Pesti Srácok

Zaklathatott egy szeretetotthonban a szocialista lelkész, Donáth Anna édesapja – Nyomoz a rendőrség! (Frissítve!)

Zaklathatott egy szeretetotthonban a szocialista lelkész, Donáth Anna édesapja – Nyomoz a rendőrség! (Frissítve!)

Botrányos történetek szivárogtak ki az egyik fővárosi szeretetotthonból: az egyik ott dolgozó lelkész több alkalmazottat is zaklathatott, az érintettek viszont nem mertek lépni az ügyben. A lelkész ugyanis az a Donáth László, aki 16 éven keresztül volt az MSZP országgyűlési képviselője, és még ma is nagy befolyással bír. Néhány hete azonban az egyik dolgozó szembeszállt az egykori politikussal, és feljelentette. Donáth László egyébként a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja – számolt be a felkavaró ügyről a TV2 Tények című hírműsora. Kerestük a rendőrséget: ők portálunknak azt válaszolták, hogy az ügyben a BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást szexuális kényszerítés miatt.

A Tények információi szerint több dolgozót is szexuális zaklatás ért az otthonban, az érintettek azonban nem mernek kiállni, ugyanis félnek a lelkész bosszújától. Erről az egyik idős gondozott hozzátartozója is beszélt a műsor stábjának, ugyanakkor még ő is azt kérte, hogy az arcát ne mutassák, és a hangja se legyen felismerhető.

– mondta a hozzátartozó. Donáth László egyébként amellett, hogy evangélikus lelkészként dolgozik az otthonban, még mindig befolyásos ember a baloldalon: 1994 és 2010 között szocialista parlamenti képviselő volt. Néhány hete azonban a szeretetotthon egyik munkatársa megelégelte a sorozatos megaláztatást, és feljelentette az egykori baloldali politikust.

PestiSracok facebook image

A Tények információi szerint egy alkalommal egy folyosón hagyott kiskocsi miatt vesztek össze a szocialista lelkésszel, a szóváltás azonban hamar erőszakba váltott, amikor a férfi fojtogatni kezdte. A beszámolók szerint Donáth László az utóbbi években többször is tett neki szexuális ajánlatot, illetve molesztálta is: megfogta a mellét és a nemi szervét is. A Tények megkereste az érintett intézményt is az ügyben, azonban ez idáig nem reagáltak. Donáth László egyébként a Momentum alelnökének és EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja. Kerestük a rendőrséget: ők portálunknak azt válaszolták, hogy az ügyben a BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást szexuális kényszerítés miatt. Gyanúsítotti kihallgatás egyelőre nem történt.

Forrás: TV2 Tények, Origo.hu; Fotó: Vadhajtások.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.