
Nem elég, hogy az MSZP népszerűsége sosem látott zuhanópályára került, most összetartás helyett inkább belső harcokra pazarolják el felesleges energiájukat. Ahogyan arról portálunk már korábban tudósított, a tisztújítás végére Tóth Bertalan és Mesterházy Attila versengett egymással, és az eredmény bár szoros volt, de 54-46 százalékos arányban végül Tóth Bertalan lett az elnök. Az alacsony százalék-különbség felvetheti továbbra is a kérdést, vajon tovább folytatódik-e a két személy mögött álló erőcsoportok belharca. Az Ungár Péter LMP-s politikus tulajdonában lévő Azonnali.hu MSZP-s politikusokat kérdezett a felszín alatti cicaharcról.
Az Azonnali által készített interjúból kiderül, hogy egyelőre a párton belül mindkét oldal kivár. „Tóth Bertalannak elnökként kompromisszumra kellene törekednie, de nem fog neki menni.” Ezt mondja az egyik oldal. Arra hivatkoznak, hogy az új elnök szerintük bosszúálló. Mindezt azzal igazolták, hogy a megyei elnöki választások alkalmával hiába tette le a voksát először amellett, hogy Szakács László legyen a baranyai vezető, egy félmondatán állítólag megsértődött, és körei elindítottak egy ellenjelöltet. Tóth Bertalant egyébként nem tartják erőskezűnek, de követői szerint beleáll a konfliktusba, hogyha arról van szó.
„Mesterházy Attilának most vissza kellene húzódnia, de nem fogja kibírni.” Ezt már a másik oldal mondja. Szerintük ugyanis nem fog beletörődni abba, hogy elveszítette a küzdelmet. Ráadásul bírálói szerint már csak azért sem választja most az inaktivitást, mert akkor elképzelhető, hogy Tóth és csapata meg tudja állítani a szocialisták lejtmenetét, márpedig az lenne az érdeke, hogy egy sikerben ő is részes legyen.
Úgy gondolják Tóth mögött felsorakoztak olyan, lobbierővel bíró erőcsoportok, mint a „régi motoros” Lendvai Ildikó és Kovács László, a budapesti elnök Molnár Zsolt, vagy éppen a korábban Mesterházyhoz húzó frakciótagok, mint Harangozó Tamás és testvére, de megemlítették Bangóné Borbély Ildikót is.
Persze más vélemények szerint az MSZP D’Artagnan-ját sem kell félteni, hisze a kapcsoaltrendszere miatt senki sem kérdőjelezi meg az erőskezűséget, bár többek azt mondják, hogy közel sincs akkora befolyása, mint néhány évvel ezelőtt volt.
Természetesen Tóth Bertalan kapcsán megkerülhetetlen kérdés, hogy vajon Puch László embere-e, ahogy többen is nevezik a pártban az új elnököt. Puch egyébként egy ideje már nem vesz részt a párt ügyeinek alakításában, de igenis van befolyása a dolgok alakulására, és az sem elhanyagolható, hogy mi jelenik meg a szintén Puch Lászlóhoz tartozó Népszavában. Az azonnali cikke rávlágít, egyesek szerint tehát jelenleg nem egy szuverén elnöke van az MSZP-nek, bár mások nem értenek ezzel egyet és emberi kapcsolatot sejtenek csupán Puch és Tóth között.
Tóth Bertalan mandátuma két évre szól, de mindenki úgy véli, hogy a jövő tavaszi EP- és az őszi önkormányzati választás vízválasztó lesz – írja a lap. A felszín alatt állítólag azzal is mindenki tisztában van, hogy a következő év alapvetően határozza meg nemcsak a pártvezetés, valójában az egész szocialista párt sorsát. Az elvárás állítólag az, hogy Brüsszelbe legalább két, de inkább több képviselőt is ki tudjanak küldeni. Ám mint mindig, most is az a kérdés, hogy mindezt hogyan.
A cikkből az is iderül, hogy sokan azért nem szavaztak pládul Ujhelyire, mert nem akarták a politikust túl magas pozíciban látni, a lap forrásaink szerint ennek oka, hogy a Brüsszelben EP-képviselőként dolgozó Ujhelyi párton belül nem tartozik a legnépszerűbb politikusok közé.
Forrás: Azonnali; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
bognár Béla
2018-06-24 at 09:58
Petőfi után szabadon pihen az MSZP kikötötték benne hallgat a sötétség
franci
2018-06-24 at 13:52
Ha még csak hallgatna az a sötétség, de sajnos nem hallgat…
Karacsony.sk
2018-06-24 at 07:47
Az “MSZMP” belso strategiajara mindig jellemzo volt, hogy ha partban van “zsozsoka”, akkor mindenki nyugodt. Amint elkezdnek apadni “zsozsoka” forrasai, rogton a taborban panik alakul ki, elkezdik egymast okolni a tortentekert, egymasnak ugornak, elet – halal harcot kezdnek vivni egymassal majd fogozatosan elkezdik egymast a szó szoros ertelmeben fizikailag likvidalni, majd a vegen a gyosztes “elnok” felkialt: GYOZTUNK!! Korulnez a hadszinteren s eszreveszi, hogy maga maradt mind az MLP-os Fodor Gábor. Ez a 21. szazadban egy politikai teljesitmeny? A teljes politikai onmegsemmisites utjan biztos!
Szlovakiabol…….
amarna
2018-06-24 at 05:59
Ha egy pártnak csak az a zászlajára feltűzött cél hogy: leváltani O.V.-t persze fűszerezve belharcokkal a koncért—annak nincs jövője—-ide sorolom a lyobbikat is—-valamint az lmp–ahol a Paks még a mantra !!!!!
EZEK MENNEK A SÚLLYESZTŐBE—-HÁLA ANNAK A MAGASSÁGOSNAK,MERT HAZAÁRULÓ EMBERNEK NINCS HAZÁJA !!!!!!
IDE TARTOZIK A niedermüller és újhelyi is –akiknek a nevét is nehezen írom le —mert a legmocskosabb hazaárulók–akik jobb ha be sem teszi
MAGYAR FÖLDRE A LÁBUKAT !!!!!!!
olszal
2018-06-23 at 19:11
Ungárnak pártérdeke, hogy ekézze az MSz(M)P-t.Nem kell/lehet komolyan venni ez ügyben sem a véleményét.Egy nemi szervén bőrhiányos emberke aki nem mellékesen még a férfi nem kedvelője is, amit irkál, vagy mond nem igazán tényszerű, realítás. Akár az MSz(M)P -ben is politizálhatna (pl.Kunhalmi mellett…), hiszen faji identitása predesztinálná is arra…
Kiss László
2018-06-23 at 16:04
Valljuk be, az a hazaáruló fasszopó Ujhelyi párton kívül sem különösen népszerű. Én például a Niedermüller mellé akasztanám fel.
honvédő
2018-06-23 at 15:04
“mások nem értenek ezzel egyet és emberi kapcsolatot sejtenek csupán Puch és Tóth között. ”
Ilyen “emberi” kapcsolatok az MSZP-ben soha nem voltak és nem is lesznek, csak személyes érdekek és érdekcsoportok vannak.
POROSZLAI RÓBERT
2018-06-23 at 14:48
Kérek egy kávét.
Gedeon Szánti
2018-06-23 at 13:10
rendben