Magyarország az EU alapítószerződéseinek módosítására is javaslatot tehet a népszavazás nyomán – vélekedett Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 csatorna hétfő reggeli műsorában.
Tóth Norbert a belső jogot illetően kiemelte, nem alkotmányellenes, ha az érvénytelen népszavazás eredményét figyelembe veszi a parlament. Érvényes és eredményes népszavazás esetén az Országgyűlés kötelezettsége annak megfelelő jogot alkotni, de ha érvénytelen a népszavazás, akkor sem tiltja semmi, hogy a törvényhozás figyelembe vegye a szavazás eredményét – emelte ki a szakember.
Vasárnapi nyilatkozatok szerint a kormány a szavazás eredményének megfelelően kezdeményezni fogja az alaptörvény módosítását. Ha ez a belső jogalkotás konfliktusba keveredik az európai közösség jogával, akkor lehet indokolt, hogy Magyarország felvesse az uniós alapító szerződések módosítását – fűzte hozzá. Az alapító szerződések átfogó módosítása szakmailag indokolt, annak lenne értelme – hangsúlyozta Tóth Norbert.
MTI
Aladin
2016-10-04 at 12:01
Szergely Nyergelj, hülyeségeket beszélsz, mert ha a kormány magától változtatott volna az alaptörvényi modositáson akkor ti a balos faszok azt mondtátok volna, hogy ez igazságtalan. Ezért a kormány megkérdezte az embereket, hát ez is baj, és 98,5 % NEM a 1,5 %. IGEN ellenében és képzeld el, hogy mi nyertünk a magyar érzelmiek.
mhök
2016-10-03 at 23:20
georgenya bekap O8:47 ! Én azt hiszem ,hogy te nyalsz (egy nagy büdös retkeset ) és “szart” se érsz,(mint ember) csak a nyelved hasznosítható .
khm
2016-10-03 at 16:11
Szerintem be kell zárni azokat a gazembereket,akik az úniós tárgyalásokat ennyire elkapkodták (maszop részről)
george bierkamp
2016-10-03 at 08:47
Toth csak nyal… érvénytelen, szavazás szart se ér…Hiába nevezi ki győzelemnek a vereséget , a buktát a csuti gazember.