Ma tartotta országértékelőjét Márki-Zay Péter, aki kezdetben újsáígrói kérdésre azt sem tudta megmondani, mikor tartja, majd több dátumot is említve végül a mai napot mondta ki véglegesnek. Beszéde előtt azonban a szövetséges pártok emberei is felszólalhattak, és furcsa módon nagyon összeállt mindenkinek a szöveg a fejében, még egy papírfecni sem volt előttük. Kiderült: az egészet súgógépről olvasták fel – ami előfordult már –, de persze Márki-Zay Péternek hiba nélkül ez sem ment.
Számos alkalommal vetették már az ellenzékiek a magyar miniszterelnök szemére, hogy beszédei során lepillant a papírjába, hogy véletlenül se veszítse el a gondolatmenetét. A “bezzeg az ellenzék” tábora saját politikusaikra viszont nagyon büszke szokott lenni, hogy fejből mondják mondandójukat. Most sem volt ez másképp.
A mai országértékelő is nagyon gördülékenynek tűnt, igaz, Márki-Zay Péter az előre megírt szöveget is döcögősen olvasta fel. Igen: “olvasta fel” – mivel kiderült: súgógép segíti ezeket a “professzionális” politikusokat. Nem csoda, hogy előre leírták a szöveget, ugyanis Márki-Zay Péter rendszerint azt állítja, hogy nem arra gondolt, amit mondott – ennek eredményeként a zsidókat, a fogyatékkal élőket, a vidékieket, a nőket és a szavazókat is sikerült már vérig sértenie. A súgógép bevetése azonban nem először fordul elő: korábban Karácsony Gergely bukott le vele.
Forrás/Fotó: Mandiner
Orientál
2022-02-18 at 15:40
Korrupt hazug népbe lövető Gyurcsány írhatta neki amit elmondhatott Márki-Zay.
Ilona
2022-02-18 at 11:02
“Súgógépről országértékelt az ellenzék – Márki-Zay Péter még így is bakizott.”
Ezután merje valaki idióta, hazug módon azt mondani, hogy Orbán Viktor gyáva és ezért nem áll ki egy súgógépet alkalmazó emberrel vitatkozni.
Orbán Viktornak az alábbiak miatt nem kell kegyet gyakorolnia a közös vita témakörben MZP irányában és nem is szabad:
1./ Orbán Viktor, az államférfi, a nagyszerű szónok, egyszerűen nem járathatja le magát, hogy MZP-vel vitatkozzon, azzal az emberrel, akinek a feltételezett gondolatai, és a kiejtett szavai agyonütik egymást.
2./ Miniszterelnökünk nem állhat ki egy olyan emberrel vitatkozni, aki csak súgógép segítségét bevetve tud évértékelőt mondani.
Az ellenzék ne áltassa magát: Súgógépről, még egy jól olvasó ötödikes kisdiák is tudna évértékelőt tartani, főleg akkor, ha tíz-húsz ember is megírja azt az évértékelőt.
A kisdiák talán nem is bakizna, tudná a kötelességét, azt olvasná ami írva van, és nem mást.
3./ A Kormányfőnk egyszerűen becsületbeli, emberség iránti tisztességbeli, kötelességbeli indíttatásból nem teheti meg, hogy egy olyan emberrel vitatkozzon, MZP-vel, – a súgógépet most félretéve, – aki, mint mondta:” A fasisztákat, a kommunistákat is külön külön képviseli a hat párton belül.” Az ő jelöltjük MZP.
4./ Egy magára valamit is adó miniszterelnök soha nem teheti meg, hogy vitatkozzon egy olyan sötét lelkületű, zavaros gondolkozású emberrel, aki a népét lépten-nyomon gyalázza: Hol sötétben tartott trágyával etetett gombának tekinti, hol ostobának, hol részeges, fogyatékos vidékinek, aki még egy keresztrejtvényt sem tud megfejteni.
Mindezeket még meg is fejeli, amikor a nők képességéről még ettől is kevesebbet tételez fel MZP.
Szerencsétlen önimádó, magát Messiásnak hívő emberke,úgy látszik mit sem hallott modern korunk legnagyszerűbb magyar nőjéről Karikó Katalinról, mert ha hallott volna baromságokat nem nyög be a nők “tudatlanságáról”.
Arra viszont nem gondol MZP, hogy a normális emberek mit gondolnak róla, semmi olyat, ami rá nézve hízelgő lehetne.
5. / Azt sem lehet megbocsájtani MZP-nek, hogy a sok gyalázáson kívül, ostobaságnak tartja az ingyenes gyógykezelést, a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat a családi támogatások széles körét…
A migránsokat viszont már beengedné veszélyesen tévesen feltételezve róluk, ha minél nagyobb tömegben jönnének hazánkba, annál hamarabb integrálódnának.
Mélyen hallgat a nyugati országokban a migránsok által elkövetett terror cselekményekről, gyilkosságokról, nemi erőszakról, és arról, hogy a migránsok zöme nem integrálható, ezt mutatják a harmadik generáció Európában levő szélsőségesen radikális tagjai. Végül, de nem utolsó sorban a migránsok többsége dolgozni nem akar, csak eltartatni európai színvonalon magát, az európai őslakosok által.
6./ MZP kijelentései alapján nem más, mint: egy beképzelt, zavaros gondolatú vidéki ember, aki vidékiként még magát is gyalázatosan minősíti, csak nem tudja ésszel felfogni, hiszen vidéken él, ám talán ezt már elfelejtette, annyira a hatalomra koncentrál.
Vérig sérti érhetetlen módon, akiknek a szavazataiért epekedik.
Igazán nem lennék meglepve, ha egyszer valamelyik tv ezt közvetítené MZP szavazásra buzdító szavairól:
Te, ostoba, tuskó, szellemi fogyatékos, sötétben tartott, trágyával etetett gomba, részeges, keresztrejtvényt megfejteni sem képes vidéki, minden információtól, hírektől, internettől is távoli szavazz a hat párti ellenzékre, szavazz rám!
Egy biztos, aki ezek után, a sok sértegetés után elfogadja magára nézve azt amit MZP zavaros gondolatai, és zavaros beszédei alapján állít, és az ellenzéki hat pártra szavaz, az tényleg rászolgált MZP szavaira:Ostoba, tuskó szellemi fogyatékos…stb
Hozzászóló: Ilona a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Ilona
2022-02-18 at 09:32
“Márki-Zay Péter rendszerint azt állítja, hogy nem arra gondolt, amit mondott.”
Nemcsak a politikusoknál, de minden embernél válogatás nélkül a kimondott szavaknak kell, hogy jelentőséget tulajdonítsunk, és ne a titokban rejtve tartott gondolatoknak.
Ez a követelmény minden szakmára kell, hogy vonatkozzon, ha nem így lenne akkor ez sok tragédiához vezethetne: pl. ha egy sebész világhírű professzor egy súlyos műtétnél más megoldásra gondol, mit amire az orvostársait szóban utasítja.
Ezért mindenkinek be kell látni MZP magyarázkodása nem fogadható el, amikor azt mondja: Másra gondoltam, mit mondtam.
A diplomácia területén szintén fokozottan kell, hogy érvényesüljön, a kiejtett szó és a gondolat egysége.
Ott, ahol ez nem így van, az már szerintem orvosi eset, ha még talán titkolják is.
Egy biztos hazánknak olyan miniszterelnöke nem lehet, aki zömében mást gondol, mint amit mond, és a végén nem a kiejtett szavaira hivatkozik, hanem a gondolataira, ami nem tudni, nem ellenőrizhető mi is volt eredetileg, volt e egyáltalán.
A kiejtett szavak adják a lényeget és nem az esetleg meg sem született mentegető gondolatok, amire később MZP oly gyakran hivatkozik.
Amennyiben ez nem így lenne, hogy a kiejtett mondatoknak szavaknak van jelentősége és nem a gondolatoknak, akkor sok nemzetközi botrány robbanna ki, mint Marki-Zay Péter esetén sajnos ez előre kijelenthető, ha ő lenne esetleg a miniszterelnök hazánk fekete napján, ha őt választanák meg a nem gondolkozó emberek többsége.
Az viszont nem lehet, hogy hazánk lakosságának több mint fele meghülyüljön.
Lehetnek gondolatok, amit jobb, ha nem mondunk ki sohasem, ezt mindenki tudja, aki pedig ezzel nincs tisztában, mint MZP annak nincs keresni valója a politikában, de más rendes munkahelyen sem.
Normális észjárású embereknél általában az esetek legalább 90 százalékában – ez a 90 százalék azonban lehet 100 százalék is – a gondolatok, szinkronban vannak a kiejtett mondatokkal, illetve tettekkel. A maradék 10 százalék gondolat a normális embereknél pedig erős kontroll alá kerülve, teret ad az új gondolatnak, amely összhangban áll a később kiejtett szavakkal, tettekkel.
Egy biztos a végén meg kell, hogy legyen az egyensúly normális értelmesen gondolkozó embereknél a gondolat, a kiejtett szavak, mondatok és az ezt követő tettek, cselekedetek között.
Sajnos az eddigi beszédei, magyarázkodásai alapján MZP még nem tart itt, éppen ez is erős ok, bizonyíték, hogy ő nem méltó arra, hogy hazánk miniszterelnöke lehessen.
Hozzászóló :Ilona a közgazdász, Tiszaújvárosból.
működik a proletárdiktatúra
2022-02-18 at 09:11
A moslékkoalacíós “évértékelő” az egykori Újpesti Gyapjúszövőgyár telephelyén, a IV. kerületi Berni u. és Madridi út sarkán levő, az egykori hazai textilipar egyik komoly üzemének valamikori ingatlanán lehetett.
A rablóprivatizáció során “némi apróért” egy jó elvtárs vehette tulajdonába, a mozgalomban eltöltött érdemei honorálásáért. Persze a bérleti díjakból mélyszegénységből tengeti megfáradt napjait.
Makiszarék ezzel is adják tudtunkra, hogy a proletárdiktatúra ma is létezik, így tartották maroknyi, kivezényelt alvó hallgatóságuknak az “évértékelőt”. A lepusztult üzemcsarnokban nagyobb sötétség volt, mint az élcsapat trógereinek fejében.
De hol volt derék maszopos – tárcavárományos – Komjáthi Imre et., a kerítésnél senki sem volt odaláncolva?
Az érkezéskor egy fekete Volgát, sem fehér Ladát (még Horngyugyut is így vitték az Országházba) sem láthattunk, használtan vett, lepusztult luxusautókkal érkeztek az élcsapat tagjai, talán a gyurcsányfióka összeköttetései közreműködésével jutottak hozzá ezekben az ínséges időkben.
Apropó, a súgógépeket talán a sokoldalú (négy baloldala van) Vágó Pista et. adta kölcsön a korábbi TV-ből rekvirált raktárkészletéből.
A stílusos színpadon a puritanizmust sörpad fémjelezte, amiről lefolyása közben szegény Dobrevtehén majdnem dobott egy leszúrt Rittberget.
Sehol egy Lenin-kép, sehol egy Heineken verescsillag, még egy kis-úttörő sem ordította a “döntsd a tőkét, ne siránkozz” sorokat, amit ma már nem döntenek, hanem ölelgetnek a libernyák nyikhajok.
Elvtársak nemcsak a hely volt snassz, hanem süket dumátok is.
Judit
2022-02-18 at 08:49
Ne kételkedjünk, a választásokig a szavazó tábor elhalálozottjait fel fogja támasztani ez a soros-sátáni–böszmék-böszméje szélhámos-szekta messiás.!!! Még ugyan nem mondta ki, de a gondolataiban ott van.!!!makkizaj te úgy vagy ökör ahogy vagy.!!! A kutya ha bevenné amit az évértékelődön kiugattál, kiokádná.!!!
Uncle Ment
2022-02-18 at 08:25
Tud a miniszterjelöltúr súgógép nélkül is beszédet mondani.
Csak akkor másfél hétbe telik, míg kimagyarázzák az atv-ben.
Azért voltak ilyen kevesen, mivel többször fel kellet venni, mert párszor eltért a súgógép szövegétől.
lyukas zokni
2022-02-18 at 08:09
már várom az örök élet mellett az ingyen sör és korlátlan ingyen alapfizetés ígéretét is makiszar részéről.
jobb-ágy
2022-02-18 at 07:52
Ha ők nyernek,hosszabb élettartamot kapunk cserébe. Ez elég gyengus. A kutyapárt örök életet ígért. Ja, és ami még jobb, ingyen sört. Tehát, hova kell húzni az “X”et? Hát persze, hogy a FIDESZ-hez!!!!!!!!!!!!!!!!
Nahát
2022-02-18 at 07:48
Nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy Gyurcsány évértékelőjén nem mutatták a nézőteret. Vagy azért, hogy ne tudjuk, ki volt ott, vagy azért, hogy ne tudjuk, ki nem volt ott. Szerintem beültettek 8 fizetett aktivistát, hogy legyen, aki nevessen, ha kigyullad a lámpa.
TS
2022-02-18 at 07:41
Ez hol volt? Az EVIG omladozó művházában?
jobb súgógépet!
2022-02-18 at 07:31
Mi az, hogy évértékelő?
Ez a szarházi Makiszar közel 1/4 évig volt a moslékkoalíció hivatalos miniszterelnök-jelőltje, miután Gelgej adjutunks a gurítóra került.
Addig Makiszar polgármesterként rontotta a levegőt Hódmezővásárhelyen.
Egyébként a súgógépről való olvasása is hagyott kívánni valót maga után, baki-baki hátán. Látszott, hogyha nem fosáradatként jönnek ki száján magvas gondolatai, akkor maga alatt van az aljas gazember hazaáruló tróger.
Angie
2022-02-18 at 07:27
Csak ennyi ember ment el az évértékelöjükre?
Igaz, vállalhatatlanok!
Lel
2022-02-18 at 07:22
Nem szeretnék ennek az álkeresztény, álkatolikus,álmagyar,notorikus hazudozó,libsikomcsi makizaj gyóntató papja lenni: egy gyónás minimum 3 napig tartana,és csak a bűnei felét vallana be,a többit még ott is elhazudna és letagadna!!! És leginkább az ő lelkiismerete sem szeretnék lenni,ha van neki egyáltalán,mert hánynék egyfojtában!!!
Karácsony.sk
2022-02-18 at 03:53
Fú de nagy ZAY van ennek a makkiszarnak az agyában, ha van egyáltalán agya ennek a kanadai kolaboránsnak!
Szlovákiából……
Besser Wisser
2022-02-18 at 02:33
az ilyen rendezvényeket nem pártkongresszusnak szokták nevezni?
Cser Borbála
2022-02-18 at 02:05
Hódmezővásárhelyi polgármesteri tevékenységét értékelte????
kektarnics
2022-02-17 at 23:01
Szerintem lefizetik az embereket, penz mint a pelyva annyi van nekik a kampanyra.
Normalis ember, de meg felnormalis sem vevo ennek az embernek az agymeneseire, de ha kap egy kis penzecsket teljesiti a feladatot. Lattunk az elovalasztas alatt is nyilatkozo embereket, akik penzt kaptak, ezert elmentek szavazni.
Gyurcsany klonja, hogyan beszeljen, ellene? O meg otthon rohog a markaba, hogy talalt valakit, aki kikaparja neki a gesztenyet.
Joemberek, esznel kell lenni, mert nem vicc amit csinalnak, es kulonben is igaz a mondas, – egy bolond szazat csinal!
tarcsa
2022-02-17 at 22:27
Valamilyen szerencsétlen “Istvánné” boldog, hogy ennek az ügynöknek a fejében vannak a gondolatok? Abban biztos vannak. Csak egy a probléma Márki-Zay gondolataival, hogy annyira zagyvák és összefüggéstelenek, hogy egy diliház zárt osztályán lenne a helye. Napi háromszori jeges pakolás, némi elektrosokk, sok-sok tabletta és belülről gumírozott szoba. Ez való ennek az alaknak. Mihamarabb, mert nemsokára harapni is fog!
azunio
2022-02-17 at 22:05
MIMD KAMUGELI szinten van!
PRIMITÍVEK A VÉGTELENSÉGIG!
●
Ami nem LOPÁS, CSALÁS az távol áll tőlük!
Az IGAZSÁG pedig nem létező kategória ezeknél a SEGGF@JEKNÉL.
Orientál
2022-02-17 at 21:58
Márki-Zay az elmebeteg tehát előző mondatait letagadó Fasiszta és egyben kommunista , elődei több mint 150 millió embert végeztettek ki beteges egyeduralmuk által. Sztálinista kommunisták és hitlerista fasiszták Márki-Zayék.
Nahát
2022-02-17 at 21:50
Feri nem jelent meg, eldugták, mert azt hiszik, ha nem mutatkozik együtt MZP-vel, április 3-án nem fogjuk észrevenni, hogy ő is rajta van a közös pártlistán. Dobrev MZP után a második helyre kerül, vajon Gyurcsányt hányadiknak teszik?
Tuti
2022-02-17 at 21:31
hat ezek meg milyen satorban vannak?
Rolo
2022-02-17 at 21:15
Miért voltak már megint ilyen “sokan” ? 🙂 🙂
Poppy
2022-02-17 at 21:07
Önálló debil.
Rolo
2022-02-17 at 21:06
🙂 🙂 🙂
Jó sokat készülhettek rá…alaposak mint mindig 🙂 🙂 🙂