
Abban valószínűleg Önök is egyetértenek velünk, hogy a 2020-as esztendő mindannyiunk életében emlékezetes marad a világjárvány miatt. A PestiSrácok.hu csapata azonban a koronavírus miatti vészhelyzetben sem tétlenkedett: portálunkon több olyan tényfeltáró írást olvashattak, amelyek jelentős és komoly visszhangot keltettek a hazai közéletben és járták be a magyar sajtót. Mint minden évben, idén is kíváncsiak vagyunk arra, hogy ezek közül Önöknek melyik tetszett a legjobban, ezért összegyűjtöttünk egy csokorra valót, hogy Olvasóink szavazhassák meg az idei év legjobbnak tartott sztoriját.
Pokol az Édenkertben – Bemutatjuk a több, mint ezer tagot számláló magyar pedofil közösséget
Füssy Angéla megrázó tényfeltáró cikksorozatban rántotta le a leplet arról, hogyan működik és kapcsolódik össze a pedofil hálózat. Ebben arra is felhívta a figyelmet, hogy szigorúbb törvényi szankcióra és tágabb mozgástérre lenne szükség az igazságszolgáltatási rendszerben eljáró hatósági szakembereknek ahhoz, hogy hatékonyabban léphessenek fel a sötétben megbújó, nyomaikat ügyesen eltüntető egyének ellen, akik zárt falak mögött élik ki beteges vágyaikat gyanútlan kisgyermekeken.
„A Google maga a lopakodó diktatúra” – Sok ezer ember tüntetett a kibersztálinizmus és a cenzúra ellen
Mintegy ötezren tüntettek a Google budapesti központja előtt februárban a techóriás által alkalmazott cenzúra miatt. A mára nemzetek felettivé vált, az egész életünket átszövő, saját szabályait másokra is ráerőltető cég ugyanis felszólítás vagy figyelmeztetés nélkül törölte a PestiSrácok.hu videócsatornáját, majd pár nappal később az újonnan létrehozottat is. A Google diktatórikus viselkedését, a szólásszabadság korlátozását kigúnyoló táblákat feltartó tüntetők megtöltötték az elszabadult cég magyarországi irodájának helyet adó irodaház előtti utcát az Árpád fejedelem útja mellett, a PestiSrácok.hu melletti szolidaritásukat kifejezve. A kibersztálinizmusról szóló írásunkban a tüntetésen elhangzott beszédekből is idéztünk.
Leleplező cikksorozatunk hatására elvették a Szegedi Ítélőtáblától a Szeviép-ügyet
Mint ismert, a PestiSrácok.hu leleplező cikksorozatát követően január közepén az Országos Bírósági Hivatal elnöke teljes körű tényfeltáró vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményeképp a Pécsi Ítélőtáblához került a Szeviép-ügy harmadfokú eljárása. Az Országos Bírósági Hivatal még januárban indított vizsgálatot a Szeviép-ügy vádlottjait felmentő bírák ellen. A vizsgálati jelentés elkészült, amelynek eredményeként az OBH elnöke visszavonta dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnökének vezető megbízását, valamint további egy érintettel szemben fegyelmi eljárás kezdeményezésére került sor.
Közpénz-tízmilliók, 33 milliós jutalom, taxikártya, ingyenautó – Íme, a DK-s Niedermüller Soroksárt megkopasztó jegyzője
Évi tízmilliós fizetése mellett közel 33 millió forintos jutalmat tett zsebre a DK-s Niedermüller Péter jelenlegi jobbkeze, a Soroksárról Erzsébetvárosba ejtőernyőztetett jegyző, Laza Margit – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szarvas Szilveszter írásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyurcsányista polgármester jegyzője a főváros XXIII. kerületéből, Soroksárról távozott közpénzzel kitömve. Laza Margit 2011 májusától 2018 május végéig részesült különböző mértékű jutalmakban úgy, hogy voltak olyan hónapok és időszakok, amikor Laza Margit duplán örülhetett, hiszen a különböző kifizetések részben vagy egészében ugyanazokat az időszakokat érintették, amiért már egyszer a soroksári kasszához járulhatott.
Baloldali pofára esés: Draskovics Tibor beismerte, hogy a főváros elköltötte a Lánchídra félretett pénzt, és a 180 milliárd forintnyi tartalék is más projektekre kell
Tulajdonképpen beismerte Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke, hogy a főváros birtokában lévő 180 milliárd forintnyi megtakarításból már semmi sem használható fel, mert vagy elköltötték, vagy félretettek „más projektekre”. Érdekes, hogy bár Karácsony Gergely minden utcasarkon elmondja, hogy halaszthatatlan a Lánchíd felújítása, és csak a kormány szívtelenségén múlik a rekonstrukció, úgy látszik, még sincs így. A kormány már megszavazott 6 milliárd forintot, az előző városvezetés is tett félre a hídra pénzt, Karácsonyék kilenc hónapja mégsem írták ki a közbeszerzést sem – csupán vádaskodnak és töketlenkednek. Lehet, hogy pont Gyurcsány régi, kipróbált embere, Draskovics rántotta le a leplet a budapesti vezetés álságos áldozatszerepéről? A Magyar Nemzet közzétette Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnökének, a fővárosi frakció vezetőjének Karácsony Gergelyhez írt kérdéseit is, amelyekben tételes elszámolást követel a főpolgármestertől az elköltött és az előirányzott pénzeket illetően. Alakul az újabb baloldali blamázs – vajon mikor lesz ennek következménye?
Karácsony Gergely egy stadion árát költi el öt év alatt a 40+1 „tanácsadójára”
Karácsony tanácsadói arányosan másfélszer annyit visznek haza a budapesti költségvetéshez viszonyítva, mint amennyit a kormány az összes stadionra költött 10 év alatt az ország költségvetéséhez képest. Az elmúlt tíz év egyik slágere volt a stadionozás, vagyis az, hogy az ellenzék mindent stadion-egyenértékre számított át. A stadion váltópénze a lélegeztetőgép volt, de ezt a haladók legnagyobb bánatára a koronavírus-járvány elvette tőlük, mert azt már nem merik mondani, hogy abból nincs elég, sőt, szerintük már túl sok is van belőlük. Aztán valamelyik ostoba indexes azt a hibát is elkövette, hogy kiszámolta, milyen elenyésző összeget költött a kormány stadionrekonstrukciókra és -építésekre tízéves távlatban. A stadion szép nagy műtárgy, nem lehet nem észrevenni, ellentétben például a tanácsadással, ami igazán sikeresen tud észrevétlen maradni. Karácsony Gergely tanácsadói viszont látszanak, bizonyára miattuk újítódik fel ilyen félelmetes gyorsasággal a Lánchíd, van üres biciklisáv a Körúton, kedves fullánkos méhecskék a buszmegállókban és lesz majd 30 kilométer/óra a maximális sebesség Budapest közútjain. Ja, és persze ők tanácsolták azt is, hogy a főpolgármesternek eszébe se jusson elkezdeni a Lánchíd felújítását!
Gyurcsány után a Jobbik alelnöke fenyegette meg a jobboldali polgármestereket – Exkluzív hangfelvételt tett közzé a PestiTV
Jobboldali, az ellenzékkel egyet nem értő polgármestereket fenyeget a Jobbik alelnöke a PestiTV birtokában lévő exkluzív hangfelvételen. A PestiTV által nyilvánosságra hozott hanganyagból kiderül: Potocskáné Kőrösi Anita, a liberálissá lett Jobbik alelnöke azzal fenyegeti a Somogy megyei Somodor első emberét, hogy ha 2022-ben kormányváltás lesz, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy most milyen viszonyt ápolnak az ellenzékkel a 2024-ig hatalomban lévő településvezetők. Potocskáné Kőrösi Anita egy somodori lakossági fórumon veszítette el a kontrollt és „ment neki” a község polgármesterének.
Potom pénzekért bérelték a lakásokat a balliberálisok a Várban – Nyomoz a rendőrség
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a balliberálisok által potom pénzekért bérelt budai lakások ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyet Bayer Zsolt robbantotta ki, aki a blogján írt cikksorozatot az új I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta bizalmasa, valamint az Index egyik újságírója, illetve a volt MSZP-s miniszter, Baráth Etele olcsó lakásbérléséről, miután elege lett abból, hogy az ellenzéki sajtó a jobboldali közszereplőket vádolta meg visszaéléssel.
Elképesztő, de igaz: a balliberális újságíró felszólította Müller Cecíliát, hogy ne hordjon keresztet a nyakában
Niedermüller Péter rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket, ami miatt tüntetést is szerveztek az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal elé. A keresztényellenes kijelentés miatt óriási közfelháborodás sem volt elegendő ahhoz, hogy távozzon a közéletből. A keresztényellenesség már begyűrűzni látszik Magyarországra is, ráadásul egyre bátrabban hangoztatják nézeteiket azok, akiket még a kereszt látványa is frusztrációval tölt el. Most éppen Müller Cecíliát kérték meg arra, hogy legyen kedves mellőzni szereplései alkalmával a nyakában lógó keresztet. Cikkünk megjelenését követően több politikus is megszólalt, akik felháborodásuknak adtak hangot az újságíró bejegyzése miatt. Kocsis Máté és Hollik István mellett azonban a közösségi média felületein is markáns véleményekkel lehetett találkozni, sőt, még egy mozgalom is indult: a felhasználók #nemveszemle hashtag-jelöléssel töltik fel fotóikat magukról, kereszttel a nyakukban. Szegő Péter felesége azonban nem igazán érti a felhördülést: nyilvános bejegyzést tett közzé, amelyben – bár mentegeti férjét – sikerült neki is vérig sérteni a hívő embereket. Szegő Edit ugyanis ebben nemes egyszerűséggel „horogkeresztényekként” említi azokat, akik felháborodásuknak adtak hangot Szegő Péter bejegyzése miatt, sőt, azt a konzekvenciát is levonja, hogy ők azok, akik a kereszténygyalázás irányába terelik az embereket. A logikai láncot némiképpen árnyalja az is, hogy miközben Jézus megváltásáról, valamint a megbocsátásról értekezik, lakájokként minősíti a jobboldali sajtót, így a mandiner.hu-t, valamint a 888.hu-t. Itt kissé fájdalmasan érint bennünket, hogy most kimaradtunk a sorból, de sebaj. Megértjük, hogy a PestiSrácok.hu által közvetített polgári, nemzeti értékrend olyan távol áll bizonyos emberektől, hogy még megnyitni sem képesek az oldalt.
Homályba veszett százmilliók: örökre rejtély maradhat Simon Gábor külföldre menekített vagyonának eredete
Az ügyészség befejezte a hat éve egy rendőrautóban elhunyt Welsz Tamás vállalkozó ügyében indult nyomozást – tudta meg a PestiSrácok.hu. Noha a Welsz-ügy hatalmas közéleti-politikai botrányként robbant be 2014 tavaszán, a hatóság által elővett emberek között nem található közszereplő, ismert vállalkozó vagy politikus. Ez alól egyetlen kivétel az MSZP egykori alelnöke, Simon Gábor, akinek a külföldön rejtegetett százmilliói miatt kellett bíróság elé állnia. Külföldi vagyona forrását azóta is homály fedi, mivel a pénz eredetét nem sikerült felkutatnia az ügyészségnek. Simon pedig erről azóta is hallgat.
Mata Hari
2021-01-12 at 20:50
Bokorugrato Gejza, ki váltottam a kenyszerzubbony gyártó ipart, neked és hozzád hasonló szabadonjaro orulteknek fogok gyártani, kimenőt!!!!!!!
Petervari Beatrix
2021-01-05 at 18:10
Annyira orulok,hogy vegre jo hozzaszolasokat,velemenyeket olvashattam.Es higy nem kuldtetek el egymast rogton melegebb eghajlatra(finoman szolva).
Intelligens tarsasag!
Remelem a jovoben is ilyenre lehet szamtani!
A Szeviep ugy valoban nyero,varjuk ki a veget!Ezt nem szabad elrontani!!!!
Bokor Géza
2021-01-03 at 10:03
Kovacsek!
Nincs mit hozzáfűznöm, ez a hsz. azért született, hogy lásd, nem vagy egyedül a szemléleteddel.
Jónak tartom, ha az ember fenntartja a tévedés jogát, sokkal nagyobb szabadságot ad mint a “tévedhetetlenség”.
Meggyőzni amúgy sem lehet senkit, ez a platform is elsősorban arra jó, hogy a kommentelők kiengedjék a gőzt, csökkentsék a frusztációt. Így is történik, ha csak a véleményüket írják. Amikor meggyőzni, bizonyítani akarnak, akkor az eredménytelenség átmegy személyeskedésbe, s a hatás ellentétes.
Van olyan vélemény amivel egyetértek, olyan is amivel nem, de a hitet nem kérdőjelezem meg, tiszteletben tartom, minden más hozzáállás felesleges idő és energiapazarlás lenne.
Karoly
2021-01-03 at 08:26
Gratulálunk!
A prémium minőségű oknyomozokra továbbra is szükség van.
A hiteles tájékoztatáshoz, teljes mélységű feltárásnak van értelme.
Kedves Angela és munkatársai!
Köszönjük és további sikeres oknyomozast.
BUÉK 2021.
Donner Gabi
2021-01-03 at 08:11
Várom a “szeviép-ügy” lezárását, újhelyi bukását botkáékkal együtt, a sok földönfutóvá tett ember kártalanítását!Füssy Angéla kitüntetését! Ezt a cikket tartom a legjobbnak.
Etel
2021-01-03 at 08:05
Minden cikk jó, sőt nagyon jó, de eredménye eddig csak a Szeviép esnek van és csak ebben lehet valamennyire tisztán látni, hogy ki kicsoda. Talán jövőre valamelyik másik történetről eliszlik majd a köd, akkor majd az lesz a győztes.
Determina
2021-01-03 at 07:07
Kovacsek, Tudja azt ön hogy a Fideszben vannak kommunusták, de a kommunista ö[email protected]ásban egyáltalán nincsenek fideszesek.
Én inkább erre tippelek a fenti esetben.
Determina
2021-01-03 at 06:08
Hoppá vanak itt egész jó kommentek.
SGI
2021-01-03 at 01:12
A “Lopott idő” című film témájának előszobájába érkeztünk ezzel az egész covid őrülettel.
Bokor Géza
2021-01-03 at 00:59
Mindig is így volt és így is lesz.
Egy birodalommal szemben hadakozunk. A történelemben eddig az összes birodalom összeomlott a saját súlyától, miért történne most másképp?
Túlerővel szemben pedig csak ésszel, nem erővel lehetünk eredményesek…:)
Bokor Géza
2021-01-03 at 00:07
Zé!
Nem vagyunk barátok, sosem állítottam ilyent.
Nem mindenben értünk egyet, csak abban, hogy a koronavírussal kapcsolatos média információk eltúlzottak, félrevezetőek és megtévesztők. Ezt természetesen kihasználja az uralkodó elit, és dollármilliárdok ezreit kaszálja vele. Aki meg mer szóllalni (Te pl. meg mersz, s ezért tisztellek is, pláne hogy ekkora ellenszélben), azt ellehetetlenitík, kizárják, nevetségessé teszik, egyszóval jól [email protected] vele.
Én úgy látom, hogy szélsőséges vélemények (általában, nem csak most), s a vélemény megkérdőjelezhetetlensége nem lehet eredményes.
Most bemutathatnék statisztikákat, járványügyi matematikai modelleket, bebizonyított tényeket, senkit nem érdekelne, senkit nem győznék meg vele- Tudod a hit….
Optimista alkat vagyok, megpróbáltam, totál visszhangtalan volt… egy sima anyázásra is sokszoros a fogadókézség…:)
Bokor Géza
2021-01-02 at 23:17
Szia Kovacsek!
(ugye nem haragszol, ha tegezlek, de régi motoros vagyok a neten, s ez itt elfogadott…)
A mese messze messze, nagyon messze nem korhatáros, az óperenciás tengeren túl és azon innen is, gyerekként és felnőttként is élünk a “mesék tején….”:)
A különbség csak a mesében és a mesélőben van….
Mesére hivatkozni azért érdemes, mert sokan ismerik, s párhuzamot vonva, sokszor jobban megvilágítja a kérdéskört mint egy tudományos elemzés. A legnagyobbak is élnek vele, miért ne tehetném meg én is…?:)
Bokor Géza
2021-01-02 at 23:08
Zé!
Értelek én, csak az a gáz, hogy a hsz-em éppen téged próbált igazolni…. de átestél a ló túloldalára… legközelebb vedd lazábbra.Tudod a 2×2 józansága…..:)
Lazításként a Világírodalom egyik legszebb verse:
RADNÓTI MIKLÓS: LEVÉL A HITVESHEZ
A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom, hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetít az elme; valóság voltál, álom lettél ujra, kamaszkorom kútjába visszahullva féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, a hitvesem leszel, – remélem ujra s az éber lét útjára visszahullva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, – csak messze vagy! Túl három vad határon. S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék; csodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szemed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Ellenükre élek, – s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem s mégis eltalálok hozzád; megjártam érted én a lélek hosszát, s országok útjait; bíbor parázson, ha kell, zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg, s a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: a 2 x 2 józansága hull rám.
Bokor Géza
2021-01-02 at 22:52
Szia Zé!
Az igazság is szubjektív, többféle igazság létezik. Aki csak egyféle igazságot fogad el, az tévúton jár, mert akkor már hitről beszélhetünk. Pl. a háromszög szögeinek összege nem 180 fok a térgeometriában, két pont között nem az egyenes a legrövidebb távolság a térgörbület miatt, s általában az információ mennyisége és milyensége határozza meg a tudásunk és értékítéleteink határait. A hit az más, az nem lacafacázik, úgy van és kész….
Van még egy fix pont, ez pedig a király ruhája. Ugye ismered a mesét….
A koronavírus is a király ruhája kategóriába tartozik, s a mesében csak egy valakinek kell megszólalnia, hogy: “A király meztelen!”, de ott ugye csak néhány százan, max. néhány ezren voltak, így annak az egy megszólalónak hallatszott a hangja.
A neten százmilliók, talán már milliárdok vannak, itt néhány ezer vagy tízezer hang nem számít. Akiknek mégis számítana a hangjuk, azok csendben maradnak, mert sokat veszíthenének, ha megszólalnának……. pedig közülük is nagyon sokan látják, hogy: “Meztelen a király….”
Determina
2021-01-02 at 22:36
Szeviép szerintem is.
Determina
2021-01-02 at 22:35
Itt is valami üldözési mániás agybeteg…
Szép József
2021-01-02 at 22:30
A Szeviép bírák lebuktatása
Bokor Géza
2021-01-02 at 22:24
A legjobb eléggé szubjektív, a legeredményesebb jobb mérőszám. Úgy is fel lehet fogni, hogy a legeredményesebb a legjobb, ezért én a sZEVIÉP ÜGYRE SZAVAZTAM.