Egy erős anyaország képes lehet arra, hogy ha a világ egyszer úgy fordul, hogy kedvező lehetőségeket tár...
Egy szétcsúszó Európai Unióban, a világpolitika új, kettős csillagú nagyhatalmi rendszerében az összmagyar közösség erős világhálózatának kell...
Nem vett részt három ellenzéki párt a Magyar Állandó Értekezlet idei aktuális pénteki ülésén – jelentette be...
A DK, a Párbeszéd és a Momentum sem vesz részt az összmagyarság egyeztető fórumán, a Magyar Állandó...
Ha gazdasági blokkosodás kezdődik meg, Magyarország annak a perifériájára kerül, szerencsés esetben a nyugati oldalon – többek...
Történelmi siker az elmúlt tíz év nemzetpolitikája, hiszen az elmúlt században nem volt olyan évtized, amikor ilyen...
Nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely mögöttünk, magyarok mögött...
Az internacionalista Sztálin a nemzeti kérdést “vagonkérdésnek” tekintette, szellemi utódai, napjaink kozmopolitái ugyanígy a múlt lesajnálandó csökevényének...
Összetartozásunk nemcsak történeti, szellemi gondolat vagy előföltevés, hanem hús-vér valóság. Ez az év és a világjárvány bebizonyította,...
Száz éve fogadták el a gyalázatos trianoni békediktátumot. Meg kell emlékezni a száz évvel ezelőtti eseményekről és...
Még az európai baloldalon is döbbenetet vált ki, amit a magyar ellenzék Brüsszelben művelt a biztosi pozícióval...
Az MSZP és a Párbeszéd már eljutott odáig, hogy támogatják a kisebbségi magyarság autonómiatörekvéseit – jelentette ki...
A legpenetránsabb és legelvetemültebb SZDSZ-es időket idézi a Momentum politikai tevékenysége – jelentette ki Semjén Zsolt, hozzátéve,...
A magyarok igazságáért harminc évvel ezelőtt küzdőket állította a mai, nehézségekkel küzdő fiatalok elé példaként Áder János...
A magyar etnikai pártok szükségességéről, a Kárpát-medencei magyarlakta területek gazdasági fejlesztéséről és a magyar közösségek önazonosságának megvédéséről...
A magyar társadalomban általános támogatottsága van egy sikeres nemzetpolitikának, ugyanakkor nagy figyelmet kell szentelni azoknak a kisebbségellenes...
Az az igazság, hogy az ukránokkal nem boldogulunk, megállapodunk hétfőn, és kedden azt állítják, semmilyen megállapodás nem...
Teljes konszenzussal fogadták el a hetedik alkalommal megrendezett Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozatát, igaz, példátlan módon a Demokratikus...
Aggodalmukat fejezték ki a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVII. plenáris ülésének résztvevői a kárpátaljai magyarság helyzetét ellehetetlenítő...
Elsőre talán szerencsésnek is volt nevezhető a Jobbik szempontjából, hogy a pénteken zajló Magyar Állandó Értekezlet nem...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS