Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke napokon belül árnyékkormányt alakít felesége, Dobrev Klára vezetésével – írta...
A kerület fidelitasos önkormányzati képviselője szerint Újpest momentumos polgármesterét leváltották vagy kivásárolták Gyurcsányék. Ozsváth Kálmán ezzel magyarázta...
Habár a héten megoldókulcsot küldött Gyurcsány Ferenc a titokzatos „készülünk” feladványához, mégis élnénk a gyanúperrel, hogy valójában...
Egyre erősebben licitálnak egymásra a baloldali politikusok abban a kérdésben, hogy mennyire szegények, nyomorultak és egyáltalán elszigetelt...
Csütörtök reggel ismét jelentkezett Facebook-oldalán a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc most a 2006-os eseményeket elevenítette fel bejegyzésében....
Nagyon építkezik Gyurcsány Ferenc, ugyanis nemcsak különböző haknikat tart az ország több pontján, hanem a közösségi oldalán...
A baloldal újra kilátástalan helyzetbe taszítaná a családokat – reagált a Fidesz Ráczné Földi Judit (DK) keddi...
Európában nincs megélhetési válság, egyedül Magyarországon van probléma, az is csak és kizárólag Orbán Viktor miatt –...
Gyurcsány Ferenc vasárnap alászállt a Szemlőhegyi úti Apró-palotából csepeli hívei közé. Miután átgondolta, hogy mit mond, kibökte:...
A Demokratikus Koalíció elnöke újabb Facebook poszttal jelentkezett ma reggel, amiben egy hosszabb elmélkedés után végre elárulta...
Gyurcsány Ferenc egyre szürreálisabb kijelentéseket tesz. Először arról beszélt, hogy készül. Aztán megünnepelte a tizenötezredik DK-s jelentkezőt,...
A Jobbik volt elnöke, úgy tűnik, már teljesen felvállalja, merre húz a kis szíve – legalábbis erről...
„Fel kellene szabadulni”– írta Facebook-oldalán a DK elnöke. Aki nem akar szabad lenni, az rab marad” –...
Gyurcsány Ferenc újra cicerói magaslatokra tört, és a DK szeptemberi rendezvénysorozatának bejelentése mellett egyúttal azt is közölte,...
Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán jelentette be, hogy belépett a DK-ba a párt tizenötezredik tagja. A prímszámok mestere...
Portálunk is beszámolt róla, hogy miután saját szövetségeseinek is ciki lett Nemes László taxikártyás és tankolási botránya,...
Néha még a baloldali baloldali politikusoknak is szembe kell nézniük tetteik következményeivel. Nemes László taxikártyás és tankolási...
A DK politikai kommunikációja nagyjából arra épül, hogy szerintük senki nem emlékszik arra, mi is folyt az...
Júliusban évtizedek óta nem látott inflációt mértek Magyarországon. És amíg Orbán marad, marad az orbáni infláció is...
Egy mondattal tudatta Gyurcsány pártja, hogyan is állnak korábbi támogatottjukkal, a Ferencvárost vezető Baranyi Krisztinával. “Biztosak vagyunk...
A fővárosban a korábbi ígéret ellenére nem lesz népszavazás a Fudanról – írja a Népszava. Baranyi Krisztina...
Számtalan alkalommal megénekelte már a jobboldal, hogy Gyurcsány mindent elbíró teflonbőrének értékesítésével kis hazánk minden bizonnyal komoly...
Hálásak vagyunk Nektek azért, hogy ebben a hangzavarban észrevettétek: a Demokratikus Koalíció arra készül, hogy visszaadja az...
A Demokratikus Koalíció arra készül, hogy megoldja azt a válságot, amit az Orbán-kormány okozott hazánkban – minderről...
A Gyurcsány és Gyurcsányné Párt másodfokon is elbukta a pert a Telex ellen, amely megírta: a Jobbik...
Elvesztettük a fonalat – de lehet, hogy csak a DK vezérkara. A múlt héten az érdeklődés homlokterében...
A társasházak lépcsőházaiból ellesett praktikával üzent a Demokratikus Koalíció Orbán Viktornak, ugyanis egy plakátot ragasztottak a miniszterelnök...
Szombat reggel van, ezért Gyurcsány Ferenc megüzente a Szemlőhegyi úti Apró-palotából – vagy a kötcsei kúriából –,...
Attrakció! Július 23-án, szombat délután tartják a 27. Pride-ot Budapesten. De akit nem elégít ki a hivatalos...
Úgy tűnik, hogy az ellenzék teljes összeomlása az április 3-i és az időközi választások után sem áll...
Miközben mindannyiunkat érintenek a háborús infláció hatásai, Gyurcsányék most éppen az általuk vezetett önkormányzatok számára követelnek pénzt...
A DK szóvivője szerint Kövér László egyenként bünteti végig a Gyurcsány-párt képviselőit – minderről az MTI-hez eljuttatott...
Időközi önkormányzati választást tartanak a VII. kerületben, a Kétfarkú Kutya Párt riportere pedig felkérdezte a DK önkormányzati...
A hatpárti baloldali összefogás tagjai nem csupán a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom számlájára érkezett pénzek kapcsán folytatnak...
Összesen kétszázötvenmillió forint saját forrást használt fel az áprilisi kampány során a DK, akik a pénz eredetéről...
Fontos döntésen vagyok túl: beléptem a Demokratikus Koalícióba – tudatta Facebook-bejegyzésében az MSZP korábbi elnöke, Molnár Gyula....
A Fővárosi Közgyűlés elmaradása miatt egymásra mutogatnak a baloldali pártok, amelyeknek a képviselői nem jelentek meg a...
A bankoktól és a multinacionális vállalatoktól vonja el a magyar kormány az extraprofitot, annak érdekében, hogy tartható...
A Demokratikus Koalíció nem vesz részt a kormány keddi parlamenti eskütételén, mert törvénytelennek tartja a most felálló...
Ezentúl is távol tartja magát a parlamenti munkától a Demokratikus Koalíció, mivel a Gyurcsány-párt képviselői rendre távol...
A Demokratikus Koalíció (DK) frakciója Kálmán Olgát, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjét, korábbi független-objektív és a pártpolitikától...
Ha nincs ügy, nincs balhé, az ellenzék akkor is gondoskodik arról, hogy mégis legyen botrány. A Karanténvlog...
Nehéz az élet a baloldalon április 3-a után, de ezt csak saját maguknak köszönhetik. A nagy nevettetők...
Hiába a nagy fogadkozások, a baloldal egyre mélyebbre süllyed a saját mocsarában, továbbra is egymást marják és...
Az új DK-frakció közel kétharmada nemrég még arról beszélt, hogy kormányra kerülve akár feles többséggel – tehát...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS