Még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani idén az egészségügyben – mondta Ónodi-Szűcs...
A Fidesz szerint ha a Jobbikon múlna, akkor nem csökkennének a várólisták. A nagyobbik kormánypárt ezt arra...
Két éven belül saját magánklinikát hozhat létre a Semmelweis Egyetem, írja szombati lapszámában a Népszava. Az írás szerint...
Az MSZP szerint a kormány csak a sajtóban emelte meg az egészségügyben dolgozók bérét. Az ellenzéki párt...
Az ellenzék kitalálhatna már néhány új jelszót! Bárhol szólalnak meg a képviselői, vagy a miniszterelnöki posztra ácsingózó...
Kevesebb az elvándorló orvos és nőtt a friss diplomás gyógyítók száma Magyarországon – mondta az Emberi Erőforrások...
A párt közleményében arról ír, az RTL Klub híradója derítette ki, hogy több kórházban is elromlott a...
A jövő héten kezdik utalni az egészségügyi dolgozók megemelt béreit – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások...
A polgári kormány anyagi és erkölcsi megbecsülést adott az egészségügyben dolgozóknak, ennek része a november elsejei újabb...
Az orvosok újabb 100 ezer, a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a...
Minden jel szerint a hazánkból évente milliárdos profitot kitalicskázó multik fogadott prókátorává léphetett elő Hadházy Ákos LMP-s...
Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése révén megkezdődhet a dél-pesti kórház felújítása, amelyre harmincmilliárd forintot szán a kormány....
Gurmai Zita, a szocialisták elnökségi tagja, nőtagozatának elnöke fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy...
A Fidesz lélegeztetőgépen tartja az egészségügyet – mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője Budapesten, a...
Összesen 9,3 milliárd forintot fordítanak a Szent János Kórház fejlesztésére 2020-ig az Egészséges Budapest program keretében, a...
Mintegy 1,3 milliárd forintból fejlesztik a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézetet és Baleseti Központot az Egészséges Budapest...
A múlt hónapban 27 ezer 149-en vártak valamilyen egészségügyi beavatkozásra, miközben ugyanez a szám öt évvel ezelőtt...
A Demokratikus Koalíció szóvivője államilag elkövetett tömeggyilkosságnak nevezte, hogy tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló...
Tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban,...
Európa nem multinacionális cég, hanem kultúra, identitás és életforma. Európa vezetői pedig nem a részvényeseknek tartoznak felelősséggel,...
Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik – hangoztatta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és...
A kormány a fogorvosok mellett áll, az egészségügyi alapellátás átfogó megerősítése keretében az állami ellátásban dolgozó fogorvosok...
Két hónap múlva élesben is működésbe lép az egységes egészségügyi informatikai rendszer, amely egyaránt megkönnyíti a betegek...
A Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi közleményében arról ír, a friss Eurostat felmérés szerint az európai országok átlagban...
2010 óta Magyarország nagyot lépett előre a diagnosztikai berendezések száma és minősége tekintetében. Ez idő alatt 42...
Várhatóan még ebben a hónapban kiírják a fővárosi kórházfejlesztési projekthez kapcsolódó, összesen 21 milliárd forint keretű, orvosi...
A Fidesz kormányzati teljesítménye a jól működő egészségügy helyett, kimerül a politikai ellenfelek “levadászásában” és az emberek...
Hiába derült ki az elmúlt időszakban a balliberális média által kavart egészségügyi „botrányokról”, hogy nagy részük álhíreken,...
Leléptek és már az Ikeában dolgoznak a Jahn Ferenc kórház nővérei, orvoshiány miatt a legfontosabb osztályok zártak...
Elhunyt 105 évesen a világ leghosszabb ideig praktizáló orvosa, a japán Hinohara Sigeaki, az egészséges életmód és...
Nem szeretnénk holmi tényekkel megzavarni az egészségügy végromlásáról imamalomszerűen értekező balliberális politikusokat, de itt egy aprócska számadat,...
Rendkívül fontos fejlesztések maradnak el, mert a kormány látványberuházásokra, a maga 1reklámozására költ – mondta Csárdi Antal,...
Lehet, hogy mégsem a XI. kerületi Dobogó nevű városrészben épül fel a leendő dél-budai szuperkórház – írta szombati...
Egyre-másra készülnek a magyar egészségügy drámai helyzetéről szóló „tényfeltáró riportok”, „leleplezések” – ám ezek jó részéről gyorsan...
A három egészségügyi dolgozó hanyagsága vezetett egy idős, 87 éves nő halálához, aki gyógyszer-túladagolásban vesztette életét. A...
Jövőre 221,7 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint ebben az évben – mondta az egészségügyért felelős államtitkár...
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta Magyarország 2018-as költségvetését, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal,...
Kormányváltást sürgetett a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke keddi budapesti lakossági fórumán. Gyurcsány Ferenc szerint a választás igazi...
A háziorvosi praxisok közül 352, a fogorvosiak közül 284 tartósan betöltetlen Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai...
A nemzetgazdasági miniszter a munkából élők költségvetésének nevezte a 2018-as büdzsét szerdán a parlamentben. Azt mondta, a...
A jövőben csak gyógyszertárakban lesz kapható több paracetamol tartalmú, megfázás elleni készítmény – közölte az Országos Gyógyszerészeti...
Olyan mértékűvé vált az ápolóhiány számos budapesti és vidéki kórházi osztályon, hogy azt már krízishelyzetként kell kezelni...
Bár egyelőre még csak a partvonalról figyeli az eseményeket a tavalyi pedagógus megmozdulások vezéralakja, Pukli István véleménye...
Továbbra is praktizálhat az a magyar onkológus-nőgyógyász, aki azért kapott két év felfüggesztetett, mert pénzt kért a...
Hiába biztosít az állam ingyenesen évente 1,3 millió adag influenza elleni védőoltást, egyre kevesebben oltatják be magukat...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS