Örömtáncot lejt a hazai szélső-libsizmus zászlóshajója, a 444.hu, miután a friss adatok szerint az év első harmadában...
Az ukrán parlament elfogadta csütörtökön a sokat vitatott nyelvtörvényt, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai...
Kelemen Hunor szerint kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak Ukrajnából történt kitiltása hátterében, de erről hétfő délutánig semmilyen...
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bekérette hétfőn a budapesti ukrán nagykövetet Kelemen Hunor kitiltása miatt Ukrajnából –...
Megegyeztünk, a kormánykoalíció megoldja az állami jelképekre vonatkozó törvényből adódó problémát – jelentette be Andrej Danko, a...
Hiába minden ártó szándék: már most látszik, hogy a paranoiás szlovák himnusztörvény nem fogja elrettenteni a dunaszerdahelyi...
A frusztráció rengeteg kellemetlenséget tud okozni a gazdájának és a vele kapcsolatba kerülőknek egyaránt. A régóta táplált...
2013 is úgy kezdődött, mint minden év: január elsejével. S bizonyos dolgok akkor még máshogyan voltak. Orbán...
Együtt emlékeznek meg az 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégzett székelyekről – írja a Magyar Nemzet -,...
Marosvásárhelyen oktogonná alakították a székely vértanúk emlékműve körüli kockakőből kirakott csillagot, hogy ne idézze a székely zászló...
Újból román nacionalista feliratok jelentek meg a hétvégén a bukaresti, magyar tannyelvű Ady Endre Lícium kerítésén, amelyet...
A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) közel háromszáz diákja tiltakozott péntek este az egyetemen...
Levélben fordult Federica Mogherinihez, az Európai Bizottság alelnökéhez, külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő...
Még mindig alá lehet írni a Romániában koncepciós perrel bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadítására általa...
Igen, a címben szereplő lázálom Bauer Tamás fészbukoldalán található, de nincs is ebben semmi meglepő: demagógiában nagyon...
Magyarország ungvári főkonzulátusa a honlapján arra kéri a Kárpátaljára látogató magyarországi turistákat, hogy október 28-án, vasárnap tartózkodjanak...
Nem sértette meg Ukrajna egyetlen törvényét sem a beregszászi magyar konzul azon a videofelvételen, amelyet múlt szerdán...
Egy ukrán nacionalista weboldal elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak nevét és címét – jelentette...
Megnyitotta sepsiszentgyörgyi irodáját Catalin Ivan, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben megválasztott, de a pártból kizárt európai...
Hétfő délután az egyik nagyváradi, péksüteményeket, pereceket árusító üzletben nem szolgáltak ki egy nőt, mivel kérését magyarul...
Sokadszorra is meggyalázták az Ungvár melletti Egán Ede Emlékparkban található két kőtömb egyikét – írja az Origo. Legutóbb...
A ’90-es évekbe vetné vissza Romániát a nemzeti kisebbségek jogai szempontjából, ha az alkotmánybíróság helyt adna Klaus...
Pénzbírságot szabott ki a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a temesvári megyei kórházra, egy ott dolgozó sportorvost...
Bukarestben készülnek tiltakozni július 29-én a székelyföldi románok civil szervezetei a parlamentben elfogadott, de még ki nem...
Magyargyalázó falragaszok jelentek meg Nagyváradon – közölte a Varadinum.ma nevű nagyváradi híroldal a Facebook-oldalán. A bejegyzéshez román nyelvű...
Romániában a meglévő törvényeket sem tartják be, vagy szelektíven alkalmazzák őket – nyilatkozta Pászkán Zsolt Románia-szakértő vasárnap...
Az élet szinte minden területén, a közösségi médiában, a hagyományos médiában, a sportban és a politikában is...
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter határozottan elítélte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsége (KMKSZ) ungvári központi irodája elleni Molotov-koktélos...
Ha hülyének tettetjük magunkat, akár furcsának is találhatjuk, hogy a Sme című liberális szlovák napilap éppen a...
Egyértelműen az erdélyi magyar közösséget vagy annak képviselőit fenyegette meg a román kormányfő szerdán, a magyarellenes hangok...
Marosvásárhely polgármestere január elsejei hatállyal leváltotta tisztségéről Valentin Bretfeleant, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség magyarellenességéről...
Két éve nyitotta meg kapuit a marosvásárhelyi KFC. Egy helyi magyar nő az itt szerzett negatív tapasztalatait...
Belekötöttek, majd meg is ütötték Kolozsvár egyik legtehetségesebb színészét egy belvárosi italboltnál, mert magyarul beszélt a rokonaival...
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy...
Tíz romániai civil szervezet felelősségteljes viselkedésre szólította fel hétfőn a román politikusokat és a médiát, arra kérte...
A román diszkriminációellenes és audiovizuális tanácsnál tett feljelentést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Traian Basescu volt...
Magyarországon már bő négy éve zajlott óriási sikerrel a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató, amikor a Szlovák...
Kényszerűen, de tudomásul kell vennünk, hogy vége van a gondtalan külföldi nyaralásoknak, európai utazásoknak, biztonságos városnézéseknek, tengerparti...
A magyarságot ért jogsértések nem spontának, Romániában élénkül a gyűlöletbeszéd – értékelte a Népszabadságnak adott interjúban a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS