Fejenként csaknem 270 ezer forintnyi jóvátételt fizet az Orbán-kormány annak a körülbelül kétszáz tüntetőnek, akiket 2006. október...
Három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását szerdán a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája. Az MSZP-vel és a...
Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes politikai befolyására is hivatkozik az az Ny. Z., aki a Magyar Idők...
Újabb kinyilatkoztatásában vizionálta kedden Gyurcsány Ferenc az ellenzék győzelme esetén a jövő héttől visszatérő Nagyon Demokratikus Aranykor...
Kitérő választ adott az Indexnek adott interjújában Gyurcsány Ferenc arra, hogy az ellenzék választási győzelme esetén ki...
2016 végén a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatón és utcai plakátokon jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc, valamint Vona Gábor egymásra találtak .A...
A libbal oldal tegnap mással sem foglalkozott, mint hogy Orbán Viktor miképpen főzte családja húsvéti sonkáját....
Míg Horváth Imre, az MSZP volt országgyűlési képviselője, jelenleg független országgyűlési képviselő-jelölt írásos garanciát adott arra, hogy...
A csepeli választókerület már önmagában sem izgalommentes hely, hiszen a jelenlegi országgyűlési képviselő, Szabó Szabolcs (Együtt) és...
Nemcsak a Demokratikus Koalíciót és a Magyar Szocialista Pártot finanszírozhatta Czeglédy Csaba, de a Jobbik kampányaiba is...
„Nemcsak Tiborcz megy börtönbe, hanem városvezetők is, akik beleálltak az Elios-ügybe” – fenyegetőzött Dobrev Klára csütörtök este...
A Fidesz felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza, “hány cipősdobozt kapott tele pénzzel” a börtönben ülő Czeglédy Csabától....
„Korlátozott mandátumú” szakértői kormányt el tud képzelni a Jobbikkal – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az atv.hu-nak adott interjúban. A...
Egyetlen ellenzéki jelölt = Orbán bukni fog! – írta a Facebook-on Juhász Péter, aki ezúttal pár százalékos...
Erős kijelentéseket tett kedden tartott lakossági fórumán a DK elnöke. Gyurcsány Ferencnek ismét elgurulhatott a gyógyszere, ugyanis...
Újabb két határnap kitűzésével kezdte a keddi tárgyalási napot a Lassó Gábor vezette bírói tanács a Fővárosi...
Gyurcsánnyal megint elszaladt a ló és azzal vádolta meg a Fideszt, hogy ellenzéki győzelem esetén, a választások...
A PestiSrácok.hu információi szerint heteken belül kisétálhat a börtönből a Sukoró-ügy miatt tavaly júniusban két és fél...
A címben szereplő mondat szokásos hétfői sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc száját hagyta el, akivel ezúttal egyet tudunk érteni…...
Románabb lett a románnál Gyurcsány Ferenc, aki ma bizonyította, már a legvéresszájúbb bukaresti uszítókon is túltesz magyargyűlöletben,...
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint az embereknek az áprilisi választáson elégtételt kell venniük a kormány gyűlöletkeltő...
Czeglédy Csaba a 90-es évek óta tudatosan építette politikai karrierjét és azt az iskolaszövetkezet hálózatot, amelynek köszönhetően...
Vágó István, vegyészből idegenvezetővé, majd „kvízprofesszorrá” avanzsált vegyület, ismét tudatlanságáról és/vagy rosszindulatáról tett tanúbizonyságot. Persze mi mást...
Szél Bernadett megtartaná Polt Pétert. Karácsony Gergely ügyvivő miniszterelnökként megtartaná Orbánt – írta Gyurcsány Ferenc a FaceBook-on....
Ordenáré stílusban gyalázza és akasztással fenyegeti a kormánypárti választókat Kroutil Gyula, az MSZP és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció...
Csak az ellenzék esetleges hibája miatt győzhet áprilisban a Fidesz – állapította meg kedden az LMP vezetősége,...
A Szegedi Törvényszék jogerősen helybenhagyta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának az elrendelését. A Csongrád Megyei Főügyészség határozottan visszautasítja...
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában bocsánatot kért Vágó Gábor LMP-s politikus Gyurcsány Ferenctől. Úgy fogalmazott: “Ezúton...
A magyar politikai „kultúrában” az elmúlt időkig volt egy gentleman agreement. Úriember mondjuk csak hébe-hóba akadt...
Nappal nem, legfeljebb este hét után egy sört – válaszolta a lenti coubon az őt egy kétes...
. A Jobbik szakpolitikai kormányzásra készül, a szakterülethez értő szakemberekre bízná a tárcákat – közölte Vona Gábor....
Egyelőre sikertelennek látszik Gyurcsány Ferenc átkaroló hadművelete, amelynek részeként vasárnap a DK elnöke pártja Teréz körúti központjában...
Majdnem eseménytelenül, de lezajlott az ellenzék első tárgyalása az egyéni választókerületi koordinációról. A legizgalmasabb pillanat az volt,...
“A mai Gyurcsány – Szél, és a hétfői Szél – Vona találkozó végképp igazolja, hogy az ellenzéki...
Úgynevezett kétlépcsős együttműködésre készülhet a baloldal és a Jobbik – erről beszélt a Jobbik európai parlamenti képviselője...
Az ECHO TV műsorának Országjáró különkiadásában Bayer Zsolt mellett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Bencsik András és...
Furcsa ez a kép. Hiányzik róla egy ember. Pedig ott van. Gyurcsány Ferenc a név, amit...
Egyetlen ember van az ellenzéki oldalon, aki tudja, hogy mit csinál: az pedig Gyurcsány Ferenc, és mindenki...
Karácsony Gergely Soros Györgyöt védi, akit a magyar emberek csatlósaival, az álcivil szervezetekkel együtt vissza akarnak küldeni...
A Jobbikkal semmi esetre sem, de igen, de mégsem – tudhatta meg az MSZP-Párbeszéd március 15-i kampányeseményének...
Gyurcsány Ferenc egyre közelebb tornássza magát ahhoz, hogy ő legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az érintett pártok március...
Nézzék ezt a képet! Illetve, ne! Minek? Hosszú hétvége van, pihenjenek inkább. Aztán vigyenek barátnőt, leendő...
A Fidesz frakcióvezetője szerint a balliberális pártok közös tüntetésén egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal igazi...
Meglehetősen össze-vissza beszélt Gyurcsány Ferenc a napokban egyik sajtótájékoztatóján. Olyanokat mondott kipirult arccal, mint például „le kell...
Szemkilövetőkkel és bevándorláspártiakkal semmilyen körülmények között nincs alkunak és tárgyalásnak helye – jelentette ki az Echo TV...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS