Az üzletember érdekeltségi körébe tartozó Publimont Kft.-től bérelhet plakáthelyet Felcsúton a Kétfarkú Kutyapárt. „Ha Magyarország miniszterelnöke vagy,...
Nem piaci alapon, vagyis nem magántársaságok bevonásával valósítja meg a kormány a szerb határzárhoz tervezett, 175 kilométer...
A belügyminiszter már 2013 májusában felvetette a határok megerősítésének, a kerítésépítésnek a lehetőségét az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának...
Több ponton módosítaná a menedékjogról, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló jogszabályokat a Belügyminisztérium;...
„Az illegális bevándorlás bűncselekmény, és Magyarország nem engedi meg, hogy határain bűncselekményeket kövessenek el, ezért a határait...
Ha az Unió csak arra képes, hogy sajnálattal tudomásul veszi a kerítés megépítéséről szóló híreket, az azt...
„Magyarország érdeke az lenne, hogy Brüsszel reális megoldással álljon elő, amihez nagy hit kell, ismerve Brüsszel impotenciáját”...
Tekintettel a Magyarországon kialakult helyzetre a cseh hatóságok megerősítették a Magyarország felől érkező vonatok, illetve a közutak...
Négy méter magas, 175 kilométer hosszú kerítést épít Magyarország a szerb határon, amelyre a Népszabadág információi szerint...
A menekültek ellátása érdekében nagyobb szolidaritásra szólította fel az Európai Unió tagállamait a német kancellár, aki a...
“Magyarországra nehezedik a legsúlyosabb és legjelentősebb nyomás menekültügyben, az adatok szerint több bevándorlót regisztrálnak nálunk, mint Olaszországban...
Nem Magyarország az első és egyetlen állam Európában, amely kerítésekkel védekezik a határainál. Spanyolország a schengeni egyezmény...
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt szavai szerint meglepte és sokkolta a hír, hogy Magyarország négy méter magas kerítéssel...
Eltérően ítélik meg a magyar-szerb határ lezárásáról szóló híreket az ellenzéki pártok. Az MSZP szerint olcsó propaganda,...
„Ha Magyarország fizikailag lezárja a magyar-szerb zöldhatárt, a migránsok ezen az útvonalon nem tudnak bejutni az Európai...
Utasítást kapott a belügyminiszter a határ lezárására – tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az utasítás szerint...
„Az elmúlt hónapok ócska propagandájának” nevezte a törvénymódosítást Harangozó Tamás, az MSZP vezérszónoka, amely szerintük nem fog megoldani...
Megkezdődik a menedékjogról szóló törvénymódosítás általános vitája a Parlamentben, melynek központjában a biztonságos harmadik országok listájának összeállítása...
Menekültek rekedtek az olasz-francia határon, miután Franciaország negyedik napja lezárva tartja az átkelőt. Az afrikai migránsok sziklákon...
Egyetért a bevándorlással kapcsolatos kormányzati üzenetekkel a magyarok többsége, függetlenül politikai hovatartozásától – derült ki Századvég felméréséből....
Harrach Péter szerint Európa rövidesen nem lesz Európa, ha a távoli országokból érkezők bevándorlása folytatódik. A KDNP-s...
„A II. világháború óta nem alakult ki a jelenlegivel összemérhető súlyosságú menekültválság, amelynek megoldására csak akkor van...
Miközben a nyugati és a hazai baloldal össztűz alá vette a magyar kormány bevándorlás elleni plakátjait, gyakorlatilag szó...
Az emberek elsöprő többsége, több mint 80 százaléka szerint mind az EU, mind pedig Magyarország részéről keményebb,...
Franciaország, Ausztria és Svájc is lezárta határait a menekültáradat ellen. Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerint a menekülthelyzet...
Elégtelennek nevezte az Európai Unió eddigi fellépését a migrációs áradattal szemben Matteo Renzi olasz miniszterelnök a Corriere...
A Fidesz szerint a szocialisták bevándorláspárti politikája nem segíti, hanem veszélybe sodorja Európát, Magyarországot. A nagyobbik kormánypárt...
“Tombol a bevándorló fiatalokban a tesztoszteron, de mivel nem tudnak ‘befűzni egy lányt’, ilyenkor sokszor nincs más...
A kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat és hozza meg döntését a bevándorlással...
A Klubrádió műsorvezetője szerint “ezek” a bevándorlók a maguk normái szerint gondolkodnak, így ha nem beszélik a...
Elítélte a magyar kormány akcióját az Európai Parlament. A testület többséggel – 362 igen, 247 nem szavazat,...
Szájer Józseffel, a Fidesz Európai Parlamenti képviselőjével a Heti Válasz készített interjút. Szájer szerint a Fidesznek...
A rendőrök 318 határsértőt tartóztattak fel Csongrád megye déli részén kedden – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője...
Az idén már 53 ezer illegális határátlépőt regisztráltak a magyar hatóságok, miközben tavaly egész évben 42500 bevándorló...
Amennyiben a most Szerbiában tartózkodó 15 ezer migránshoz csatlakozna az a körülbelül 15 ezer, akit Ausztria és...
A rendőrség az Alaptörvényben rögzített feladatát végzi, nem őriz plakátokat, csak jelen van a közterületen – áll...
Ausztriában már alkalmazzák azt a listát, amely megállapítja, melyik országokból érkezők folyamodnak indokolatlanul menekültstátuszért. A lista elfogadása...
Alapjogokért Központ szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzése az osztrák példán keresztül azt vizsgálja, milyen lehetőségei lehetnek az EU-s szabályozási...
“Seggfejnek” nevezi a magyar kormányt az Együtt a Facebook-oldalán – szúrta ki a PestiSrácok.hu. Az ellenzéki párt...
Hiába dolgozott és keresett havi 1250 eurót (380 ezer forint) az afrikai férfi, a hatóságok nem engedélyezték,...
Elismerte az Együtt elnöke, hogy ő is rongált plakátokat, de nem érték tetten a rendőrök. Bár...
„450-500 ezer ember vár arra Líbiában, hogy átvigyék Európába. Ezzel a tömeggel az Európai Unió már nem tud...
A Fidesz-frakció arra készül, hogy javaslatot tesz Magyarország déli határának törvényi eszközökkel való lezárására – mondta a...
Olasz, brit és ír hadihajók tartottak szombaton a líbiai partok felé, a Földközi-tengeren, hogy kimentsék a csempészhajókon...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rongálás elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a plakátrongálás miatt – írta...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS