Van itt egy érdekes helyzet, ami a hétvégén esedékes, szlovákiai választásokat illeti. És ha már ezt ilyen...
Magyarország modell Szerbia számára – mondta Aleksandar Vučić szerb államfő csütörtök este, a Budapesti Demográfiai Csúcs alkalmából...
Öt egyházi vezető áldásával kezdődött el csütörtökön délelőtt az V. Budapesti demográfiai csúcs, amelyre négy kontinensről mintegy...
Előrehozott parlamenti választást követel több szerbiai ellenzéki párt – közölte a szerbiai közszolgálati televízió hétfőn. A Demokrata...
A bolgár és a szerb államfő, valamint az olasz kormányfő is részt vesz a Budapesti Demográfiai Csúcson,...
Alekszandar Vucsics szerb elnök is felszólal a Budapesti Demográfiai Csúcson – közölte a köztársasági elnök csütörtökön a...
A migránsválság szigorúbb és más megközelítésű kezeléséről, valamint vajdasági idegenforgalmi beruházásokról tárgyalt szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb...
A der Spiegel szerzője arról ír, hogy a szerb elnök, Aleksandar Vučić Putyin forgatókönyvéből játszik, és a politikája...
Szerbia figyelmen kívül hagyja azokat a szankciókat, amelyeket néhány boszniai szerb politikus ellen vezetett be az Egyesült...
Meghökkentő eset tüzeli a szerb közéletet, miután kiderült, hogy Nikola Petrović, a szerb államfő esküvői tanúja okozott...
A NATO mintegy 500 katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ott tapasztalható feszültségekre – jelentette ki Jens...
Az amerikaiak szankciókat vezettek be a szerb hírszerzés vezetője ellen – na, nem bűnügyek miatt, hanem azért,...
Hangos tiltakozások közepette kezdődött Aleksandar Vucsics szerb elnök, Karl Nehammer osztrák kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök hármas...
Aleksandar Vucsics szerb elnök arról tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a múlt heti találkozójukon megfogalmazott kérésének megfelelően,...
Ursula von der Leyen azt javasolta az EU tagállamainak, hogy 2027-ig fedezzék Ukrajna összes költségének 45%-át a...
Brüsszelbe utazik a szerb elnök, hogy találkozzon az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, ám a koszovói...
Orbán Viktor miniszterelnök megkérte Aleksandar Vucic szerb elnököt, fontolja meg annak lehetőségét, hogy Szerbia szabadon engedje azt...
Magyarországnak egy rendezett és fejlett Szerbia az érdeke – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Palicson, ahol megalakult...
A magyar és szerb kapcsolatok aranykorának újabb fejezetéhez értünk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden a...
Tizenkét megállapodás született Magyarország és Szerbia között, amelyek könnyebbé teszik majd a magyarok és a szerbek életét...
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a vajdasági Palicson részt vesz a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanácson Novák Katalin köztársasági...
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő válságtanácskozásra hívja jövő héten Brüsszelbe Aleksandar Vučić szerb elnököt...
Albin Kurti koszovói miniszterelnök mindenáron háborút akar kirobbantani – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb elnök a szerbiai közszolgálati...
A kialakult feszültség “azonnali és feltétel nélküli feloldására” szólította fel Szerbiát és Koszovót Josep Borrell, az Európai...
Nyugodtan telt az éjszaka Észak-Koszovóban, az egy nappal korábbi összeütközések helyszíneit azonban továbbra is a helyi rendőrség...
A koszovói elnököt vádolta meg Aleksandar Vučić szerb államfő a zvecani összecsapások kitörése miatt. Elmondása szerint “Albin...
A KFOR (a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők Koszovóban) katonái összecsaptak a koszovói Zvecan település közigazgatási épülete...
Milos Vucevic védelmi miniszter lett a Szerb Haladó Párt (SNS) új elnöke miután Aleksandar Vucic köztársasági elnök...
Szerbiának egységre és összefogásra van a leginkább szüksége most sokkal inkább, mint bármikor korábban – hangsúlyozta Aleksandar...
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerbiai hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök, a hadsereg főparancsnoka, mert több...
Miért jó ez Ukrajnának? Keresem, kutatom az okokat és egyszerűen nem tudok rájönni, mitől jó nekik, hogy...
Májusban egymás után két brutális lövöldözés is történt Szerbiában, aminek a politikai következménye sem maradt el. Aleksandar...
Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb...
Játékfegyverekkel sétáló gyerekekről, játékpisztolyt előhúzó általános iskolai diákról, halállistát író harmadikos tanulóról, valamint késsel egy tanárra és...
Belgrádban tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Aleksandar Vučić szerb államfővel; a megbeszélés fő témája a két ország...
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Belgrádba utazik, ahol tárgyalást folytat a szerb államfővel és hadi bemutatón vesz részt...
Akármilyen furcsa is a valóság, de a kisantant országaiban nekünk pláne nem azok a természetes szövetségeseink, akiket...
Szerbia nem adott el, és a jövőben sem fog eladni fegyvereket Ukrajnának, és nincs olyan dokumentum, amely...
Az elmúlt héten számos fontos esemény történt a világpolitikában. EU-csúcs, Orbán Viktor tárgyalása Vučić szerb elnökkel, valamint...
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton munkalátogatást tesz Belgrádban, ahol Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel tárgyal. A miniszterelnököt a...
Megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól – közölte...
Több ezren vonultak utcára péntek este Belgrádban, hogy a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezésére kidolgozott francia–német...
Országjárásba kezdett Aleksandar Vučić szerb elnök, egyrészt azért, hogy megismerje az ország minden térségének gondjait, másrészt pedig,...
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök március 18-án az észak-macedóniai Ohridban ismét tárgyalóasztalhoz ül, az Európai...
Aleksandar Vucic szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök között megegyezés született a két ország közötti kapcsolatok...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS