“Ha a baloldalon múlna, akkor már Magyarország is bevándorlóország lenne. Most ugyanazok a Gyurcsányék akarnak visszatérni a...
Napra pontosan hét évvel ezelőtt, 2016. október 2-án a magyar választópolgárok országos népszavazáson mondhatták el véleményüket a...
Megszokhattuk, hogy az ellenzéknek csak addig fontos a demokrácia, amíg az van, amit ők akarnak. Abban a...
Mellár Tamásnak mostanában valószínűleg nem a migráció a kedvenc témája, hiszen most már talán maga sem tudja,...
A ’48-as mérce és iránytű megmondja ma is, ki mennyit ér a haza mérlegén. Ki a hű,...
Végleg lehullt a lepel a Jobbik politizálásáról. Sokáig azt a látszatott keltették, ha a Fidesz-KDNP eláll a...
Az Európai Unió baloldali, migránspárti politikusai intézményesíteni szeretnék a bevándorlást, éppen ezért egyre hajmeresztőbb dolgokat állítanak Magyarországról,...
Jogerőssé vált az október 2-ai országos népszavazás eredménye, mivel a határidő lejártáig, hétfőn 16 óráig a határozat...
Az október 2-i kvótanépszavazáson mulasztási bűnt követtek el azok, akik otthon maradtak – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott...
Össze kell tartani, mert most jönnek a nagy ütközetek – mondta az alaptörvény-módosítás parlamenti vitája és...
A demokrácia és a nemzeti identitás kéz a kézben jár a nemzetállamisággal, amit az Európai Unió szép...
Össze lehet hozni egy olyan kompromisszumot a kvóta kizárását érintő alaptörvény-módosításhoz, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges parlamenti...
Egyhangú döntéssel megállapította a kötelező betelepítési kvótáról tartott országos népszavazás eredményét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi...
Az NVB nagy többséggel döntött úgy, hogy tekintélyes bírságot szab ki a Kétfarkú Kutya Pártra a kvótanépszavazás...
„Az aljasok szeretetét csak aljas módon lehet megnyerni.” Lucius Annaeus Seneca A nyájas olvasó engedelmével nem merülnék...
Évszázadok óta Magyarországon mindig is voltak olyanok, akik kiszolgálták a törököt, szövetséget kötöttek a Habsburgokkal, eladták magukat...
A külföldi sajtó jelentős része másképp értékeli a vasárnapi kvótanépszavazást, mint a magyarországi baloldal és a migrációpárti...
Kudarcot vallott a magyar kormány azon kísérlete, hogy belpolitikai célokból, azonban az Európai Unió ellen használja fel...
Elutasították az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén azt a képviselői indítványt, hogy vegyék a testület napirendjére...
A vasárnapi kvótareferendumot értékelte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtt, ahol úgy nyilatkozott, a népszavazás...
A Toronyházban kialakított, immár dogmatikus alapokkal, axiomatikus megállapításokkal bíró todományos orbánizmus egyik alaptétele szerint Viktorunk minden ciklus...
Az érvénytelen népszavazás nem köti az Országgyűlés kezét, így csak akkor nem módosíthatná az Alaptörvényt, ha egy...
Az Európai Bizottság tiszteletben tartja a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is,...
Szép dolog a népszavazás, a baj csak az, hogy nép is kell hozzá. Tegnap kiderült, hogy a...
A kötelező betelepítésről rendezett országos népszavazáson az ország 105 külképviseletén 9360-an szavaztak, azaz a névjegyzékbe vettek 83,34...
A betelepítési kvóta ellenzőinek száma túlszárnyalta a NATO-csatlakozás és az EU-csatlakozás korabeli támogatóiét, miközben soha nem látott...
Ha több mint hárommillió 300 ezer ember „egy irányban mond véleményt”, akkor a kormánynak erkölcsi kötelessége azt...
A kényszerbetelepítés elleni kérdés nemzeti üggyé vált, hiszen a felmérések szerint a népszavazástól távolmaradók között is sokan...
Magyarország az EU alapítószerződéseinek módosítására is javaslatot tehet a népszavazás nyomán – vélekedett Tóth Norbert nemzetközi jogász...
Belefojtották a szót az allexiekbe! – háborgott a hétvégén Gérard Crozier, a 2500 fős délkelet-franciaországi település polgármestere,...
A kvótareferendumon 43,35 százalékos részvétel mellett az érvényesen voksolók 98,32 százaléka szavazott nemmel a Nemzeti Választási Iroda...
A Nézőpont Intézet egyértelmű sikerként értékeli, hogy a kvótareferendumon több mint 3 millió “nem” szavazatot adtak le...
Az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának vezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a populisták veszítettek, a migrációs...
43,35 százalék volt a részvételi arány a kvótareferendumon a csaknem végleges adatok szerint. Az “igen” szavazatok száma...
Üdvözölte a menekültek kötelező európai uniós elosztásáról szóló vasárnapi magyarországi népszavazás kimenetelét az olasz külügyminiszter. Paolo Gentiloni...
A Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke szerint a kvótareferendum vesztese Magyarország. Egyetlen vesztese van ennek a napnak,...
Részletes eredmények nélkül is tudható, a résztvevők száma az Alkotmányban érvényességi küszöbként meghatározott 50 százalék alatt maradt...
Brüsszelnek tudomásul kell vennie, hogy Magyarországon több mint 3 millió ember elutasította a kötelező kvótát – mondta...
Érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges...
A luxemburgi külügyminiszter megkönnyebbüléssel fogadta, hogy érvénytelen lett a vasárnapi magyarországi kvótareferendum. Jean Asselborn a dpa német...
Nagy sajtóérdeklődés övezte a magyarországi kvótanépszavazást, illetve annak értékelését a kormány részéről. Jó néhány külföldi stáb is...
A szavazatok 98,56 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása a következő:...
A Jobbik elnöke Orbán Viktor személyes kudarcaként értékelte, hogy várhatóan érvénytelen lesz a vasárnapi kvótareferendum. Vona Gábor...
A szavazatok 94,8 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása a következő:...
A szavazatok 85,52 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása a következő:...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS