
Nagyon építkezik Gyurcsány Ferenc, ugyanis nemcsak különböző haknikat tart az ország több pontján, hanem a közösségi oldalán keresztül is mérgezi az köztudatot. Lassan nem telik el nap, hogy ne írna ki valami böszmeséget a Demokratikus Koalíció első embere: ma éppen arról értekezik, hogy ő nem szó-, hanem tettember, a hazából pedig otthont akar varázsolni, mégpedig azokkal a reménnyel teli nőkkel és férfiakkal, akik abban hisznek, hogy jól szolgálják a hazájukat.
Gyurcsány szerint sok mindent összehordtak már róla, de azt nem mondják el, hogy a velük lévő nők és férfiak
abban hisznek, hogy jól szolgálják hazájukat. Életük nagy részét a helyes út keresése tölti ki. Együtt mennek, vigyáznak egymásra. Sokan vannak, egyre többen. Más alig van. Ezt a világot mi teremtettük. Vannak szóemberek. Aztán vannak tettemberek. Mi tettemberek vagyunk.
Ha pedig ez nem lenne elég, Fletó hozzáteszi azt is, hogy
reményt adunk millióknak, hogy otthon lesz a hazából. Remény után megoldást. A megoldás után valóságot.
Végezetül odaböki, hogy arra készülnek, hogy tisztességgel vezessék a hazát. Nyilván, hiszen ez korábban nem sikerült.
Forrás/Fotó: Facebook
Facebook hozzászólás
Orientál
2022-09-09 at 01:08
Gyurcsány aq kommunista kisz-es a lopott állami milliárdokból a luxuséletét éli mint népen élősködő.
khm
2022-09-07 at 20:44
Nem “tettember”,hanem tetű. És nem ember.
Fekete Kutya
2022-09-07 at 20:05
feri jó ideje már a 70 feletti öregasszonyokat hülyíti akik már koruknál fogva is az elhülyülés útjára léptek ,annyit időzött már közöttük hogy hozzájuk öregedett. Gondolhatjuk milyen eszmecsere folyhat ott hazáról meg gazdaságról és biztonságról!!15 évvel ezelött még kibaszkotta a ezen emberek gyerekeit a kórházakból ha nővérek iskolákból ha épp tanárok voltak!
Étel
2022-09-07 at 19:52
Pszichiáter: Nézze Ferenc, ne legyen már annyira tesze-tosza, maga a tettek embere, egyszerűen fogja az asszonyt és belevágja abba a miniszterelnöki székbe!
Beteg: Igen, igen, de könnyű azt mondani, hogy csak úgy belevágom, meghát ami igaz az igaz, a tettek embere is vagyok, nagy tettekre vagyok képes, de április óta nem megy úgy…ha érti, mire gondolok…
Pszichiáter: Hát persze, hogy értem, mindenki így van vele. De mi a kudarcot betesszuk szépen egy fiókba, úgy ahogy a Nők Lapjában le van írva, aztán felgyűrjük az ingek ujját, vagyis jól felkészülünk…
Beteg: Ez az! Ez kell nekem, most már tudom!
Készülünk – kiáltja és elrohan.
Amarna
2022-09-07 at 14:40
Igen
Az alkohol alattomos
LEÉPÍTI AZ MÁJAT.AZ AGYAT…MAJD AZ EGÉSZ SZERVEZETET.
ennek a szerencsétlennek a gesztikulálása…ahogy 3 szavas mondatokban fejezi ki a zavaros összefüggéstelen és hagymázas értelmezhetetlenségeit…..
MÁR ALAKUL ..A SZERVEZETE KAPITULÁL !!!!!
kbandi1
2022-09-07 at 14:23
Fletó a tettek embere: az elqrásért is nagyon sokat tett, és az elqró főnök címet az EU-tól is megkapta, ezért nem szóltak neki a szemkilövetésekért sem.
Nem kell őt mosdatni, örökre rajt marad a főelqró cím.
Szücs István
2022-09-07 at 12:18
Tisztelt Ilona! Ha Gyucsótányból mártírt csinálnak annak milyen következményei lennének ha netán lecsuknák? Ezt végig kell gondolni és szerintem a kormány is ezt teszi.
Én mindig a Fideszre szavaztam már akkor is amikor kibújt az Szdsz-ből. Arra gondoltam , hogy csak a fiatalok tudják, hogy mit szeretnének a jövőben. Sok barátomat elvesztettem emiatt. Azt hiszem így az életem vége felé nem bánom. Amúgy írásait szeretem olvasni.
Apuci
2022-09-07 at 11:49
Így jöjjön be az ötösöm , tudtam , hogy fog mondani valamit a mai nap is és holnap is ! Ez egy nagy f@sz!!
dr.N.L.
2022-09-07 at 11:43
Reméljük,hogy minél előbb az eltett ember lesz.
GiczeiyTünde
2022-09-07 at 11:41
Az alkoholizmus alattomos betegség. Először csak a májat, aztán az idegrendszert teszi tönkre, végül a teljes személyiséget leépíti.
Ferencünk végső stádiumos: már pszichopata.
1 Enaki
2022-09-07 at 11:31
Kèt eset lehetsèges. 1./ Csak azèrt is hergeli a közvèlemènyt,mert tisztàban van megìtèlèsèvel. 2./ A rosszabbik,hogy valòban megbolondult,kèptelen a tisztànlàtàsra. Mindkettő egyformàn veszèlyes.Privàt vèlemènyem,hogy a vàlsztàs utàn megzakkant.
Ilona
2022-09-07 at 10:59
Gyurcsány: “Nagy dolgot csinál mostanában sok ember a Demokratikus Koalíció nevű pártban. Arra készülnek, hogy tisztességgel vezessék a hazát. Ez a dolguk. És meg fognak felelni neki.”
Ha államcsínyen gondolkoznak szervezkednek, reméljük, hogy ezt figyelemmel követik a tervezendő államcsínyt meggátoló szervezetek, illetékesek is, és a kellő pillanatban lecsapnak Gyurcsányékra kötelességük ezt diktálja.
Alábbiakról Gyurcsány megfeledkezett, pedig nem lenne szabad:
Választás 2022.április 03-án a FIDESZ-KDNP fergeteges, kiütéses győzelmét hozta a baloldali teljes összefogás felett, több mint három millió ember szavazata mellett.
Ilyen hatalmas, a világ bámulatát is hozó és időben még oly közeli győzelem esetén, mely az Orbán kormány megalakulását hozta, és már negyedszer megismételt 2/3-os győzelmét a baloldal felett egyetlen normális normális, törvénytisztelő ember sem kérdőjelezheti meg.
Legközelebbi országgyűlési képviselői választás kb 3,5 év múlva lesz, 2026-ban.
Akik megmerik kérdőjelezni a mostani FIDESZ-KDNP elsöprő győzelmét, a baloldali ellenzék felett, azok sem nem normálisok, sem nem törvénytisztelők.
A nem normálisokon nem lehet segíteni, legfeljebb kezelni kell őket, hiszen nincsenek tudatuknál.
Azonban, akik “csak” törvény tagadók, és az új kormány, a demokratikusan megválasztott Orbán kormány ellen lépnének fel, ott már felmerül az, hogy börtönben a helyük.
Vannak ide vonatkozó törvényeink. A hazaáruló, uszító, a törvényes rendet megdönteni akaró képviselőket meg lehet fosztani mentelmi jogukról és jöhet a büntető jogi törvény alkalmazása rájuk.
Mi itt a jobboldalon, már szinte betéve tudjuk mi van a Btk.255.§-ban. Az internet segítségével a törvények könnyen megismerhetőek, kikereshetőek lettek.
Jó lenne, ha Gyurcsány nem feszegetné a Btk.törvényhatárait,ellenben tanulmányozná. A törvényeknek rá is kell vonatkozni. Ne akarja, hogy az emberek milliói tüntessenek ellene, miután már elégnek találják az uszítását, lázítását, a kormányunk, igen tisztelt miniszterelnökünk, Orbán Viktor megbuktatására tett esetleges fellépése miatt.
“Btk. 255. § (1) Aki olyan szervezetet hoz létre vagy vezet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Örüljön, hogy a népbe lövetést megúszta, börtön nélkül, több engedmény már nem lehet, mert az már maga lenne a törvénytelenség, becstelenség, a demokrácia semmibe vevése. Erre is gondoljon, amikor a kicsinyke, a törvényt megszegni kész táborával, a több mint 3 millió FIDESZ-KDNP táborát próbálja oktondi módon megfélemlíteni.
Egy egér, (DK), ne akarjon az oroszlánnal (FIDESZ-KDNP) szemétkedni, mert, könnyen rámordulhat az oroszlán, és teljesen jogosan.
Egyszer volt Budán kutyavásár, tartja Mátyás király legendája, több nem lesz. Egyszer puccsolta meg az ország miniszterelnökét Medgyessy Pétert, Gyurcsány, és így ült a helyébe. Orbán Viktorral szemben ez nem lesz.
Maradjon a se**én nyugton Gyurcsány, élvezze a szabadságot, melyet el akar egy idióta, be nem teljesülő, hiú, hagymázas álomért adni.
Fogadja el végre, világosodjon meg, ő nem való soha többé miniszterelnöknek.
Hozzászóló:Ilona, a közgazdász, Tiszaújvárosból.
tettek: ország tönkretevés, szemkilövetés, nonstop hazudozás
2022-09-07 at 10:55
Nem tettember, hanem szarember, persze, ha egyáltalán ember ez az aljas gazember degeneráltkoalíciós féreg.
Judit
2022-09-07 at 10:39
Kitűnő írások “fletószektáselmebetegeinek ” és “nemLibernyák ” hozzászólóktól.!!!
Egyetértek az írásaikkal.!!!
Vica
2022-09-07 at 10:19
Tulajdonképpen meg lehet érteni! Ő, abból a rasszból való, aki ragad mint a rágógumi, NEM TÁVOLÍTHATÓ EL, EZ A LÉNYEGE! Ezektől csak a koporsó ment meg minket. Csak ne lenne annyi híve! Mindig csodálkoztam azokon, akik imádják, vonzónak találják az alkoholistákat, a lecsúszott személyiségeket.
aladin
2022-09-07 at 10:00
Gyurcsány már annyira lejáratta magát, még az ellenzéki politikus társai is megszabadulnának tölle és karanténba tennék. Ezek után csak a DK. hogy tudná Orbán Viktort leválltani. Gyurcsány 4 év után már 65 éves lesz, mit akar ez még utánna csinálni.
Ezek
2022-09-07 at 09:58
Életük nagy részét a helyes út keresésével töltik a tettemberek és közben okosakat mondanak, de néha tesznek is valamit, olyankor leadnak egy sorozatot a békésen ünneplő tömegbe.
Patriot
2022-09-07 at 09:56
Mikor dobáljuk már meg alkalmas dolgokkal,rohadt paradicsom,záptojás és egyebek? Had érezze a valóságot mielőtt nagyon bele éli magát a nagy honvédő szerepébe!
egon samu
2022-09-07 at 09:55
Feró nem “tettember”, ö egy bünözö tettes.
Miklós
2022-09-07 at 09:51
Kivételesen tehetséges abban hogy minden nap össze szemetelje fölösleges de kártékony létezésével a köz tudatot. Feri csak egy idegesítő spam a kukában a helye.
tarcsa
2022-09-07 at 09:50
Ez egy végletekig lezüllött alkoholista utolsó mondatai!
te csak ne akarjál reményt adni, mert tőled az fenyegetésnek hangzik!
2022-09-07 at 09:50
“reményt adunk millióknak, hogy otthon lesz a hazából. Remény után megoldást. A megoldás után valóságot.” – Köszönjük szépen. Ez a haza már az otthonunk – mondhatnánk hogy legalább 1100 éve. Nem kell semmit sem csinálnia. Mi jól elvagyunk. Maradjon csak távol mindenféle “otthonátalakítástól”. Nem tartunk rá igényt, de nem is kértük egyébként. Ha nem tetszik, akkor menjen el a “jobbítóival” együtt máshová. De a magyarokat felejtsék csak el. Alakulunk magunk is, irányítás nélkül is. Nincs szükség megmondóra, főleg nem erre.
na4
2022-09-07 at 09:40
Nem hazudik, cselekedett: “elqurtuk, nem kicsit, nagyon” – Copyright ElQuro.
fletószektáselmebetegeinek.
2022-09-07 at 09:30
“abban hisznek, hogy jól szolgálják hazájukat. Életük nagy részét a helyes út keresése tölti ki. Együtt mennek, vigyáznak egymásra.” – csak közben azt nem veszik figyelembe, hogy a legtöbb magyart az nem érdekli, ami őket, és nem szeretnének olyat, amit ők. Ezek egy olyan csoportra kezdenek emlékeztetni, amelyiknek igen nagy szüksége lenne már az ápolókra, meg a nyugtatókra. Bezáratta az otthonukat, és maga köré gyűjtötte mindet. Most meg, mint szeretettel teli hős vezető tetszeleg nekik, közben mindenki mást, akinek a hazájában elmebetegeskedik, el akar takarítani, mert sérti a betegeinek az érzelmi világát. Hát én meg azt mondom, elmész te a jó….dba, te elmeroggyant! Elengedésről prédikáltál múlt héten, de láthatólag neked ez nem megy. Akkor minek prédikálsz? Olyan vagy, mint az a bizonyos ember, akiről a példabeszédben is szólnak: bort iszik és vizet prédikál. Minden szavad hiteltelen, de leginkább fenyegető a normális emberek számára. A kis szektás betegeiddel meg főleg. Az, hogy néhány szellemi fogyatékos, szorongásos, gyűlölettel telt szociopata mindent megtesz, hogy megtalálja a helyes utat, meg a többi badarság, az nem jelenti, hogy igazatok van, és főleg nem jelenti, hogy majd szépen az elmebetegek kezére hagyjuk a hazánkat. Mondhatod, hogy hazafi vagy te is, de sajnos nem úgy nézel ki, nem is úgy viselkedsz. Neked nincs ilyened, ahogy a betegeidnek sem, mert kizártátok magatokat a magyarok közül. Mi meg nem fogunk visszaengedni. Ennyi. El lehet ballagni, kérem szépen.
oshon
2022-09-07 at 09:26
Egyre a “hazajat” a “milliokat” es a “remenyt” mantrazza ez a budos magyargyulo , hazug , rablo-rombolo csuszomaszo … epp mint tette annak idejen – hazudas reggel , ejjel meg este , lpas ejjel nppal 24/7 ! A beleit a nyakara csvarni – “Nem fog fajni !” te budos verszivo -nFujjj a fold ala evel a budos magyargyulolo senkihazi csuszomaszoval es bandajaval !
Contrabass
2022-09-07 at 08:58
Remélem hamarosan szerkesztheti a faliújságot a Böszme egy megfelelően biztonságos, őrzött intézményben, csak kell ott is neki valami elfoglaltság.
nemLibernyák
2022-09-07 at 08:58
Nem az a baj, hogy miket hord össze a Feri, hanem az, hogy nagyon sokan hisznek neki. Hányszor lehet egy néppel megetetni ugyanazt a komcsi dumát? A Tanácsköztársaság meghatározó volt évtizedekre. Majd jött egy több évtizedes, a vége felé rózsaszínesedő szocializmus. Feri és társai megcsinálták a III. köztársaságot, most meg gőzerővel dolgoznak a IV. létrehozásán. Mindannyiszor ugyanaz a lényeg, ez az álságos egyenlősdi, mindegy, hogy melyik külső hatalomhoz dörgölőznek Moszkvához, vagy Brüsszelhez, azok meg csak röhögnek a markukba. Mindig jön a nemzeti érzés sárba-tiprása, jön az internacionalizmus, majd a vége az elszegényedés. Arra alapoznak, hogy az embereknek rövid az emlékezete.
Orvosok, tanárok, mérnökök, hogy lehet, hogy ilyen embert támogatni? Lássatok is ne csak nézzetek, halljátok meg azt is ami a mézes-mázas beszéd mögött rejlik, figyeljetek a lényegre.
Angie
2022-09-07 at 08:56
Ez tuti, hogy az elmeotthonban végzi! Ez már mániákus!
angelblind652
2022-09-07 at 08:54
Ki van a képen??? Egy ember??, NEM! Ő EGY VÉRSZÍVÓ B. KOMCSI.
Ungarn über alles !
2022-09-07 at 08:50
igen ő egy tett embere, az üreg szeszkazán odatette Katus anyónak – oszt ez lett a tett eredménye !
bár inkább a birka ólba ment volna ki – indulatból