Előzetes tárgyalásokat folytathatott a BKV olyan villamosokról, amelyekre később közbeszerzési eljárást írt ki, így előnybe hozhatták a...
Az ellenzéki látszat-előválasztás eredményei kezdenek teljesen körvonalazódni. Miközben már a DK-s Kálmán Olga is a főpolgármester ellen...
Tudom, Budapest közlekedési nehézségeire a legegyszerűbb rávágni, hogy mindenki közlekedjen BKV-val vagy biciklivel – jegyezte meg Kálmán...
Néha majdnem meglepődünk az ellenzéki vezetésű kerületek szerződésein, aztán felidézzük az érintettek életrajzát, és mégsem. A kivéreztetésre panaszkodó...
Már hosszú ideje attól hangos a balliberális sajtó, hogy az ellenzéki politikusok esetleges hatalomra kerülésüket követően feles...
Tovább bővül Karácsony Gergely jogtalan foglalkoztatottságának botránya, a főpolgármester szerint ugyan ő természetesen semmiről sem tehet, azonban...
A baloldali politikusok és elemzők hosszú hónapok óta nyíltan kimondják: mindenáron meg akarják változtatni az Alaptörvényt, akár...
A Karácsony Gergely döntései miatt kialakult dugók már a kötöttpályás tömegközlekedést választókat is hátrányosan érintik – derül...
Véleménydiktatúra van Budapesten? – ezzel a felütéssel tett közzé bejegyzést Láng Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője a...
Nagyon szeretem Karácsony Gergelyt, Gergő az én miniszterelnök-jelöltem, csak benne bízhatunk, kérlek titeket, hogy szavazzatok Gergőre az...
Egyre gyakrabban kerül szóba a politikai szócsatákban a közteherviselés ügye – ennek kapcsán a Magyar Nemzet friss...
A kommunista cenzorok is elégedetten csettintenének a baloldaliak legújabb húzásán: a Karácsony által vezetett önkormányzat emberei annyira...
Kálomista Gábor szerint politikai okokból akadályozzák az Elk*rtuk forgalmazását, mert a Budapest Filmhez (ami a fővárosé) tartozó...
Egyre több információ derül ki a főpolgármester corvinusos múltjáról. Az Oktatási Hivatal szerint az egyetem jogszerűtlenül alkalmazta...
Tarlós István azért támogatja a kormánypártokat, mert jövő tavasszal a jövő generáció sorsáról születik döntés, és ezekben...
Az ellenzék előválasztási rendszerének összeomlása felkeltette a nemzetközi sajtó figyelmét is, a témával számos portálon lehetett olvasni...
A baloldali városvezetés összeolvasztotta Budapest szolgáltató cégeit, így Karácsony Gergelyéknek köszönhetően a Főkert is elvesztette önállóságát 154...
Képzeljék, Karácsony Gergely reggeli– délelőtti– rutinjának részeként fellapozta a Guardian online kiadását. Itt mélázzunk el egy pillanatra,...
Nem kívánom e helyütt politikai csatározások középpontjába állítani Megyeri Szabolcsot, a népszerű Youtube-kertészt, ugyanakkor felhívnám a figyelmet...
Tudvalevő volt, hogy péntekre, azaz az előválasztási véghajrára esett az őszödi beszéd kiszivárgásának 15 éves évfordulója, tehát...
Holnaptól fölszabadítjuk Magyarországot – jelentette be Karácsony Gergely pénteki, miniszterelnök-jelölt-jelölti kampánybeszédében, annak ürügyén, hogy a hétvégétől lehet...
Gér Mihály, Karácsonyék jelöltje a Pest megyei 10. választókerületben két kocsival villogott egy videóban. A vagyonnyilatkozatában viszont...
Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltje választási csalással vádolta meg a Nemzeti Választási Irodát a Szabad Európának adott...
A hiperpasszív főpolgármester volt VV Zsolti Egybuszban című beszélgetős műsorának vendége, ahol a volt valóságshow-szereplő többek között...
Tiszteletteljes, de határozott hangnemben kérte Karácsony Gergelyt Fürjes Balázs arra, hogy a főpolgármester segítsen a fővárosban közlekedőkön,...
A méhlegelők után most újabb remek tervvel rukkolt elő Karácsony GeLgely, a főpolgármester a csődközeli Budapest pénzügyi...
Beérett a baloldali “szakértelem”. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának adott interjúban jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat...
Újra összecsapott Huth Gergely, Nagy József, Csizmadia Tamás és Nagy Attila Tibor, akik alaposan kivesézték az általuk...
A hiperpasszív angoltudása ellenére a magyar demokráciáról angol nyelven tett közzé Karácsony Gergely egy laza eszmefuttatást a...
Kétesélyesnek látja az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás néven emlegetett színjátékot Paul Lendvai. A Bécsben élő balliberális újságíró, publicista...
Súlyos jogszabálysértéseket állapított meg az Oktatási Hivatal (OH) a Corvinus harminckét oktatóját vizsgálva, egy személy vonatkozásában, aki...
Szervusz, Gergely! Köszöntelek! Nem, ne érts félre! Nem én mondom rád a címbeli „piti tolvaj és hazudozó”...
Leáldozóban a piac a közvélemény-kutatók számára: az ellenzéki térfélen manapság már bármelyik hírportál, blog, hangosbeszélő bármilyen alapanyagból...
Éleződik az ellenzéki cicaharc: Tóth Csaba megsértődött Gulyás Mártonra, mert a Partizánon megjelent, Karácsony Gergellyel készült interjúban...
Szeptember 12-én, vasárnap este az ATV Voks 2021 című műsorában ültek le – valójában álltak – először...
Nehéz hét áll a magyarországi balliberálisok mögött: hazánkban rendezték meg az egyik legnagyobb nemzetközi katolikus kongresszust –...
Miután kiderült, hogy jogszerűtlenül tanított a Budapesti Corvinus Egyetemen, sokakban felmerülhetett, hogy ebből hogyan próbálja magát kihazudni...
A Gyurcsány által vezetett baloldal továbbra is bevándorlás párti, mindössze szeretnék eltitkolni azt a kampány alatt. Karácsony...
Lezárult az eljárás és igazolást nyert, hogy doktorjelölti jogviszony és nyelvvizsga nélkül nem foglalkoztathatta volna a Budapesti...
Karácsony Gergellyel is interjút készített a Partizán, mint miniszterelnök-jelölt-jelölttel. A főpolgármester újra átírta korábbi kijelentéseit, mint Gulyás...
Karácsony Gergely eddig sem foglalkozott sokat a fővárossal, de mióta beindult miniszterelnök-jelölt-jelölti kampánya még inkább hanyagolja hivatali...
Bajnai Gordon, Gyurcsány egykori jobbkeze és utódja is beszállt az ellenzéki előválasztási színjátékba és 8+1 pontban összeszedve...
A fővárosi közlekedést javában meggyengítette a baloldali városvezetés: a legnagyobb csomópontokat zárták le, több helyen csak egy...
Kisorsolták a miniszterelnök-jelölt-jelöltek névsorát az előválasztási szavazólapokon. A sorsolás eredményeként az első helyet Karácsony Gergely kapta. Az...
A baloldalt a Fidesz által indított „Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!” aláírásgyűjtéssel kell újra emlékeztetni arra, hogy Magyarország...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS