Az ENSZ szakértői csoportjának elnök-jelentéstevője szerint a magyar kormánynak fel kell hagynia azzal, hogy a nemi alapú...
„Az is türannoszi, hogy inkább idegenekkel értekezik és érintkezik és nem a polgárokkal, mivel ezek ellenségesek vele...
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) feloldja a Columbia Egyetemen és az ENSZ levéltárában lévő 1956-os dokumentumok titkosítását...
A világ államfői ma írták alá New Yorkban a párizsi klímaszerződést. Az első ilyen jellegű, de globális...
A menekültek érkezése elkerülhetetlen, naivitás azt gondolni, hogy határzárakkal fel lehet őket tartóztatni – nyilatkozta Filippo Grandi,...
Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy húszmillió dollárt adományoz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a nemzetközi vöröskeresztnek és az...
Továbbra is hozzáfér a nemzetközi bankközi fizetéseket lebonyolító távközlési hálózathoz (SWIFT) a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet...
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) főtitkára és a Világbank elnöke felkérte Áder Jánost, hogy vállaljon szerepet a...
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) arra szólítja fel a visegrádi négyek vezetőit, hogy – vallásra és nemzetiségre...
Népirtásnak minősítette az Európai Parlament az Iszlám Állam rémtetteit, amelyeket a terrorszervezet a keresztény és más etnikai-vallási...
Néhány hete Magyarországot is elérte az a három éve indult ENSZ-kezdeményezés, amely felszámolná a csecsemők utolsó túlélési...
Az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Nuszra Front szélsőséges csoportok elleni katonai erő alkalmazására feljogosító, egyhangú terrorelhárítási...
Valamennyi uniós tagállamnak követnie kell Németország példáját az európai migrációs válságban – mondta kedden Berlinben az ENSZ...
Az ENSZ ismét nekiugrott a babamentő inkubátoroknak – írja a MagyarIdők.hu. A nemzetközi szervezet most Lengyelországon kérte...
Óriási hiba a szíriai kormánnyal való együttműködés hiánya, mert Bassár el-Aszad szíriai elnökön és a kurd milícián...
Magyarország javasolni fogja az ENSZ-ben, hogy a bevándorlási nyomás kezeléséből ne csak Európa vegye ki részét, hanem...
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) arra kéri az ENSZ tisztségviselőit, hogy ne egyoldalú médiatudósítások alapján minősítsék a...
„Ne csak Európának legyen humanitárius kötelessége, hogy a szír menekülteken segítsen, hanem legyen ez kötelessége és felelőssége...
Ha a világ országai az év végi párizsi klímacsúcson nem lesznek eredményesek a klímaváltozás elleni fellépésben, akkor...
„Sokkolt az a látvány, ahogy ezekkel a menekültekkel és migránsokkal bántak, ez elfogadhatatlan” – nyilatkozta Ban Ki...
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint a migránsok tragédiájának a világ vezetői figyelmének fókuszába kell kerülnie a Közgyűlés...
Több mint hétezer migráns érkezett vasárnapra virradóra Macedóniából Dél-Szerbiába – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). Közben Csongrádban...
Az ENSZ demográfiai tanulmánya szerint Románia az elkövetkező harmincöt évben elveszíti lakosságának huszonkét százalékát. Ennél csak Bulgária...
Az volt a “bűnük”, hogy ettek a Ramadán alatt. Szíriai emberi jogi megfigyelők jelentése szerint két gyereket...
Az EU-országok külügyminiszterei várhatóan döntenek hétfői luxembourgi tanácskozásukon az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első,...
Levelet adott át Ban Ki Munnak az Európai Parlament épületében EP-képviselők egy csoportja – köztük a KDNP-s...
A hét végi, mintegy 700 emberéletet követelő hajószerencsétlenséghez hasonló katasztrófák megelőzéséhez nem Európán belül, hanem Európán kívül...
Felborult egy több száz menekültet szállító hajó vasárnapra virradóra a Földközi-tengeren, Líbia partjainál. Az áldozatok száma elérheti...
Irán a jelenlegi szintre visszatérve folytatja nukleáris tevékenységét, ha a Nyugat visszalép a remélt végleges megállapodástól Teherán...
Az Európai Unió továbbra sem ismeri el a Krím-félsziget orosz elcsatolását – közölte Federica Mogherini, az Európai...
Szexrabszolgaság, öngyilkos merényletekre kiképzés, élve eltemetés – nem kíméli az Iszlám Állam a tizennyolc év alattiakat az...
A kelet-ukrajnai Mariupol elleni rakétatámadás háborús bűncselekmény volt, mert szándékosan civilek ellen irányult, jelentette ki egy ENSZ-tisztségviselő...
Eredményesnek nevezte a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) a vízbefojtás imitálását és a rektális táplálást is magában foglaló...
Az ENSZ és több emberjogvédő szervezet követeli, hogy állítsák bíróság elé azokat a tisztségviselőket, akik felelősek a...
Egy bécsi villából és egy toronyház tetejéről kémkedik az amerikai nemzetbiztonság osztrák lapértesülések szerint. Az ORF osztrák...
Az Egyesült Államok és a vele szövetséges országok megkezdték az Iszlám Állam dzsihádista szervezet állásai elleni légicsapásokat...
Lesújtó jelentést tett közzé szerdán az ENSZ gyermekjogi bizottsága a Vatikánról a katolikus egyházon belüli, gyerekekkel szembeni...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS