bevándorlóország
Fidesz: ha Gyurcsányon múlna, már rég bevándorlóország lennénk
"Ha a baloldalon múlna, akkor már Magyarország is bevándorlóország lenne. Most ugyanazok a Gyurcsányék akarnak visszatérni a hatalomba, akik kezdettől a brüsszeli betelepítési kvóta mellett vannak, ők már 2016-ban is a kötelező betelepítés mellett gyűjtöttek aláírást" – írta a kormánypárt hétfői közleményében.A németek tényleg nem tanulnak semmiből – A kormányuk épp most javasolta az állampolgárság megszerzésének könnyítését
Az állampolgárság megszerzésének könnyítéséről és a kettős állampolgárság intézményének kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot fogadott el a német szövetségi kormány szerdán.Olaf Scholz szerint ki kell terjeszteni a többségi döntéshozatalt az Európai Unióban
Ki kell terjeszteni a minősített többségi döntéshozatalt az Európai Unió Tanácsában – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán, Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag). A kancellár arról is beszélt, hogy az embereknek "mélyreható változásokra" kell felkészülniük, amiket a kormánya a végsőkig támogat.A német államfő szerint Németország egy bevándorló hátterű ország
Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden az egyik hagyományos ipari övezetben, a Ruhr-vidéken tett látogatást. A Mülheim an der Ruhrban működő Friedrich Wilhelm Vasmű negyvenöt százalékban bevándorló hátterű emberekből álló személyzete előtt mondott köszöntőjében az elnök úgy fogalmazott, hogy nem az emberek bevándorló hátterűek, hanem maga Németország egy bevándorló hátterű ország.Ajánljuk még