
A DK politikai kommunikációja nagyjából arra épül, hogy szerintük senki nem emlékszik arra, mi is folyt az országban 2010 előtt. Ha valakinek mégis eszébe jut, akkor azt letagadják, egyébként pedig minden lehetséges megnyilvánulásukban azt hangsúlyozzák, hogy a klímaváltozástól kezdve az orosz–ukrán háborúig mindenről Orbán tehet. Legutóbb Barkóczi Balázs jelentette ki, hogy “addig marad az infláció, ameddig Orbán”. Erre reagált közleményében a nagyobbik kormánypárt.
Gyurcsányékkal semmiféle védelem nem lenne az egész Európát sújtó háborús infláció és energiaválság ellen, mert ők végig támadták a rezsicsökkentést és az árstopokat
– reagált Barkóczi kijelentéseire a Fidesz. Felhívták a figyelmet arra, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően egy átlagos fogyasztású család ezután is a valós piaci ár hetedéért kapja az áramot, a gázt pedig a tizedéért. Emellett érvényben van a benzin- és az élelmiszerárstop, a baloldalt azonban mindez nem érdekli.
Gyurcsány, ha tehetné, újra megvágná a családtámogatásokat, elvenné a 13. havi nyugdíjat és Európa legdrágább rezsijét fizettetné a magyar családokkal
– fogalmaztak. Hozzáfűzték:
a baloldalon most is erre készülnek, rezsi- és adóemelő politikával újra tönkretennék az országot, pont, mint amikor kormányon voltak, csak akkor se háború, se energiaválság nem volt.
Barkóczi Balázs csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt mondta: egyre több dologról kénytelenek lemondani a családok, szakértők szerint pedig várhatóan ősszel fog tetőzni az “orbáni infláció”.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
aladin
2022-08-19 at 13:17
A Gyurcsány viccs szerint Orbán tehet arról, hogy ápr. 3-án, megnyerte a választást. A DK. nagy szarban van, ezután nincs ellenzéki összefogás. A hat párt önáloan fog indulni és saját maga kell többséget szerezzen, hogy megnyerje a választást amihez nagyon kevés az esély. Ugyhogy Gyurcsány egy kis idöbe bele fog kerülni “készülödésed”, mig a DK.- feltornásza magát az Orbán Viktor csucsáig.
júlia
2022-08-19 at 12:27
Konkrétan nem ehhez a cikkhez szólnék, hanem én is érdeklődnék arról, hogy az ellenzéknek benne a DK-nak is a kettős választás ( előválasztás, főválasztás , plakátolás, kampánykörút mennyibe került a magyar, a magyar adófizetőknek? – elszámoltak-e a pénzzel?
Ezen kívül kedves képviselő asszony az Ön munkálkodása (tanácsadás) mennyibe került a Fővárosnak, a többi töméntelen belföldi és külföldi, a városvezetéshez még elemi szinten sem értő tanácsadók foglalkoztatása? Legalább egy-két szakember lenne köztük, de nincs.
Ez a kérdés kedves Képviselőasszony!
garázdaság miatt elitélt szarházi észosztó
2022-08-19 at 09:31
Ki ez a degenerált koalíciós szarházi Barkóczi Balázs elvtárs?
Ja, az a takonygerincű, korábban garázdaság miatt jogerősen elítélt tróger balliburnyák.
Mi közöd a hazánkat – az uniós kretén baloldal által gerjesztett energiaválság és a szomszédban zajló háború idején – nagyszerűen vezető FIDESZ-KDNP-s politikusokhoz?
Ne vedd szaros szádra kiváló, DR.ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK URAT és hozzáértő KORMÁNYÁT!
Az alkoholista aljas gazember Gyurcsótány aljadékból – veled és fajtatársaiddal együtt – soha többet nem kér a nemzetszerető magyar nép. Ti csak tönkretenni tudtátok az országot.
Takarodjatok, ameddig békében eltűnhettek ti büdös komcsiivadékok.
PG
2022-08-18 at 20:29
Az már kezd unalmas lenni, hogy ez az alkoholista DK vezér és a követői miket hadováznak össze. Nem véletlenül bukták el tavasszal a választást.
Greg
2022-08-18 at 20:13
Ha van bármi is, amiben az Orbán kormány nem tett eleget az ígéreteinek és az erre épülő elvárásainknak, az éppen az, hogy nem sikerült a megígért rendrakás! Nem két hét alatt nem sikerült, hanem egyáltalán nem. Igen, valóban nagyon nagy volt az ellenszél, de így is meg úgy is mi lettünk az Únió fekete bárányai. Ennél jobban már nehezen tudtak volna kib…ni velünk, ezért kár volt beszarni és minden vonalon visszakozni. Ha a bírói maffia szépen és módszeresen ki lett volna iktatva és az egész igazságügy végre már azt tenné, ami a dolga, akkor most a bűnözők nem a Parlament ellenzéki padsoraiban, hanem a jól megérdémelt helyükön ülnének a börtönben.
tarcsa
2022-08-18 at 19:56
Ezt az elmebeteg alkoholistát, valami Gyurcsányklári a neve és kiérdemesült kommunista, el kellene küldeni ajándékba Oroszországba. A kies Szibériában együtt vonyíthatna a farkasokkal és Gréczy is verhetné, amit éppen akar. Vadai elvtársnő vörös hajával(?) beleillene a Gulagokon rekedt társai közé, Vágó elvtárs pedig kvízműsorokat csinálhatna nekik, hogy ott se unatkozzanak. Ferinek is megváltás lenne, mert a faszesz hamarabb végezne vele, mint a honi elvonókúrán a mellékhatásként fellépő delirium tremens!
kbandi1
2022-08-18 at 19:51
Patriota 2022-08-18 at 19:13
Még jó, hogy nem tapsolták meg az EU-ban a balliberálisok Gyurcsányt a szemkilövetésekért. Habár ki tudja, mik történtek a háttérben, miért mentegették annyira.
K
2022-08-18 at 19:48
A liberális ellenzék egyből bevezetné a globális adót.
Csak maga a 15%-os globális adó bevezetése rengeteg munkanélkülit eredményezne, de a másik mániájuk a sávos ÁFA is problémás lenne.
Valójában az összes 2010 előtti hibás gazdasági intézkedést visszahoznák, és az ehhez hozzáadódó jelenlegi globális gazdasági válság éhezést és munkanélküliséget eredményezne.
A jelenlegi infláció és Ft romlás a Magyarország elleni gazdasági háború okozza, ami az Európai Unióból, és annak támogatottjától a magyar liberálisokból indul ki.
Tehát a magyar infláció jelenlegi oka az EU és a magyar liberálisok.
Rolo
2022-08-18 at 19:30
Magyar Krisztian2022-08-18 at 19:25
“Mikor te voltal mennyi volt az euro te szerencsetlen??? 300??!”
Meg 75.000 a minimálbér…ha volt munkad egyáltalán…🤡🤡🤡🤫🤫🤫🤫🤫🤫🤫
Magyar Krisztian
2022-08-18 at 19:25
Te szemet Fleto, ,fèlre vezetted az orszàgot.2006 ban polgàrhàborů szèlère vezetted az orszàgot,honfitàrsaid szemeit lövetted ki,csődszèlèn volt az orszàg,eladtad a repűlőteret. Sanyargattad a nèpet.Mindenről te tehetsz,magyarok àtka.
Mos legalabb 400 felett van az euro meg a rezsi is emelkedik!!!
Mikor te voltal mennyi volt az euro te szerencsetlen??? 300?!
Leszerepeltetek bohoc libsik!
Puncius Pinatus
2022-08-18 at 19:18
Az biztos, hogy azért a számtalan részetekről elkövetett, a BTK.ben is meghatározott nemzet, állam elleni bűncselekmények elkövetése után ti még most is szabadlábon lehettek, bizony arról a kormány, és O.V. tehet!
Ne ábrándozz kormányalakításról, az biztos nem lesz.
Ha szükséges lesz harc, aminek részetekről a túlélés esélye egyenlő a nullával.
Patriota
2022-08-18 at 19:13
# oks !
Brüsszelnek “köszönhető, hogy ‘Feri’ mentelmet érdemel…. Megfenyegették Viktort, hogy hozzá ne merjenek nyúlni! (Ennyit az eu-ról….) Isten óvja a Magyarokat ettől a népnyomorító gazembertől és az egész hazaáruló családjától !
Pinokkio
2022-08-18 at 18:47
Kedves Fletó Fletovics!
Kár hogy nem a “nép egyszerű fiai” között tengeti kis tyuxaros életét, mert látná, hogy mi sokkal gyakorlatiasabban gondolkodunk. Igaz, fogcsikorgatva, de azon ötölük hatolunk, hogy ha ez a helyzet, akkor mi magunk mit tudunk tenni. És számos olyan takarékossági tipp, eszes politikusok nélkül is eszünkbe jutott, amit Ön is ismerhet- a pápai proli gyerek korából, amikor a mama lavórba állítva most le a fiacskáját.( mellesleg bennünket is!
A szlogen, hogy ne mosogass kézzel, végy mosogatógépet pld így működik:
Melegíts a gázon vizet, öntsd egy mosogató vájlingba és mosogass így.( ahogy pápai gyerek korában is)
Úgyhogy bennünket nem kell hergelni,mert vevők nem vagyunk.
Azt meg már dédszüleink is tudták, hogy a hatalmasok nyomják a “bankóprést” akkor nő az infláció. Amikor naponta halljuk, hogy az EU mekkora hitelt vesz fel és adja Ukrajnának, és különféle “hatalmak” ugyanezt teszik, segély néven, akkor tudjuk Ön nélkül is , hogy nő az infláció- még Orbán Úr sem kell hozzá.
Csak azt nem tudom, miért nem feltételezik rólunk a pórnépről, hogy van józan paraszt eszünk.
Ellenzeknek
2022-08-18 at 18:20
Te eszelős Fleto,arròl is Orbàn tehet,hogy Miniszterelnökkènt hazudtàl èjjel,nappal,fèlre vezetted az orszàgot.2006 ban polgàrhàborů szèlère vezetted az orszàgot,honfitàrsaid szemeit lövetted ki,csődszèlèn volt az orszàg,eladtad a repűlőteret. Sanyargattad a nèpet.Mindenről te tehetsz,magyarok àtka.
Hoppá
2022-08-18 at 18:10
Emlékszem az SZDSZ-MSZP kutyaütő kormányzására. A baloldal érdeke, hogy emlékezet kiesésben szenvedjenek. A hazudozással együtt bele illik a profiljukba! Szerencsére a hazudozás többet árt a baloldalnak, mint a FIDESZ-nek. Felejthetetlen ostobaság volt az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos politikájuk is! (Halj meg Ukrajnáért!)
balfék
2022-08-18 at 18:01
Netta
2022-08-18 at 17:55
Pontosan tudom, hogy mi volt akkor. Nem azért írtam, hanem azért, mert még most sem tudják megmondani előre, hogy hol mi lesz várható, és mikor. Alakulhat úgy is, hogy baromi nagy vihar lesz helyenként. Ezért jó lenne, ha figyelné mindenki, aki kimegy, nehogy úgy járjon, mint 2006-ban, akiket váratlanul ért a hirtelen jött vihar, amiről tájékoztatták a szervezőket, de senki nem vette elég komolyan, utólag meg kirúgták a meteorológust. Ebben mi volt olyan, amire így kellett reagálni?
Netta
2022-08-18 at 17:55
balfék
2022-08-18 at 16:28
Nomen est omen!
.
Nem eső volt 2006-ban, hanem ELŐRE JELZETT ÉS AZ ÜGYELETES METEOROLÓGUS ÁLTAL AZNAP IS JELZETT TORNÁDÓ!
Matu
2022-08-18 at 17:49
Nos, akkor Orbán jó hosszú ideig marad, mert infláció MINDIG van, hol több, hol kevesebb. Szerencsések vagyunk, mert az utóbbi néhány évben elég alacsony volt, ellentétben a Fletóék uralma alatt, amikor csak szédülten kapkodtuk a fejünket évekig, olyan gyorsan romlott a pénzünk. “Nem lesz gázáremelés!” és a többi…
Hm
2022-08-18 at 17:44
Hát ha nem is 100%-ban mindenről tehet Orbán, sok mindenről ő tehet. Meggyőződésem, hogy arról is Orbán tehet többek között, hogy ez a Gyurcsány még mindig szabadlábon van, pedig a dr. Ceglédivel együtt (és még sok más bűnözővel együtt rég börtönben lenne a helye.
obsitos
2022-08-18 at 17:40
Az a baj, hogy válaszoltak !
Ezzel emberszámba vették EZEKET a lényeket, akik csupán az állami fizetésért állnak sorba havonta.
Gusztustalan népség, annyi eszük nincs (kollektíve sem) hogy összetákoljanak egy valamirevaló programot, megoldás-tervezetet.
Jaaa, hogy nincs is ilyen lehetőség?
Akkor meg mire fizetjük őket??????
oks
2022-08-18 at 16:45
arról is a Viktor tehet hogy a Feri még nem ül börtönben, ha tényleg végre diktatúrát csinálna akkor el lehetne intézni 5 perc alatt..
balfék
2022-08-18 at 16:28
Mivel a Szent István napi íráshoz nem lehet hozzászólni, ezért ennél a semmiről szólónál szeretném kérni, hogy mindenki figyelje az időjárás előrejelzéseket! Valószínűleg 20-ára már elmúlik ez a napos, forró idő. Akik kimennek, készüljenek esernyővel, vagy ha viharosra fordul, ne pánikoljanak, hanem nyugodtan keressenek majd fedezéket maguknak. Tudjuk, mi volt 2006-ban, kerüljük el még a lehetőségét is, hogy megismétlődjön. A biztonság az első.