökkentenék a tagállamok jogait, hogy megvédjék polgáraikat a magas energiaáraktól. Gyürk András szerint ez a magyar rezsicsökkentés ellen irányuló támadássorozat újabb fejezete.
Nonszensz, hogy Brüsszelből mondják meg, mikor segíthetjük a polgárokat és vállalkozásokat. Ez egy elfogadhatatlan javaslat, alapvető nemzeti érdek, hogy ebben a formában ne valósuljon meg
– hangsúlyozta a jobboldali politikus. A magyar baloldal ezzel szemben a javaslat mellett foglalt állást.
A baloldal a magyar emberekkel szemben újra a brüsszeli bürokraták mellé állt. Bebizonyosodott, hogy ha tehetnék, eltörölnék a rezsicsökkentést. Ezzel szemben mi nem engedünk ennek a nyomásnak, és továbbra is megvédjük a magyar családokat a magas energiaáraktól
– tette hozzá a fideszes EP-képviselő.
A magyar baloldal egységesen állást foglalt a 66a cikket tartalmazó EP-álláspont mellett, ezáltal a rezsicsökkentés ellen szavazott. Brüsszel mellett voksolt a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna, a jobbikos Gyöngyösi Márton, a DK-s Molnár Csaba, Rónai Sándor és a szintén a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez tartozó Ujhelyi István is. Az Európai Bizottság egyébként már 2023 májusában a rezsicsökkentés megszüntetésére szólított fel, amikor az EB közzétette a tagállamoknak szóló gazdaságpolitikai javaslatait. Brüsszel Magyarországnak a rezsicsökkentés eltörlését és tőkeigényes energetikai fejlesztések kivitelezését ajánlotta. Ezek a javaslatok következetlenek és elfogadhatatlanok. Nem kérünk a kudarcos szankciós politikával Európát energia- és inflációs válságba navigáló brüsszeli bürokraták legújabb ötleteléséből – írta már akkor a közleményében Gyürk András.
A Fidesz EP-képviselője hozzátette: az Európai Bizottság gazdaságpolitikai javaslatainak fő célja az emberek tartós jólétének megőrzése lenne. Ezzel szemben Brüsszel megszorításokat javasol. A brüsszeli bürokraták a rezsicsökkentés felszámolására és tőkeigényes energetikai beruházások kivitelezésére szólítják fel Magyarországot.
Brüsszel javaslatának végrehajtása minden magyar család számára havi 181 ezer forintos rezsiáremelést jelentene. Továbbá szintén sorsukra hagynák a rezsivédelemben részesülő családi lakóközösségeket és kisvállalkozásokat is. Az energetikai beruházások gyorsításának legfőbb akadálya pedig maga a bizottság, amely visszatartja az erre fordítható forrásokat
– írta a magyar politikus, kiemelve, hogy Brüsszel ajánlásai elfogadhatatlanok. Emellett érdemes lehet három javaslatot megfontolniuk. Egyrészt ne hozzanak az energia- és inflációs válságot fokozó intézkedéseket. Másrészt azonnal bocsássák rendelkezésre a magyar embereket jogosan megillető forrásokat. Végül haladéktalanul tisztázzák szerepüket a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatos zsarolási kísérletet illetően.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
Facebook
Twitter
YouTube
RSS