
Ismét megfenyegette a Sukoró-ügyben eljáró ügyészeket és bírákat Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. A Kúria csütörtöki ítélethirdetése után a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán azt írta, hogy nem a jogerősen elítélt vádlottak, hanem „a nyomozó ügyészek, az elmarasztaló ítéletet hozó bírák a bűnösök”. Párttársa, Varju László mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Polt Péter legfőbb ügyész, Handó Tünde, az OBH elnöke, az ügyben eljáró “fideszes” ügyészek, a csütörtöki ítéletet meghozó bíró és tanácsa “addig lesznek szabadlábon, ameddig a magyar miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják”.
Ők ártatlanok. Tudom, mert ismerem az ügyet és az eljárást. A nyomozó ügyészek, az elmarasztaló ítéletet hozó bírák a bűnösök. De jön majd új kor. Új kormány. A meghurcoltakat szabadon engedjük és teljes anyagi és erkölcsi kárpótlást fognak kapni. A bűnös eljárásban résztvevők ellen meg minden törvényes eszközzel fellépünk. Akik bűnösen kiszolgálták Orbán rendszerét, nem számíthatnak megértésre. Tönkretettek embereket, családokat, életeket. Mert gyávák, megalkuvók, vagy csak egyszerűen megvehetők voltak. Nem lesz bosszú. Csak végre tisztességes igazságszolgáltatás lesz. Tisztességes kollégáimat zártátok börtönbe, mert engem nem tudtatok. Soha nem felejtem. Soha.
– írta fenyegetően Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, miután a Kúria jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Sukoró-ügyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőit.
Már korábban is fenyegetőzött
A bukott miniszterelnök ugyan mai írásában azt ígérte, egy esetleges kormányváltás után nem állna bosszút, de érdemes felidézni, hogy 2015 októberében, az elsőfokú döntés után név szerint fenyegette meg az ügyben eljáró bírót és ügyészt. Gyurcsány Ferenc akkor azt mondta, szót kíván emelni a magyar köztársaságért, amelyet szerinte „Orbán Viktor, Polt Péter, Kovacsics Gábor eljáró ügyész, Handó Tünde és az ítélkező bíró, Somogyváriné Csendes Mária megbecstelenített”. Az ellenzéki politikus az említetteknek azt üzente, „ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre”, mert tettük nem fog következmények nélkül maradni. A hatalom bukását követően „kinyitjuk az aktákat és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek” és tisztességes eljárásban bizonyítják majd bűnösségüket – fogalmazott prejudikálva a DK elnöke.

Varju László börtönbe csukná az igazságszolgáltatás több szereplőjét. Fotó: 24.hu
A bukott miniszterelnök párttársa is elszabadult
Varju László DK-alelnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Kúria jogerős döntését kommentálva is koncepciós perről beszélt, továbbá – kormányváltáskor – szabadulást és teljes kárpótlást ígért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. letöltendő börtönbüntetésre ítélt egykori vezetőinek. Varju László azt mondta: a Fidesz azért “kreálta” a Sukoró-ügyet, hogy börtönbe zárja Orbán Viktor kormányfő “legfőbb politikai ellenfelét”, Gyurcsány Ferencet, Tátrai Miklós és Császy Zsolt fő bűne pedig az volt, hogy nem tettek “hamis tanúvallomást” a DK elnöke ellen. Ma Magyarországon nem független az igazságszolgáltatás – jelentette ki, hozzátéve, Polt Péter legfőbb ügyész, Handó Tünde, az OBH elnöke, az ügyben eljáró “fideszes” ügyészek, a csütörtöki ítéletet meghozó bíró és tanácsa “addig lesznek szabadlábon, ameddig a magyar miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják”.
Jogerős ítélet a Sukoró-ügyben
Ismert, a Kúria jogerősen három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte csütörtökön a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét, Tátrai Miklóst a Sukoró-ügyben hűtlen kezelés kísérlete miatt. Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója két év hat hónap börtönt kapott. A Sukoró-ügy lényege, hogy még 2008. július 30-án Joav Blum izraeli-magyar üzletember csereszerződést kötött az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV). Blum egy befektetőcsoportot képviselt, amely King’s City névvel kaszinóvárost akart építeni a Velencei-tó partjára, Sukoró területén. A megállapodás szerint az állam tulajdonában lévő sukorói telkeket cserélték volna el Joav Blum pilisi és albertirsai ingatlanjaival. Ha a telekcsere megvalósul, a vád szerint 1,2 milliárd forintos kár érte volna a magyar államot.

Tátrai korábban a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy MSZP-s nagyhalaknak is érdekében állhatott a Sukoró-ügy elindítása. Fotó: Mészáros Péter/PS
Gyurcsány is gyanúsított volt
A 2009. áprilisában indult büntetőügyben nemcsak Tátraiék, hanem Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök felelősségét is karcolgatta a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyészek érdeklődését a nyomozás során ugyanis felkeltették annak a találkozónak a részletei, amelyet 2008. május 21-én tartottak a Parlament Nándorfehérvári termében. A Gyurcsány-kormány tagjai itt találkoztak a befektetői csoport képviselőivel, akik itt közölték, hogy telekcserével szeretnének hozzájutni a beruházás megvalósításához szükséges földterülethez. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen 2009. október 6-án tett feljelentést Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, majd a legfőbb ügyész 2011 áprilisában kérte ki a DK jelenlegi elnökének mentelmi jogát, amit az Országgyűlés néhány hónappal később fel is függesztett. Gyurcsányt végül nem a Schiffer által kifogásolt jogszabálysértések, hanem a telekcserével összefüggésben, hivatali visszaélés bűntette miatt 2011. október 3-án hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség. De vádlott nem lett a bukott miniszterelnökből, mert az ügyészség 2012 júliusában megszüntette ellene az eljárást azzal a magyarázattal, hogy „nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a telekcseréről hozott döntésben”, így Gyurcsány megúszta a felelősségre vonást.
Tátrai szerint a Sukoró-üggyel akarták kiiktatni Gyurcsányt
Gyurcsány szerepével kapcsolatban néhány éve egy interjúban a PestiSrácok.hu is faggatta Tátrai Miklóst, aki tagadta, hogy a volt miniszterelnök közvetlenül utasította őt a telekcsere végrehajtására. A DK vezetőjére azért vetült egyébként a gyanú árnyéka, mert a nyomozás során előkerült egy email, amit az egykori MNV-vezér írt Bajnai Gordon akkori főtanácsadójának, Winkler Gyulának. A levélváltás során Tátrai hivatkozik egy parlamenti emlékeztetőre, „amivel a miniszterelnök rendelte el a csereügyletet”. Ami ennél is érdekesebb, hogy Tátrai korábban a blogján, illetve az interjúban is utalt arra, hogy Gyurcsány belső ellenzéke ezt az eljárást kiváló lehetőségnek látta a volt kormányfő „kiiktatására”, azaz a Sukoró-ügy volt MSZP-s nagykutyáknak az érdekét is szolgálta.
Vezető kép: Horvát Péter Gyula/PS
Aladin
2017-06-09 at 06:41
Most csak az a baj Gyurcsánnyal, hogy ö tudja hogy a legnagyobb gazember és most lelki furdalása van ezekkel szemben. Ez csak igy magyarázható. Pénzel mindent megtudott uszni, ezeket meg a szarban hagyta.
Kétes
2017-06-08 at 17:49
Azt meg tudja magyarázni valaki, hogy honnan a fészkes fenéből volt Joav Blum izraeli üzletembernek elcserélhető földtrülete?
Gáspár Anett
2017-06-08 at 19:51
Nem kell sokat találgatni. Kapta-vette-lopta.
” Joav Blum izraeli üzletembernek a Pest megyei Albertirsán és Pilis mellett voltak földjei. Már a magyarországi perben kiderítette a vádirat, hogy ezeket a területeket Blum színlelt ajándékozási szerződéssel szerezte meg, így ugyanis nem keletkezett elővásárlási jog! Később ezeket cserélte el az állami kézben lévő sukorói területre, kihasználva, hogy Pest megye területén lévő földjeit érintette az M4-es autópálya tervezett útvonala. A jogszabályok szerint ugyanis állami földektől akkor lehet csere útján megválni, ha a csereingatlan megszerzése állami érdek. A testület pozitív döntése után a csereszerződést végül Tátrai és Császy írta alá 2008 júliusában. Ennek értelmében a Velencei-tó mellett fekvő 70 hektár állami föld 1,08 milliárd forintot ért, a Joav Blum által adott Pest megyei földek pedig 787,4 millió forintot – a kettő közötti különbözetet, 296,6 millió forintot pedig az üzletember kifizette. A vádirat szerint ugyanakkor mindezzel – a manipulált értékbecsléseknek köszönhetően – az államot 1,3 milliárd forint vagyoni hátrány érte.”
http://www.3szek.ro/load/cikk/65625/magyar_tukor
Gáspár Anett
2017-06-08 at 17:12
Ez már nyílt terror!
khm
2017-06-08 at 16:40
továbbá – kormányváltáskor – szabadulást és teljes kárpótlást ígért ….
Ezen hemperegve röhögtem,mert ígérni azt mindig tudtak,betartani azt sohasem. Ezen kívül könnyen ígér kárpótlást a más pénzéből!!! (de tényleg! miért nem a saját zsebükből fizetik?)
Azt csak halkan pendítem meg,hogy KORMÁNYVÁLTÁSKOR…. Reményeim szerint ez belátható időn belül,nem fog megvalósulni. 🙂
Gáspár Anett
2017-06-08 at 19:45
Nos, a kárpótlásokat ezek vásárolták fel potom pénzért, és lenyúlták az ország 90%-át.
Kaktusz
2017-06-08 at 16:20
Tévedésben vagy, mint mindig. A Fidesz nem retteg tőle. Ezt maga Gyurcsótány intézte el. Gyurcsótáy csak feltünési viszketegségen szenved…ezért hepajkodik, amint egy kis csönd van körülötte.
Pandora
2017-06-08 at 16:16
Gyurcsány ex miniszterelnök úrnak gyorsan egy párnázott szobát kérünk a diliházban,mielőtt nyilvánosan levetkőzik az utcán!Rohamosan romlik az állapota.
Névtelen
2017-06-08 at 14:23
Nem “Kíváncsian várni kell” , hanem Széll bernadettet értesíteni, hogy egy kiváló feltünő ügyben megteheti ez évi 129. büntető feljelentését, hÁTHA HOZ VALAMIT A KONYHÁRA
rk
2017-06-08 at 14:12
Gyurcsánynak és a kedves nejének pedig már régen a börtönben lenne a helye
Gáspár Anett
2017-06-08 at 19:44
A kedves anyósának is.
Gabi
2017-06-08 at 14:05
A gyurcsányi fenyegetés a magyar igazságszolgáltatás ellen szerintem nagy nyilvánosság előtt elkövetett bűncselekmény ,és ezt csak így lehet értelmezni ! Kíváncsian várom hogy a jogászok miképpen vélekednek erről !
khm
2017-06-08 at 14:43
Önnél a pont.
Kaktusz
2017-06-08 at 13:46
No lám, úgy látszik, hogy a bíró és az ügyészek az elevenükbe tapintottak a baloldalnak.
És mit jelentsem a fenyegetés? Ezek szerint a jogerős igazságszolgáltatás ellen lépnek fel? Most akkor hogy is van ez?
mhök
2017-06-08 at 14:53
“Most akkor hogy is van ez?” Hát ez pont úgy van ,mint ahogyan azt Szolzsenyicin leírta erről a vörösbolsi bandáról!
Gáspár Anett
2017-06-08 at 17:16
Ez már nyílt terror! Nyomásgyakorlás nyílt fenyegetéssel, zsarolás! Azonnal büntetőeljárást kell indítani, mert ha nem, akkor a magyar igazságszolgáltatás egy rakás szer.