Óriási öngólt rúgtak a szocialisták, hiszen ismét azzal támadták a Fideszt, amivel nagyon nem kellett volna. Azzal...
Nem kuplerájnak adta ki a kőbányai lakásait a volt MSZP-s, Kertész Krisztián Valótlanul állítottuk 2019. március 14-én...
Egyre-másra terjednek a közösségi oldalakon az úgynevezett öregítő applikációk, amelyek azt hivatottak megjeleníteni, hogy az illető hogyan...
Szekeres Imre Facebook-bejegyzésben ecseteli, hogy Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője helyesen tette, hogy nemmel szavazott Ursula von...
Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort – értesült az Index. A lap azt írja, hogy a...
Ujhelyi István szerint Ursula von der Leyen programja mindenben ellentéte annak, amit Orbán Viktor képvisel. A szocialista...
„Úgy tűnik, bele is pusztulunk” – ilyen és ehhez hasonló mondatokat használt pártja jelenlegi helyzetéről Szanyi Tibor....
Nesze, itt egy „költségtérítés okosba”, csak lépj vissza szép csendben, mi az, hogy nem kell, akkor fideszbérenc...
Kiss László bukott baloldali politikus az MSZP óbudai polgármester-jelöltje, aki korábban szocialista önkormányzati képviselőként a Margit kórház...
A lemaradás büdzséjének nevezte a pénteken elfogadott jövő évi költségvetést az MSZP országgyűlési képviselője, Korózs Lajos, aki...
Nincsenek szavak arra a hitványság-sorozatra, amit a Gyurcsány-szekta, a botmixeres párt és az MSZP napok óta művel...
Áll a bál Szegeden a kényszerű balos összefogás miatt – írta a SzegedMa.hu városházi szocialista forrásaira hivatkozva....
Erősödött a DK és a Momentum – áll óriási betűkkel a hvg.hu nyitóoldalán. A nagy hírt a...
Újabb MSZP-s politikusnak gyűlt meg a baja a szavakkal: Medgyessy Péter útelágazódása után ezúttal a szocialista Kunhalmi...
Az eltüntetett MSZMP-vagyon sorsát kutató Dézsy Zoltán filmrendező leleplező erejű dokumentumokat bányászott ki az eldugott, titkosított archívumokból. ...
Július elsejével kizárta a pártból Balassa Bélát az MSZP siófoki szervezete. Ezt Völgyi Lajos elnök hozta nyilvánosságra...
Baranyi Krisztina önkormányzati képviselőt javasolja közös ellenzéki polgármester-jelöltnek Ferencvárosban az LMP helyi alapszervezete – jelentette be Csárdi...
Új mozgalom létrehozását tervezi Szanyi Tibor, aki párttagságának felfüggesztését vitatva továbbra is az MSZP alelnökének tartja magát....
Jeszenszki Andrást, az MSZP nyíregyházi szervezetének elnökét, önkormányzati képviselőt ajánlja a szabolcsi megyeszékhely polgármester-jelöltjének nyolc ellenzéki párt...
Most, hogy Szanyi Tibor – meg az egész MSZP – bukóban van, emlékeztetnünk kell egy fontos és...
Minden jel szerint saját pártja parkolópályára tette Szanyi Tibort. Tiborral kicsit sok volt mostanában a probléma. A...
Letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta hűtlen kezelés miatt Hunvald György szocialista politikusra, volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre...
Az MSZP országos elnöksége felfüggesztette Szanyi Tibor alelnök, leköszönő európai parlamenti (EP-) képviselő és Fekete Zoltán, a...
Még véget sem ért az ellenzéki előválasztásnak nevezett nagy balliberális ki-mit-nem-tud, Csepelen már meg is feneklett az...
A Demokratikus Koalíció elnökének, Gyurcsány Ferencnek az a célja, hogy teljesen átvegye a kezdeményezést az MSZP-től –...
A celofánember, aki ott sem volt, úgy nyerte meg az előválasztást, hogy még a győzelmének napján is...
Karácsony Gergely tegnap azt nyilatkozta, hogy nem tudott arról az állítólagos szoci telefonos kampányról, amelynek során Gyurcsány...
A Századvég Alapítvány kutatása azt mutatja, hogy az MSZP szavazói átpártoltak a Demokratikus Koalícióhoz (DK), utóbbi párt...
Még javában zajlik 2019 legnagyobb politikai innovációja, az előválasztás, amit Horváth Csaba szerint Horváth Csaba talált ki,...
Ideje volna végre eldönteni, hogy ellenzéki politikusaink valóban annyira ostobák, amennyire annak mutatják magukat, vagy a felszín...
Nem elég, hogy először a fideszes szavazók lakásait akarták elkobozni, most – véletlenül – az MSZP frakcióvezetőjét...
Csalással vádolta meg a DK Karácsony Gergelyt, mert szerintük hazug automata telefonhívásokkal akarja manipulálni az ellenzéki előválasztás...
„Azt, hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom; azt tudom, hogy ez ma két párt. Két,...
Az önkormányzati választásokról, a külföldi munkavállalókról és az egészségügyről volt szó hétfőn, az Országgyűlés rendkívüli ülésén napirend...
A legfontosabb a szolnoki emberek egészsége, így jelen esetben az, hogy egy vegyiüzem, a Bige Holding Kft....
Egyesült a DK és az MSZP – ezt állítja a Hír TV birtokába került újabb levelében Szanyi...
Az MSZP vezetői csak az európai parlamenti (EP-) választás kampányában értesültek arról, hogy Karácsony Gergely (Párbeszéd) megállapodott...
Kiadta Ujhelyi Istvánnak (MSZP) a Tóth Bertalan (MSZP) lemondása miatt megüresedett európai parlamenti (EP-) mandátumot a Nemzeti...
Úgy látszik, Bangóné megkerülhetetlen az MSZP-ben, még akkor is, ha legendássá vált patkányozása és a csúfos EP-választási...
Negyvenmillió forinttal tartozik a magyar alvilág egyik legismertebb alakjának, Radnai Lászlónak a Magyar Szocialista Párt (MSZP) egykori...
Újabb levélben ment neki Szanyi Tibor – aki a katasztrofális EP-választási eredmény és a belső pártharcok következtében...
Hét év börtönre ítélte adócsalás és más bűncselekmények miatt egy megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság azt a...
Farkas Örs politikai elemző nem tartja az MSZP-t alkalmasnak arra, hogy az önkormányzati választások után még további...
Az EP-választás kudarcos eredményét követően a legtöbb, amit egy közös ellenzéki indulás esetén remélhet az LMP, hogy...
Kunhalmi Ágnesnek láthatóan nem tetszett Szanyi Tibor minapi kifakadása – ezt az ATV műsorában ki is fejtette....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS