A hétvégén nagy sikerrel zajlott az Őszi MondoCon 2018 nevű, több tízezres tömeget vonzó ifjúsági rendezvény. A...
Hirtelen előkerülhetnek a Molotov-koktélok és az erőszak is, közel vagyunk 2006-hoz. Isten óvja ettől Magyarországot – egy...
Az MSZP szerint a magyar oktatás mélyen az ország gazdasági ereje és kulturális szintje alatt teljesít. Kunhalmi...
Kedves Demeter Márta! Megválasztása alkalmából engedje meg, hogy szeretettel citáljam ide Önnek Tamkó Sirató Károly versét, ami...
Romániában háromszor, négyszer többet keresnek az egészségügyi dolgozók magyar társaiknál – állította Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési...
Az egykori LMP-s Hadházy Ákos a Facebook-oldalán hirdette meg az október 23-ai eseményt, amelynek célja az európai...
Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor, a Párbeszéd – korábban a szocialisták – országgyűlési képviselője ellen....
Újabb kínos népszavazási kezdeményezést jelentettek be a szocialisták szerdai sajtótájékoztatójukon, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy “míg a kormánytagok...
Megérkeztek a színes-szagos ellenzéki reakciók Tarlós István azon bejelentésére, hogy ismételten megméretteti magát a 2019-es főpolgármester-választáson. Az...
Az egészségügyről, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap működéséről, valamint a Népszabadság megszűnéséről volt szó hétfőn, a napirend...
Az MSZP elnöke szerint a mostani jobboldali, sőt szavai szerint már-már szélsőjobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani....
Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést,...
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke volt Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a keddi PS-Polbeatben az...
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a mai PS-Polbeatben 19...
Ezen a hétvégén az MSZP-közeli Publicus Intézet és az MSZP-közeli Vasárnapi Hírek ültette fel a haladó nyilvánosságot...
Harminc év alatt eltékozolta elképesztő vagyonát az MSZP, amely most utolsó tartalékainak felélésére készülhet – írja a...
Gyurcsány Ferenc és a DK kedden délután az Alkotmány utcánál tartott demonstrációt a kormány ellen, melynek az...
12 éve kezdődött az őszödi hazugságbeszéddel lebukó Gyurcsány Ferenc elleni tüntetéshullám, amelynek a 2006. október 23-án tetőző...
Az MSZMP-vagyon átjátszásának történetét két és fél évtizede kutató Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező olyan, eddig eltitkolt okiratok birtokába...
Gyurcsány “összekígyózó” nyelvével, Karácsony Gergely újabb összefogási kísérletével, valamint a baloldali szavazóközönség abszolút vakvágányával telt a vasárnapra...
Orbán Viktor és a neki asszisztáló Fidesz-vezetők legnagyobb és talán soha el nem évülő bűne, hogy végletesen...
Együtt ünnepli a Magyarországot lejárató holland „történész”, Judith Sargentini munkásőr házmesterek képzelőerejét is megszégyenítő jelentését a magyar...
Az Origo.hu arról ír, a DK-s Niedermüller Péter és az MSZP-s Ujhelyi István hiába büszkélkedtek azzal, hogy...
Az Európai Parlament (EP) a Sargentini-jelentés elfogadásával a magyar polgárokat védi saját kormányával szemben – vélekedett az...
A Facebookon jelentette be kilépését az MSZP-ből Németh Árpád, a győri szocialisták korábbi alelnöke és frakcióvezetője. Németh...
Alig egy napig tartott a magyar baloldal közös öröme a hazánk ellen uniós eljárást sürgető Sargentini-jelentés elfogadása...
Az Európai Unió megtette, amit meg kellett tennie, ezért most arra buzdítják a magyar választópolgárokat, hogy ők...
Hazaárulás-e, hogy magyar állampolgárságú képviselők szerdán megszavazták a válogatott szidalmakkal és hazugságokkal teli Sargentini-jelentést és a hetes...
Összenő, ami összetartozik. Ez a sokszor ismételt mondás most ismét aktualitást nyer, hiszen a csalással elfogadott, a...
Ujhelyi István MSZP-s politikus diadalittas sajtótájékoztatón jelentette be a Sargentini-jelentésről szóló szavazás után, hogy ő is részes...
Az MSZP a nyugat felé nyitott, jövőbe tartó magyar nemzetet akar – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője...
Az európai közösség tagjai akarunk maradni, de egy olyan közösségé, aminek az alapértékeiben tudunk hinni, nem pedig...
Az MSZP igennel szavaz a Sargentini-sejtésre. A döntést az MSZP elnöksége hozta meg hétfőn, a Sopronba kihelyezett...
Közleményt adott ki Ujhelyi István, az MSZP EP-választási kampányfőnöke, melyben a jelenlegi kormányt unióellenesnek bélyegezte, valamint gúnyos...
Nem képesek feldolgozni a szocialisták, hogy bár már majdnem sikerült kihozni a rácsok mögül Czeglédy Csabát, a...
A baloldal minden tizedik pedagógust az utcára tett, és elvett a tanároktól egyhavi bért – mondta a...
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy ne a Videoton stadionjára, hanem a Honvédkórházra fordítson több,...
Az iskolakezdés előtt derült ki, hogy a gyermekek több, mint 40 százaléka a létminimum alatt él, eközben...
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke és a párt örök ígérete (vö: „jöjjenek végre a tehetséges fiatalok!”)...
„A nacionalizmus ellen az egységes Európáért” címmel demonstrációt szervez a fővárosi Szabadság térre Heller Ágnes. Józsi...
Egyre nő a bizalom az Európai Parlament iránt, kifejezetten élmény egy ilyen időszakban az intézmény tagjának lenni,...
Nagyon úgy tűnik, hogy az MSZP-nél nem követik a híreket, vagy csak azt hallják meg belőlük, amit...
Szanyi Tibor egy „felelőtlen, stupid holokauszt-relativizáló”, akinek le kellene mondania európai parlamenti képviselőségéről, amiért a déli határkerítést...
Deák Dániel elemző szerint ismét káosz uralkodik az ellenzéki térfélen. A Figyelő főmunkatársa az M1 tévécsatorna kedd...
Állevélnek, hamisítványnak minősítette az MSZP elnöke azt a PestiSrácok.hu birtokában lévő és Tóth Bertalannak tulajdonított üzenetet, amelyben...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS