orbánozás
Micsoda megállapítás: Dobrev szerint Orbán Viktor miatt csúszik lefelé az ország
Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, Orbán Viktor 2010-ben vette át a hatalmat, és az elmúlt 14 évben, Orbán kormányzása alatt látjuk, ahogy csúszik lefelé az ország - mondta a DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti listavezetője hétfőn Salgótarjánban.Gyurcsány Orbán-értékelőt tartott: szörnyek kormányoznak és Orbán gyerekeket erőszakol
A volt miniszterelnök évértékelő beszédéről lehetetlen feladat rendes összefoglalót írni. Egyrészt zavaros és összevissza volt, pl. szociáldemokráciával lehet legyőzni a pedofíliát, másrészt a Demokratikus Koalíció technikusai képtelenek voltak hallgatható minőségben lebonyolítani egy élő közvetítést. Amikor Gyurcsány önmaga hatása alá kerülve érzelmesen motyogott, szinte egy szavát sem lehetett érteni, hiába tekertük fel ütközésig a potmétert, amikor meg váratlanul ordítozni kezdett dühében, az ijedtség és szívdobogás miatt nem voltunk képesek koncentrálni. De megpróbáljuk!Freudi elszólás – Kunhalmi szerint több Orbán kell az EU-ba (Videó)
Van az úgy, hogy a baloldali politikusok mondataiba is becsúszik az őszinteség. Ennek egyik legjobb példája Kunhalmi Ágnes, aki a sorban elsütött kormányellenes lózungok és két angyali kacagás között néha teljesen véletlenül beismeri, hogy mi is az ország érdeke.Baranyi Krisztina gusztustalanul megalázta 1956 szellemét, ömlenek a dühös kommentek, a fradisták is alaposan kiosztották
Baranyi Krisztináról tudjuk, hogy amikor lehet, igyekszik alaposan belerúgni a magyar nemzeti jelképekbe, gyengébb napjain pedig büszke ferencvárosi polgármesterként a Fradit szokta gyalázni. Talán nem is akkora meglepetés, hogy október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján sem tudott nyugton maradni, vélhetően a kérges tenyerű, kipróbált ávósok sem érezhetnek nagyobb fájdalmat ezen a napon, mint Baranyi. A polgármester asszony ugyanis viccesnek találta, hogy egy olyan magyar zászlót posztoljon ki közösségi oldalára, melybe vissza van varrva a kommunista címer. Az már csak hab a tortán, hogy a Kádár címer van a lyukas zászlóban, nem a Rákosi-féle, de a történelem sosem volt erőssége az országromboló kommunistáknak. A felháborodás óriási, rövid idő alatt elárasztották a dühös kommentek Baranyi oldalát, köztük Hamberger Ádám, a Ferencváros vezérszurkolója is alaposan kiosztotta a forradalmat gyalázó Baranyit.Hollywood Reporter: Orbán Viktor egy neofasiszta diktátor
A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be Reisz Gábor filmrendező legújabb, Magyarázat mindenre című filmjét, amely saját finanszírozásból és a Szlovák Audiovizuális Alap támogatásával készült. A filmről a Hollywood Reporter közölt terjedelmes kritikát, amelyben Leslie Felperin azt írja: a film forgatókönyve „számos utalást tesz Magyarország történelmének és aktuálpolitikai színterének eseményeire és személyeire, amelyek többsége az ország neofasiszta miniszterelnökén, Orbán Viktoron kívül ismeretlen lesz a Közép-Európán kívüli nézőknek”.Néhány száz fiatal "mocskosfideszezett" egy senkiházi nímand koncertjén, a baloldali cselédsajtó már kormányváltást emleget (Karanténvlog)
A Karantén sokszor elborzad, de most az undor olyan szintjére értünk, ami még nekünk is sok volt. Számomra ismeretlen volt ez a Krúbi nevű senkiházi, aki ordenáré és aljas szövegekkel próbál meg szánalmas zenéjének minél több követőt találni, ezért "orbánozik" kőkeményen, belead mindent, csak semmi félgőz, hiszen olyan mélyenszántó vulgaritással böfögi bele komplexusait az éterbe, amit kevesen mernének mások elé tárni. De ez a Krúbi gyerek büszke erre, és el kell ismerni, hogy sok követője is van, múltkor pedig fellépett a Sziget fesztiválon, ahol a koncertjén zúgott a "mocskos Fidesz". Ez nem szokatlan ettől a közönségtől, a baloldali sajtó azonban egyből felkapta a történetet, és már úgy írták vörös tollal fergeteges zengedelmeiket, hogy a teljes magyar ifjúság üzent Orbán Viktornak és a Fidesznek. Annyira üres a magyar baloldal, a politikusok és a magukat függetlennek nevező cselédsajtójuk, hogy náluk már ez a hír, hogy néhány száz – szerintük néhány ezer – fiatal teli torokból ordította, hogy "mocskos Fidesz". Ez a hír, ez az alternatíva, ezt kell most sulykolni, hiszen ilyesmiken múlhat a várva várt kormányváltás. A szánalmas csapatot a Karantén kiegészítette Gy. Németh Erzsébettel, a DK régi elvtársnőjével is, aki ismét darálta és mantrázta Gyurcsány hazug demagógiáját, két mondatban négyszer orbánozva, de mindezt óriási meggyőződéssel. Itt lesz Tompos Márton is a Karanténban, aki az ukránok előtti szokásos befekvés mellett olyan mélységekbe jutott, hogy mindenképpen megénekeltük a hazaárulását. Talán más nemzeteknél nem süllyednek ennyire mélyre, mint a magyar baloldal, Tompos pedig kirívó példája annak, hogy ugyan magyarul beszél, de minden szava mások érdekeit szolgálja, nem az állítólagos hazájáét. Végül az atlétikai világbajnokságra ingyenjegyet kuncsorgó baloldali politikusok célkeresztünkbe kerültek, hiszen egy dolog szidni a stadionokat, egy másik pedig sunyin bemenni ingyenjeggyel. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára!A rohadó magyar egészségügy
Mindenféle politikusok mindenfélét mondanak a magyar egészségügyről. A sajtó is megírja a magáét. A „nép hangja” pedig mindezt felerősíti. Aztán az ember szembesül a valósággal... Az édesapám és köztem fennálló politikai ellentéteket mindenki ismeri, aki egy kicsit is követi a közéletet. Erre a szembenállásra nyilván van a mélyprimitív, Puzsér-féle válasz, és vannak összetettebb, intellektuálisabb magyarázatok. Utóbbiak kifejtése bőven kimerítené ezen írás kereteit, de mostani történetünk szempontjából nincs is jelentősége. Egy biztos: apukámnál mostanában a kormányellenesség megelőzi a racionalitást.Gyurcsány Ferenc: Orbán a hibás mindenért is!
A kormánynak menni kell, mert nem teljesíti hazafias kötelezettségét – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke az uniós források folyósítása érdekében megszabott feltételek teljesítése kapcsán, szerdán, Szegeden, utalva ezzel arra, hogy ha a felesége lenne kormányon, érkezne a mani.Ajánljuk még