Helytálltak a határon szolgálatot teljesítők, amikor január 28-án a röszkei határátkelőnél 50-60 ember erőszakkal próbált Magyarország területére...
A magyar kormány és a magyar katonák továbbra is együttműködnek Irakban mind a NATO, mind a nemzetközi...
Harangozó Tamásnak, a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagjának, az MSZP frakcióvezető-helyettesének úgy látszik, elemi ismeretei sincsenek a...
Kósa Lajos, a Fidesz-alelnöke a hétvége óta az ellenzék bokszzsákjává vált. A Fidelitas-kongresszuson tett, félremagyarázható okfejtése miatt...
Kósa Lajos bocsánatot kért a Fidelitas kongresszusán elhangzott, zsidókat érintő mondata miatt. Kósa Lajos szombaton felszólalt a...
A fiatal nemzedéknek a következő időszakban nemcsak a magyar nemzetépítő politika stafétabotját kell majd átvennie, hanem szembesülnie...
A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában – jelentette ki a...
Idegenben gólt szerzett, és végül három-kettőre győzött a Fidesz. Így foglalható össze a vasárnapi önkormányzati választásokat követő...
A Borkai-botrány 3-5 aranyérmet jelentett a szocialistáknak – mondta Gulyás Gergely az Alapjogokért Központ konferenciáján. A Miniszterelnökség...
A Fidesz demokrácia iránti elkötelezettségét mutatja, hogy hozzá mert nyúlni az önkormányzati választások menetéhez – fogalmazott Kósa...
A kormány azt szeretné, hogy a magyar települések tovább fejlődjenek, függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti vezetés...
Politikai mondanivaló híján az ellenzék egyetlen esélye a durva kampány volt; ennek lehettek szemtanúi a választók. A...
Főpolgármesterként a főváros nyakára hozná Karácsony Gergely azokat a maffiózókat, akik Zuglóban az ő tudtával működnek, ez...
Javában zajlik a Fidesz tisztújító kongresszusa, ahol a párt prominens politikusai mondanak beszédet. A Hír TV segítségével...
A Fidesz alelnökének jelölhetik Kósa Lajost a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter...
“Ezt az ötéves önkormányzati ciklust jól elbaltáztátok. Ha maradtatok volna a négy évnél, Karácsony kampánya egybeesett volna...
Az ellenzék megalapozatlan sajtóértesüléseken alapuló politizálása és a parlamenti szakbizottságot kampányfórumként használó tervei miatt a Fidesz nem...
A kormánypárt legnagyobb partiarca, a súly alatti ellenzékieket sztendapos fricskákkal leforrázó Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért...
Elégtelenre vizsgázott az ellenzék jelöltállításból – mondta a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján. Kósa...
Az ellenzéki együttműködés összeomlott; kevés helyen van érdemi együttműködés, az is inkább konfliktusos –fogalmazott Kósa Lajos, a...
A 78 Jász-Nagykun-Szolnok megyei településből 63-ban indul fideszes polgármester-jelölt az önkormányzati választáson – jelentette be a kormánypárt...
Az ország 3177 önkormányzatából ezerkétszáz településen állított jelöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve harminchét százalékos...
Csaknem 1200 településen indít vagy támogat polgármester-jelöltet a kormánypárt, amely az építkezést és a fejlődést kínálja a...
Megbukott az ellenzék egy az egy elleni stratégiája, mert a 169, tízezernél több lakosú település közül csak...
Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, hatalmas kudarccal indulnak az önkormányzati választáson, és míg a kormánypártokat...
Míg az ellenzék békétlenséget, addig a kormánypártok építkezést és fejlődést kínálnak a választópolgároknak, akiknek e két lehetőség...
Egészségügyi okok miatt nem vállalja a polgármester-jelöltséget az októberi önkormányzati választáson Miskolc jelenlegi vezetője. Kriza Ákos Alakszai...
Az ellenzék programja az önkormányzatok csatatérré változtatása az októberi választásokon; a kormánypártok ezzel szemben az építkezést, a...
Egyöntetűen elítélték az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai hétfői zárt ülésükön a debreceni Kratochvil Károly Honvéd...
Farkas Ciprián városi tanácsnokot, önkormányzati képviselőt indítja polgármesterjelöltként Sopronban a Fidesz-KDNP – jelentette be Kósa Lajos, a...
A lex Czeglédy törvényjavaslat célja, hogy ne lehessen bűnözőket kimenteni mentelmi joggal az eljárásokból – magyarázta Kósa...
A Fidesz önkormányzati kampányfőnöke szerint a Fidesz nagyon megnyerte az EP-választást, ez pedig „Budapesten is” megmutatja, hogy...
Az országgyűlési és európai parlamenti képviselőjelölteket megillető mentelmi joggal kapcsolatos sorozatos ellenzéki visszaélések megakadályozása érdekében törvénymódosító javaslatot,...
Kövér László házelnök táviratban nyilvánított részvétet Justin Muturi kenyai házelnöknek, Tagese Chafo etióp házelnöknek, valamint George J....
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán,...
Több pontból álló javaslatcsomagot terjeszt kedden a munka törvénykönyvének tervezett módosításához az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága elé a...
Megkötözte magát, és így közölt képet magáról Szél Bernadett, aki így lázad az ellenzék által rabszolgatörvényként emlegetett...
“A szakszervezetekkel és érdekképviseletekkel a legtöbb pontban megegyeztünk, a fennmaradó vitás kérdésekről hétfőn folytatjuk a tárgyalásokat” –...
A vidék sikerességének záloga az összefogás, ezért fontos a szövetkezetek támogatása, így a Hangya nemcsak 120 éves...
Az LMP-s Demeter Márta méltatlanná vált arra, hogy Magyarországot képviselje a NATO parlamenti közgyűlésében – mondta Kósa...
Határozati javaslatban kéri Kövér László házelnöktől az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, hogy hívja vissza Demeter Mártát,...
Tízmillió forintos luxusmotorral próbálja hamisan botrányba keverni az ellenzéki sajtó Kósa Lajost. Egy MTI-fotó alapján azonosítottak egy...
A halott katona már nem ellenség; nyugodjon bárhol a világban mindenütt megérdemli, hogy megemlékezzünk róla – mondta...
A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatát kéri annak az uniós támogatásnak az...
Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon jelenleg 70 ezer ember tartózkodik – hívta fel a figyelmet az Országgyűlés...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS