Pesti Srácok

Vucic szerint Szerbiának egységre és összefogásra van szüksége

Vucic szerint Szerbiának egységre és összefogásra van szüksége

Szerbiának egységre és összefogásra van a leginkább szüksége most sokkal inkább, mint bármikor korábban – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök pénteken Belgrádban azon a nagygyűlésen, amelyet azért hívott össze, hogy összetartásra szólítsa fel Szerbia népét.

A Remény Szerbiája nevű rendezvényen a szakadó eső ellenére a becslések szerint mintegy kétszázezren vettek részt. Nemcsak Szerbiából, hanem Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból és Észak-Macedóniából is érkeztek az elnökkel szimpatizáló emberek. A szervezők korábbi közlése szerint ez volt minden idők legnagyobb tömegrendezvénye Szerbiában. Aleksandar Vucic beszéde előtt a tömeg egyperces néma csenddel emlékezett arra a 18 áldozatra, akik május elején két ámokfutó gyilkolt meg.

Május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában lelőtte kilenc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további öt diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket. A tömeggyilkosságok után a szerb kormány több intézkedést is bejelentett, például a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre történő csökkentését, valamint a fegyvertartási és -viselési szabályozás szigorítását. Emellett egy hónapon át büntetlenül adhatják át fegyvereiket és lőszereiket azok, akik eddig illegálisan birtokolták azokat. Az elnök beszédében közölte, hogy eddig több mint ötvenezer fegyvert és robbanóeszközt adtak át.

A köztársasági elnök azt is bejelentette, az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) szombati tisztújító közgyűlésén lemond a pártelnökségről, ám a SNS tagja marad. Egyben arra kért mindenkit, hogy támogassa az egy hónap múlva megalakítandó Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezetet, amely pártok felett álló politikai mozgalomként jön létre. A rendezvényen felszólalt Ivica Dacic külügyminiszter, a kormánykoalíció részét képező Szerbiai Szocialista Párt elnöke, aki beszédében kitért arra, hogy a szerbek akkor tudják a leginkább megmutatni erejüket, amikor nehézségekkel néznek szembe. Így volt ez a török hódoltság idején, az első és a második világháború idején, akkor is, amikor a NATO bombázta Szerbiát, és akkor is, amikor Koszovót elszakították Szerbiától - hangsúlyozta a politikus. Koszovóról szólva kiemelte, hogy az továbbra is a szerbek földje, és sok szerb vére hullott azon a területen.

PestiSracok facebook image

– zárta szavait Ivica Dacic. Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének, a boszniai Szerb Köztársaságnak az elnöke arról beszélt, hogy sokan gyengének tartották Szerbiát, ám Szerbia nem gyenge, és a pénteki nagygyűlés is azt bizonyítja, hogy erős az ország és népe is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Marko Drobnjakovic

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.