Elutasította pénteken a francia államtanács a gumilövedékes puska rendőrségi használatának felfüggesztését a francia kormány szociális és adópolitikáját ellenző sárgamellényesek tüntetésein egy nappal a tizenkettedik országos megmozdulás előtt. A legmagasabb francia közigazgatási és jogi intézmény megítélése szerint a megmozdulásokon továbbra is várható erőszak miatt szükséges engedélyezni a rendőri erőknek ezen fegyverek használatát.
A gumilövedék használatáról hetek óta heves vita folyik a francia közéletben, miután a francia rendőrök rendszeresen bevetik, súlyos sérüléseket okozva a tiltakozóknak. A sárgamellényesek szerint az utóbbi két hónapban húsz tüntető vakult meg az egyik szemére sérülés következtében. Christophe Castaner belügyminiszter szerint a gumilövedékek alkalmazásával elkerülhető a fizikai kontaktus az erőszakos tüntetőkkel, enélkül még több sérült lett volna a megmozdulásokon. A belügyi tárca szerint csak négyen szenvedtek súlyosabb szemsérüléseket a gumilövedékek miatt, de több, mint száz esetben indított vizsgálatot a rendőrség felügyeleti szerve az esetleges rendőri erőszak és túlkapások kivizsgálására. A vita nyomán a CGT szakszervezet és az Emberi Jogok Ligája az eszköz használatának betiltását kérte a legmagasabb francia jogi és közigazgatási intézménytől. A benyújtott kereset szerint a szociális mozgalom kezdete óta a rendőrség kilencezernél is több gumilövedéket lőtt ki.
Az államtanács azonban úgy ítélte meg, hogy a sárgamellényesek tüntetésein olyan mértékű továbbra is az erőszakos cselekmények veszélye, hogy szükséges a rendőröknek engedélyezni a gumilövedékes fegyverek használatát, a szigorú használati utasítás tiszteletben tartása mellett.
A döntést egy nappal azelőtt hozták meg, hogy szombaton ismét utcára vonulnak a sárgamellényesek, akik november óta tiltakoznak a városok menti körforgalmakban felállított úttorlaszok mentén, szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásokba és összetűzésekbe torkollanak a rendfenntartó erőkkel. Hétvégéken országszerte nyolcvanezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon a közrend biztosítására. Az utóbbi két hónapban a sárgamellényes tüntetők által felállított úttorlaszoknál tízen veszítették életüket, a tüntetéseken pedig több, mint kétezren megsérültek, a rendőrök közül csaknem ezren.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent
Facebook
Twitter
YouTube
RSS