Betonkeverővel ütköztek, hárman meghaltak Bakonysárkánynál
Hárman meghaltak, amikor egy gépkocsi betonkeverővel ütközött össze Bakonysárkánynál, a 81-es főút 40-es kilométerénél szombaton - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Bezzegrománia megyéinek felében nincs autópálya vagy gyorsforgalmi út
Szombaton a dél-romániai Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi út újabb szakaszát adták át. Ez azonban nem változtat azon a helyzeten, hogy a romániai megyék felében, 21 megyében nincs egyetlen kilométernyi autópálya vagy gyorsforgalmi út sem - olvasható az Economedia.ro gazdasági portálon.Húszmillió forintos sürgősségi támogatást kap a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium
Húszmillió forint sürgősségi támogatást nyújt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül – közölte az államtitkárság szombaton.Eddig huszonkilenc kihívója van Putyinnak a jövő évi elnökválasztáson, de egyikük indulását máris megtiltották
Az orosz központi választási bizottság szombaton elutasította Jekatyerina Duncova volt televíziós újságíró felvételét a 2024. tavaszi elnökválasztás jelöltjeinek listájára. A döntést egyhangúlag hozta meg a testület, arra hivatkozva, hogy hibák voltak a jelölt regisztrációjában.Az érkező árhullámok miatt megkezdte működését az országos műszaki irányító törzs
Az érkező árhullámok miatt szombaton megkezdte működését az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Országos Műszaki Irányító Törzse - tájékoztatta az OVF a sajtót.Ferenc pápa személyesen vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban
A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, és adja áldását Róma városára és a világra - ismertette a pápa ünnepi programját a Vatikán.Megkezdődött az árvízi védekezés a fővárosban
Megkezdődött az árvízi védekezés Budapesten: zárják a csatornazsilipeket és az alacsonyabb szinten levő felszíni átjárókat - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. szombaton.Nem imádkozhattak magyarul az 1989-es forradalom áldozataiért Szatmárnémetiben
Nem mondhattak magyar imát az 1989-es romániai forradalom hőseinek emlékére tartott pénteki megemlékezésen Szatmárnémetiben, holott a szabadságért harcolók között több magyar nemzetiségű is volt - számolt be szombaton a Maszol erdélyi hírportál.Milliárdos csalás az ukrán védelmi minisztériumban
A lőszerbeszerzéssel kapcsolatos milliárdos értékű csalás miatt őrizetbe vették az ukrán védelmi minisztérium egyik alkalmazottját - közölte az ukrán főügyészség helyi sajtójelentések szerint.Hollik István: Magyarország megőrizte békéjét és stabilitását az elmúlt nehéz esztendőben is
Magyarországon béke van, az ország megőrizte stabilitását ezekben a nehéz időkben is - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati videónyilatkozatában.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: történelmi pillanat, elkészült az első magyar gyártású Lynx
Legördült a zalaegerszegi gyár futószalagjáról az első magyar gyártású Lynx, korunk legmodernebb, legkorszerűbb gyalogsági harcjárműve – jelentette be Facebook-oldalán a honvédelmi miniszter.Szentkirályi Alexandra: Magyarországon nyugodtan, biztonságban lehet ünnepelni az olyan keresztény ünnepeket, mint a karácsony (VIDEÓ)
A kormány ezután is mindent megtesz, hogy Magyarországon megmaradjon a béke és a biztonság - jelentette ki a kormányszóvivő szombaton.Nemzeti gyásznapot tartanak Csehországban a prágai lövöldözés áldozataiért
Nemzeti gyásznapot tartanak szombaton, egy nappal karácsony előtt Csehországban a prágai Károly Egyetemen csütörtökön történt lőfegyveres támadás halottairól és sebesültjeiről megemlékezve.Baleset miatt áll a forgalom az M5-ösön Röszke felé
Több jármű karambolozott az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán, Kunszállás közelében szombat délelőtt, a 100-as kilométerénél a forgalmat megállították - közölte az Útinform a honlapján.Egymásnak esett a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke
Az Országos Bírói Tanács két héttel ezelőtti ülésén a jegyzőkönyvek tanúsága szerint parázs vita alakult ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Senyei György és Varga Zs. András, a Kúria elnöke között. Mint kiderült, Varga Zs. András azzal vádolta Senyeit, hogy a Schadl-ügyben mélyebben érintett, és ha ez beigazolódik, akkor annak következményei kell hogy legyenek. Senyei erre úgy reagált, hogy azért ültetett a Kúria elnöke „nullkilométeres” bírákat a testületbe, mert „vágyálma a teljes igazságszolgáltatás leuralása”.Karácsonyi díszekben pompázott a rendőrautó - Bács-Kiskun vármegyében tényleg bármi megtörténhet (VIDEÓ)
Villamost, trolibuszt láttunk már karácsonyi díszekbe öltözve, a rendőrautó azonban mindezidáig kimaradt a repertoárból. Bács-Kiskun vármegyében orvosolták ezt a problémát, az eredményt pedig ünnepi videóban osztották meg.Novák Katalin: Áldott, szép készülődést kívánok! (VIDEÓ)
Roráte, találkozás egyházi vezetőkkel, katonaárvák karácsonya, találkozás a Magyar Református Szeretetszolgálat önkénteseivel és látogatás a Tiszta Forrás Alapítvány hajléktalanszállóján – ezekről az eseményekről osztott meg megható videót Novák Katalin köztársasági elnök.Ajánljuk még

























