Aki a Stop Soros törvénycsomagot kritizálja, az a magyar kormány szuverén döntési jogosultságát kérdőjelezi meg, ugyanis világos, hogy Magyarország érdekeivel ellentétes az illegális bevándorlás, a magyarok biztonságának érdekével ellentétes a határvédelem lebontása – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten. A tárcavezető többek közt arra reagált, hogy Jean Asselborn a Magyar Nemzet keddi számában megjelent telefoninterjúban azt állította, sem Magyarországot, sem magyar kollégáit nem gyűlöli, csak azt látja, hogy az ország „nagyon rossz felé halad“.
A tárcavezető kiemelte, „vannak olyan civilnek nevezett szervezetek“, amelyek a bevándorlás támogatásáért és a nyitott határokért dolgoznak, ami ellentétes Magyarország biztonsági érdekeivel. Egy kormánynak fel kell lépni az ország biztonságával ellentétes tevékenységekkel szemben, és törvényi eszközökkel is ezt kell tennie – vélekedett. A külügyminiszter szerint erről szól ez a javaslat, és aki ezt kritizálja, „az a magyar emberek jogát kérdőjelezi meg a saját biztonságuk vonatkozásában“. A tárcavezető Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nyilatkozatára reagálva kifejtett, két olyan kormány vitájáról van szó, amelyek között természetes a vita a bevándorlás kérdésében, hiszen Luxemburgnak bevándorláspárti, Magyarországnak pedig a bevándorlást ellenző kormánya van.
A vita közöttük eddig is fennállt, és hosszú ideig fenn is fog állni, tehát lehet még számítani arra, hogy lesz néhány csörte közöttünk
-fogalmazott. Kijelentette, az európai értékeket Magyarország védi. Ugyanis az európai értékek védelme jelenti az európai szerződések – így a schengeni és a dublini szerződés – tiszteletben tartását. Az európai értékek védelme jelenti az európai biztonság fenntartását, és ezt az szolgálja, ha megvédjük a határainkat és nem engedjük be az illegális bevándorlókat – mutatott rá. Hozzátette, emellett az európai értékek védelme az európai civilizáció védelmét is jelenti, „meg kell védenünk Európa keresztény hagyományait, keresztény örökségét“. Szijjártó Péter kitért rá, aki a magyar határvédelmi intézkedéseket kritizálja, az a magyar emberek biztonságát akarja aláásni.
Ha nem védenénk meg Magyarország határát, akkor az országon nem 400 ezer illegális bevándorló csörtetett volna keresztül, hanem több millió
-közölte.
Jean Asselborn a liberális Der Tagesspiegel napilap online kiadásában hétfőn a Stop Soros-törvénycsomag kapcsán azt mondta, „az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia“, és aktiválni kell a 7. cikkelyt. A Magyar Nemzet keddi számában megjelent telefoninterjúban pedig azt állította, sem Magyarországot, sem magyar kollégáit nem gyűlöli, csak azt látja, hogy az ország „nagyon rossz felé halad“.
A magyar külügyminiszter kérdésre elmondta, „nekünk Soros Györggyel van egy nyílt vitánk“, világosak az álláspontok és a frontvonalak. Soros György nem szereti, hogy Magyarországot ez a kormány vezeti, azt szeretné, ha még több bevándorló érkezne Európába, és azt, ha a határok nyitottak lennének.
Mi ezzel homlokegyenest ellenkezőképpen gondolkodunk, azt gondoljuk, hogy a határokat meg kell védeni, és egyáltalán nem érdeke az EU-nak az illegális bevándorlás növelése
-közölte.
Ugyancsak kérdésre Szijjártó Péter megerősítette, nincs semmi meglepő abban, hogy az Elios Zrt. ügyét a választási kampányban kiszivárogtatták. Az a helyes, ha mindenki marad a tényeknél, és nem „politikai hisztériakeltésre” használja fel ezt az ügyet – vélte. Hozzáfűzte, ez politikai botránykeltés, „egyértelmű beavatkozási kísérlet a magyar választási folyamatba“, nem ez az első ilyen kísérlet, és valószínűleg nem is az utolsó.
Forrás: MTI; fotó: MTI
Ferenc
2018-02-21 at 10:17
Egy Soros-kitartott számára döntési jog? Olyan, mint bolseviknak a népakarat. Leszarja!
Kaktusz
2018-02-20 at 20:22
Hátrább az agarakkal, de idióta lázító kommentelő. Mit keresel itt? Az van kiadva hogy minden nap itt kel keverd a szart?
Kaktusz
2018-02-20 at 19:00
No ismét böfögtél egyet?
lacika
2018-02-20 at 16:23
Haha. Schengen, Dublin rémlik barátom? Azokat pont Magyarország szeretné betartani.
Névtelen
2018-02-20 at 14:30
Ez egy lúzer a pöcs péter.Senki nem veszi komolyan.Nem véletlen basznak ki minket az unióból.Aztán jön a neobolseviktor új szuper ötlete kínai-orosz kommunista rezsimnek benyalás hasnyálmirigyig.Erre képes legalábbis a magyart a hazaáruló!
Névtelen
2018-02-20 at 16:09
Ez inkább az izotópos röntgendiagnosztikai kontrollvizsgálat részletes szakmai leírása.
lacika
2018-02-20 at 16:31
Nem fognak minket kibaszni az uniobol. De jobb lenne kilépni mert ez már rég nem “unió” azaz egyesülés. Ez már diktatúra. Mármint az EU – csak hogy egyértelmű legyek a gyengébb képességűek számára is.
Kaktusz
2018-02-20 at 22:05
Igazad van.
Névtelen
2018-02-20 at 13:27
Jó, de karneváli kócosan kérdőjelezte meg, ezért ez csak amolyan luxiburgi fesztiválnyilatkozat lehet némi szovjet káderes humorral fűszerezve! 🙂 🙂
Névtelen
2018-02-20 at 12:05
A napokban, pontosabban aznap amikor Asselborn Magyarországról nyilatkozott, nem tarthattak valamilyen italozós fesztivál Luxemburgban?
Csak azért kérdem, mert szerintem kicsit olyan hétvégi késő esti, Moszkva környéki dácsás hangulatú nyilatkozatnak tűnt amit mondott.
baseldon
2018-02-20 at 12:25
De, pont karnevali idoszak van. http://www.luxembourg.public.lu/en/actualites/2017/02/21-carnaval/index.html
Névtelen
2018-02-20 at 12:43
Azt a..! Megnéztem, fotóról is igazi ereszd el a hajamat bulinak tűnik! Mondjuk ez mintha látszana is Asselborn-on.
Ezután lehetne még kérdése valakinek?