A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé; az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a béke egyre távolibbnak tűnik Európában, mivel a NATO is öles léptekkel halad a korábban közösen megrajzolt vörös vonalak átlépése felé.
Amellett, hogy a NATO az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba
– húzta alá. Arról számolt be, hogy az észak-atlanti szövetség főtitkárának erről szóló javaslatát kedden kapták meg első olvasatra a tagállamok.
Ráadásul ennek a százmilliárd dollárnak öt év alatt kellene összegyűlnie, ami azt jelenti, hogy a NATO-ban a háború legalább ötéves elhúzódásával számolnak
– mutatott rá.
Azt pedig tudjuk, hogy ez micsoda kockázatot jelent, hiszen minden egyes nap, ami ezzel a háborúval telik el, az gyakorlatilag a háború időbeli és földrajzi tovább terjedésének kockázatát hozza magával
– figyelmeztetett. Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar álláspont továbbra is világos: eszerint a harctéren nincsen megoldás, csak halottak és pusztítás, a rendezést pedig csakis a tárgyalások hozhatják el.
Ennek a háborúnak nincsenek és nem is lehetnek nyertesei, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak
– hangsúlyozta. Leszögezte: Magyarország nem kíván részt venni a NATO fegyverszállítási és kiképzési műveletében, a kormány ehhez nem akar adófizetői forintokkal hozzájárulni.
Mi a következő hetekben, ezen javaslatok tárgyalása során így továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy Magyarország kimaradhasson ebből az őrületből, Magyarország kimaradhasson a fegyverszállításból, Magyarország kimaradhasson az ukrán katonák képzéséből, és Magyarország kimaradhasson ennek a százmilliárd dollárnak az összegyűjtéséből és a háborúba történő belepumpálásából
– sorolta.
Nekünk, a magyar kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, és a mi legfontosabb feladatunk, hogy a magyar emberek biztonságát garantáljuk
– mondta. A miniszter kifejtette, hogy ez pedig kizárólag akkor lehetséges, ha hazánk kimarad a háborúból, ezért ezután is erre fog összpontosítani a kormány.
Láthatjuk a világháborús, az atomháborús előkészületeket, láthatjuk ezt az egész őrületet. És ezt csak úgy lehet megállítani, ha június 9-én békepárti politikusokat küldünk az Európai Parlamentbe
– emelte ki.
Ehhez Magyarországon is hozzá tudunk járulni. Nem szabad elfelejteni: a béke színe a narancs, a béke neve pedig a Fidesz. Ezért arra kérek mindenkit tisztelettel, hogy az európai parlamenti választáson is segítsenek abban, hogy mindebből az őrületből, mindebből a háborús készülődésből Magyarország kimaradhasson
– összegzett.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Talpra magyar!
2024-05-03 at 00:06
Balliberális zöld ellenzéki uszító politikusokat ki kellene zavarni hogy Zelenszkijék őket fegyverezzék fel és vessék be őket a front tűzvonalába oroszok ellen harcolni.
Tények
2024-05-02 at 14:47
A MAGYAROK MINDIG A LEGKMOCSKOSABAKKAL SZÖVETKEZNEK:
OSZTRÁKOK, HITLER, VARSÓI SZERZŐDÉS TAGÁLLAMAI, MOST A MOCSOK USA NATO
Édi
2024-05-02 at 12:53
Ami az öles lépéseket illeti, szükség is van rájuk, hosszú az út, amíg eljutnak a sisakoktol a bombázókig.
Okoska törp.
2024-05-02 at 11:26
Mivel a NATO jogilag,védelmi szövetség,így ha egy támadó kalandba kezd,nem kötelező,velük tartani!
Római jogász
2024-05-02 at 10:59
És mi (is) nem a NATO vagyunk?????????????????
Ha tagok vagyunk, akkor mi is öles léptekkel menetelünk velük együtt.
Az eszem megáll, amikor ilyen idiótaságokat hallok, mint most ez itt Szíjjártótól!