
“Ha a baloldalon múlna, akkor már Magyarország is bevándorlóország lenne. Most ugyanazok a Gyurcsányék akarnak visszatérni a hatalomba, akik kezdettől a brüsszeli betelepítési kvóta mellett vannak, ők már 2016-ban is a kötelező betelepítés mellett gyűjtöttek aláírást” – írta a kormánypárt hétfői közleményében.
A Fidesz emlékeztetett: hét éve, 2016-ban volt a betelepítési kvóta elleni népszavazás, amelyen a magyar emberek egyértelműen elutasították a migránsok betelepítését, több mint 98 százalék mondott nemet a kvótára. Hozzátették:
a migrációs válság kitörése után Európában egyedül a magyar emberek szavazhattak arról, hogy egyetértenek-e a migránsok betelepítésével vagy nem.
A Fidesz szerint ugyanakkor Brüsszel a mai napig visszaél a hatalmával, amikor az emberek megkérdezése nélkül milliószámra és ellenőrizetlenül engedi be a bevándorlókat. A közleményben arra figyelmeztetnek: Brüsszelben most is olyan rendeletet készítenek elő, amellyel rá akarják kényszeríteni a migránsok betelepítését és a “migránsgettók” létrehozását a tagállamokra.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sóki Tamás
Solaris
2023-10-03 at 06:38
Várom a bátor statisztikát az országban tartózkodó külföldiekkel.
Csak bátran írjátok meg, főleg ha megvan az új nunkahely…
Dodo
2023-10-02 at 15:56
Sajnos én úgy látom, hogy Európa népessége jórészt ostobákból áll, akik a viszonylagos jólét mellett a vágóhídra is elsétálnának és az utolsó pillanatban megkérdeznék: Jó, jó ,de ki vagy mit vágnak le? Nagy távolságról szemlélve az ügyet azt lehet mondani- vesszenek a hedonisták, ha már ők is ezt akarják.
Gyurcsány és társai a vérükben levő kereskedelmi szellemet követve minden vágóhídra vezetett emberért jutalékot kérnek és kapnak.
Orientál
2023-10-02 at 15:16
Hála Istennek és a nemzeti lengyel testvéreinknek ők is a közeledő parlamenti választásukkor erre is választ adhatnak. Ilyenkor büszkeség tölt el ha a lengyel testvéreinkre gondolok. – Amire hét évvel ezelőtt szavaztunk azt az eu-s áruló balliberálisok zöldek és ilyenek mint von der Leyenék nem másíthatják meg mert ellenkezőleg a totál sztálini kommunizmusuk és a hitleri fasizmusuk söpör végeg hazánkon.
Girolámo
2023-10-02 at 15:01
Azért nem kérdik meg nyugaton az embereket,hogy akarják-e a migrációt,mert az elit szerint nem publikusak a valódi célok.
Nem ez az egyetlen terület,amit megbeszélni a hatalom nem óhajtana.
Mindjárt itt is van az alapvető bökkenő:
A demokráciában nem nagyon férhet bele az a válasz,hogy”azért mert és tessék tudomásul venni”.
Baloldalon “belül” azzal altatják magukat,kiválogathatnánk őket.Nincs erre mód.
Eleve nem maradnak,nem maradnának nálunk.Akiket viszont papíron befogadnánk,azokért anyagilag vállalnánk a felelősséget.
Ezt a kiadást most megspóroljuk,de az integrációjuk után akkor jönnek,mikor akarnak.
Hány évünk lehet addíg,amíg ki a bánat tudja,hogy mi lesz,mi nem lesz?