
Leléptek és már az Ikeában dolgoznak a Jahn Ferenc kórház nővérei, orvoshiány miatt a legfontosabb osztályok zártak be Jászberényben, hanyagul otthagyott holttest a Szent János Kórházban, a CT-hiánya miatt halt meg egy kislány Budapesten – ilyen esetek foglalkoztatták az olvasókat-nézőket az elmúlt hetekben. A betegellátásból érkező negatív hírek lassan hecckampánnyá állnak össze, miközben sok esetben kiderült róluk, hogy köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Gyűjtésünk erre igyekszik rávilágítani.
1. Dél-Pesti Jahn Ferenc Kórház – a nővérek átmentek dolgozni a svéd bútoráruházba
Tömegével mondtak fel ápolók és nővérek a dél-pesti Jahn Ferenc-kórházban, így a hármas számú belgyógyászati osztályt lezárták a Hír Televízió állítása szerint. A kórház hallgat a történtekről, az ellenzék viszont a kormány egészségügyi politikájának kudarcáról beszél. A Facebookon olyan információ is terjed, miszerint a felmondott nővérek és ápolók többsége a közelben, újonnan megnyílt svéd bútoráruházban vállalt munkát, ott ugyanis korábbi fizetésük többszörösét keresik meg.
Ezzel szemben a valóság: A Jahn Ferenc kórházban nem történt tömeges felmondás, egyetlen osztályuk sincs bezárva. Igaz három osztályon zajlanak – esetenként egyes kórtermek átmeneti bezárásával is járó – felújítási munkálatok (Neurológia, Kardiológia, III. Belgyógyászat). A kórház közleménye szerint a felújítási munkálatok a betegellátásban zavart nem okoznak, területi ellátási kötelezettségüknek továbbra is eleget tesznek. Egyébként a kormány az unió által támogatott Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program segítségével 4,4 milliárd forintot költ el szeptembertől a szakdolgozói munkakör népszerűsítésére, és a leendő ápolók ösztöndíjára, ezáltal hosszabb távon a humánerőforrás-hiány csökkentésére.
2. Jászberény – álinterjú a főigazgatóval
Az orvoshiány miatt nyáron részlegesen szüneteltetik a jászberényi kórházban a belgyógyászati-, a krónikus-, illetve a rehabilitációs osztály működését – írta a Szoljon.hu. A nyári szabadságok kiadását csak csökkentett ágyszám mellett tudják biztosítani – ismerte el szerüntük a kórház vezetője. A vidéki kórházakban az orvos-, a nővér- és az asszisztens létszám is kritikus állapotban van – mondta a a lap állítása szerint dr. Sinkó-Káli Róbert, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megbízott főigazgatója, amelyet számos lap, köztük az Index is utánközölt.
Ezzel szemben a valóság: Minden osztály és szakrendelő működik a jászberényi kórházban. Dr Sinkó-Káli Róbert megbízott főigazgató a közmédiának elmondta, szavait kiforgatták a tudósítók, akik ott sem voltak az ominózus adományozói ünnepségen. – Mondandómból rémhírt generáltak. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház folyamatosan eleget tesz feladatának: minden osztálya és szakrendelője működik, a betegeket fogadja és ellátja. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban 2015 végén több, mint egymilliárd forintos beruházás valósult meg, és azóta is több, mint kettőszáz millió forint értékben elnyert gép-műszer beszerzést érintő pályázati támogatások közbeszerzési eljárásai vannak folyamatban. Az egészségügyi ellátás – amely kifejezetten a bizalmon alapuló szolgáltatás – rémhírekkel, valótlan állításokkal történő megzavarása elítélendő, nem a jobbítás irányába mutató, a betegekben félelmet keltő cselekedet – érvelt a kórházigazgató.
3. Országos Kardiológiai Intézet – nyitott mellkassal szállították a kislányt CT-re
Meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át a gyermekszív klinikáról a Heim Pál Gyermekkórházba, mert előbbiben nem volt CT. A halálhírt a kislány nagymamája közölte a Klubrádió betelefonálós műsorában. A gyereket másfél hete, péntek délelőtt szállították át, este kilencre meghalt. Az elhunyt kislány nagyszülője azt is állította a rádióban, hogy az Országos Kardiológiai Intézetben nincs CT, illetve MR, ezért a gyerekeket a Heim Pál Gyermekkórházba, a felnőtteket az István Kórházba szállítják át. Az intézet főigazgatója az RTL Klubnak azt mondta, hetente 8-10 alkalommal fordul elő, hogy műtét előtt másik kórházba kell menniük a betegeknek a gépek hiánya miatt. Többször kértek pénzt a műszerekre, hogy házon belül is el tudják végezni a vizsgálatokat, de eddig nem kaptak.
Ezzel szemben a valóság itt is árnyaltabb: A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója, Ofner Péter az MTI-nek elmondta: a 12 éves kislány súlyos szívfejlődési rendellenességgel született, az elmúlt években tíz alkalommal végeztek életmentő szívsebészeti beavatkozást nála, részben Budapesten és Münchenben. A gyermek utolsó műtétjét a kardiológiai intézetben végezték, ekkor már igen súlyos keringési állapotban volt. A főigazgató szerint komplikált beavatkozást végeztek, de a gyermek nem lett tőle jobban, a keringési elégtelenség fokozódott, így műszívkezelést kapott és lélegeztetni kellett. Az igen nagy vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza .Ofner Péter hangsúlyozta: a „nyitott mellkas” orvosi terminológia, nem szó szerint értendő. A bőrt összevarrják, de a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze. Ofner Péter szerint a gyermek állapotát, sorsát nem befolyásolta, hogy a kardiológiai intézetben van-e CT-berendezés vagy nincs. Megjegyezte, hogy Budapesten több pavilon rendszerű kórház működik, ahol szintén meg kell oldani a betegek CT-vizsgálatra történő szállítását. Elmondta azonban azt is, hogy idén az intézet rendelkezésére fog állni az az összeg, amelyből CT-berendezést tud vásárolni.
4. Szent János Kórház – órákig feküdt a holttest a kórházi folyosón
Elképesztő történet játszódott le egy fővárosi kórházban. Egy névtelenséget kérő olvasó számolt be róla a Borsnak, aki szemtanúja volt mindennek, ugyanis ő is az intézmény pszichiátriai osztályán tartózkodott. – Éppen a folyosón voltam, amikor egy idős férfi néhány méterre tőlem rosszul lett és összeesett. Valószínűleg szívrohamot kapott. Azonnal ott-termettek az ápolók, és megkezdték az újraélesztését. Hárman, két nő és egy férfi küzdött az életéért. Először hagyományos módszerrel próbálták meg visszahozni, majd gyorsan hoztak egy defibrillátort is, de sajnos már nem tudtak segíteni rajta – elevenítette fel a történteket a szemtanú.– A férfi holttestét egy fehér lepedővel rögvest letakarták. Mindenki arra számított, hogy azonnal jönnek majd érte. Az idő azonban csak telt, és nem történt semmi. Nem sokkal délután négy előtt néztem az órámra, és hat órakor még mindig ott feküdt a hulla a folyosón. Mintha senkit nem is érdekelt volna, pedig egy pszichiátriáról beszélünk, tele sérült lelkületű beteggel. Fogalmam sincs, hogy hogyan engedhették meg maguknak mindezt – értetlenkedett az olvasó, aki felvételeket is készített a letakart holttestről.
Ezzel szemben a valóság: Prof. dr. Kurimay Tamás, a Szent János Kórház osztályvezető főorvosa így nyilatkozott: “Kiderült, hogy a sajtóba kikerült felvételt egy, az osztályunkon megfigyelés alatt álló, tiszta tudatú páciens készítette. Kérésünkre a nővérkollégáknak saját maga, kézírással leírta a történteket, amelyet a páciens vállalt. Ebből világosan kiderül, hogy a kirívóan kegyeletsértő videó- és fényképfelvételt magáncélra készítette, és azt elküldte egy barátjának. A kézírásos bocsánatkérésben a páciens ugyanakkor bevallotta, hogy a Facebookon megjelentek nem felelnek meg a valóságnak. A történtek több oldalról is kimerítik a rágalmazást és egyéb jogi sérelmeket, adott esetben bűncselekmény lehetőségét.” A kórház közleménye szerint a kegyeletsértő felvétel készítője illetéktelenül fényképezte le a beteg életéért folytatott küzdelmet, és az azt követő perceket. A félrevezető kommentár pedig kifejezetten sértő az intézmény minden, a beteg életéért küzdő munkatársával szemben. A Népszavának ugyanakkor nyilatkozott Weltner János sebész főorvos, aki szerint az a szabály, hogy a halál beállta után a halottat két órán át nem szabad holtestként kezelni. Ezért úgy kell elhelyezni, hogy észlelhető legyen, ha mégis életjeleket mutatna, de arra is figyelni kell, hogy a holttest ne kelthessen megbotránkozást senkiben”. Annyiban tehát valóban hibáztak az orvosok, hogy nem takarták el paravánnal a halottat.
A PestiSrácok.hu a fenti gyűjtéssel az egészségügyi témákban eluralkodott ellenzéki hecckampányra szeretné felhívni a figyelmet, ám természetesen a jövőben is tájékoztatjuk olvasóinkat a betegellátásban tapasztalható valódi problémákról és visszaélésekről.
A vezető képen a Hír TV műsorvezetője éppen egy álhírt közöl a dél-pesti kórházról, ahol a kórtermek felújítás és nem nővérhiány miatt voltak bezárva.
Aladin
2017-08-18 at 07:19
De mit lehet várni egy geci HirTV.-töl. Szerintük Magyarország már a csöd szélen van. A végén azt lehet hallani, hogy már csak Simicska tartja benne a lelket. A riportereik olyan kiselejtezett társaság ahol nem kellenek máshol és örülnek, hogy még foglalkoztassa öket valaki minthogy munkanélkülire menénnek.
Ferenc
2017-07-20 at 10:25
De ha visszajön Böszme-papid, nem biztos, hogy még sokáig lesz!
Ferenc
2017-07-19 at 10:55
Halott a folyosón, órákig? Azért kérdezd meg erről a kórházat is, nehogy ez is olyan “reggel, délben meg este” kategória legyen! Nincs ct az Országos Kardiológiai Intézetben? Tudakold meg orvosszakmailag, hogy miért nincs! Van azért jó hír is! Országos Kardiológiai Intézet viszont van, mert már az nincs (helyzetben), aki bezáratná, mint pl. az OPNI-t. De akkor, mintha nem ajvékoltál volna ennyire. Vagy az már “bolsevista” túlzás lett volna?
Névtelen
2017-07-18 at 21:38
OPNI! Miferink bezáratta, pedig milyen jó helyed lenne ott! Ingyen koszt és kvártély!
Feri Tekeri
2017-07-18 at 17:28
lenne dolga bőven a Média felügyeletnek !!!
miért nem merik, vagy nem akarják szankcionálni a rém és álhíreket ?
javaslatom :
sok-milliós bírság mellé, 24 órán keresztül fekete képernyőre kiíratni, hogy XY-esetben hazudtunk
ezt minden alkalommal ismételni, mert másként vigyorogva reklám szünetben a foguk közt kiköpik a helyesbítést…
Gravity Antal
2017-07-18 at 20:14
És személyre szabottan! Amelyik jóllakott bemondó vastag gázsiért önfeledten terjeszti a rágalmakat, az legyen szankcionálva.
Addig ezek a sztárolt médiaszajhák nem fognak megváltozni, jó pénzért a saját halálhírüket is beolvasnák.
Feri Tekeri
2017-07-18 at 22:21
szelektált !
látom megszeretnéd nyálazni a családfámat…
de inkább ne – kalap van rajta
Nagy Testvír
2017-07-18 at 14:28
Emmanuel Goldstein
Ennyire tellett? Jellemző! 😉
Ferenc
2017-07-18 at 13:51
Dübörög a “haladó baloldal” és minden rémhírterjesztője. Ezt Kun Béla dédi se csinálná szebben!
Ferenc
2017-07-18 at 13:48
Óvd magad! Ennél idiótább már ne legyél!
Pandora
2017-07-18 at 13:46
Az agyhalottakat nem kell letakarni,sőt kommentelésért fizetni kell ! A rémhír terjesztőket pedig el kell ítélni,de nem a Soros szervezetek által “érzékenyített” bírók közreműködésével !
Gáspár Anett
2017-07-18 at 13:45
“Az egészségügyi ellátás – amely kifejezetten a bizalmon alapuló szolgáltatás – rémhírekkel, valótlan állításokkal történő megzavarása”
BŰNCSELEKMÉNY!
khm
2017-07-18 at 15:49
Ezek tendenciózus cselekmények.
A baloldali törpe minoritás a gerjesztője.
Gáspár Anett
2017-07-18 at 13:41
Az egészségügyről álhíreket terjesztők pánikot okozhatnak ami súlyos bűncselekmény!
Eljárást kell indíttatni velük szemben.