Azt már láttuk, hogy kormányozni nem tudtok, a hatalomba viszont reménytelenül megrészegülve szerelmesek vagytok. Ezen ugyanakkor már...
A palack- és galambposta, avagy a gondolatolvasás – ezen kívül aligha maradt csatorna az MSZP és...
„Ki szereti jobban a migránsokat?” versenybe kezdett az MSZP és a DK Brüsszel kegyeiért. Molnár Gyula...
A kötelező betelepítési migránskvótát is elfogadná az MSZP, ha 2018-ban a szocialista párt kerülne hatalomra – ez...
Új oldaláról mutatkozott be tegnap Szanyi Tibor. Az MSZP sármőre, Brüsszel szocialista őszes halántéka, ez a...
Kevés tragikomikusabb dolog van annál, mint amikor az MSZP hazafias próbál lenni. Most éppen Trianon keserű...
A Magyar Szocialista Párt szerint Trianon fájdalmát csak az egységes Európa képes megszüntetni. Az MSZP vitte be...
Az év eleje óta stagnál a szocialisták támogatottsága, a pártot idén a teljes felnőtt népesség 8 százalékánál...
Az eddig újságíróként dolgozó szakember több médium alapításában is részt vett: 1991-ben a Tilos Rádió, később a...
Új vagyonnyilatkozatot készített Botka László, amelybe valószínűleg belekerült több, korábban kimaradt tétel, például egy telek és egy...
Kétszer többen vannak azok, akik Orbán Viktort látnák legszívesebben miniszterelnöki pozícióban, mint Botka Lászlót – írja közleményében...
A szocialisták tegnap megválasztott miniszterelnök-jelöltje a párt kongresszusán a vasfüggönyhöz hasonlította az illegális határátlépést megakadályozó kerítést. A...
Botka László lett hivatalosan az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A szocialisták öröme határtalan, ígéret is dosztig. Momentumosra hajazó...
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választás az elégedett és az elégedetlen szavazók között fog eldőlni. Botka...
Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert – jelentette be az ellenzéki párt...
A 4-es metró körüli beruházásokat felügyelő korábbi tenderbizottság szocialista tagja, Tüttő Kata lehetett az, akin keresztül Demszky...
Lebontaná a magyar-szerb határon a bevándorlás feltartóztatására emelt kerítést Botka László. Miközben a kormány családbővítési programot...
Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában arról beszélt: Botka László kerítésbontásról szóló kijelentésével...
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök Családok budapesti világtalálkozóján bejelentett intézkedéseinek semmi nyoma nincs a 2018-as költségvetésben....
Az egri szocialisták pártszervezete darabjaira hullva vergődik, a belső háborúk és puccskísérletek jelentősen megtépázták az egykor szebb napokat...
Tavaly november óta nyomoznak a pécsi buszbeszerzés ügyében – mondta Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese Polt Péter legfőbb...
Távollétében ítélte öt év börtönre közel félmilliárdos adócsalás és más bűncselekmények miatt a szökésben lévő, emberölés előkészülete...
Tettleg bántalmazta tanítványát, egy 12 éves kisfiút tanára a nemesgulácsi általános iskolában. A pedagógus nem mellesleg, az...
“Vetésforgóban” kellene szórakozóhelynek és P+R parkolónak működnie a Budapest Park helyén – hangsúlyozta a Főpolgármesteri Hivatal korábbi...
A Főpolgármesteri Hivatal szerint az MSZP ferencvárosi frakcióvezetőjének a Budapest Park szórakozóhelyet érintő interpellációjából egyértelműen kiderül, hogy...
Az MSZP mindent megtesz annak megakadályozására, hogy P+R parkoló legyen a Budapest Park nevű szórakozóhely helyén –...
Cáfolja a ferencvárosi polgármesteri hivatal, hogy a IX. kerületi polgármester szándékában állna a Budapest Park szórakozóhely területén...
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta az M1-en, hogy Magyarország egy demokratikus ország, ahol szólás- és gyülekezési szabadság...
Az MSZP vitte be Magyarországot az Európai Unióba és mi is fogjuk bent tartani – írta vasárnapi...
Az MSZP szerint Orbán Viktor „megtizedeli Magyarországot“. Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján...
A szocialista párt elnöksége és választmánya is egyhangúlag támogatta szombaton, hogy Botka László szegedi polgármester legyen az...
Az MSZP benyújtotta a jövő évi költségvetéshez a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatot, az intézkedés költsége...
Becsületsértés miatt bíróság elé kell állnia Szurgyi Barnabás temetkezés vállalkozónak, az MSZP tapolcai küldöttjének. A férfi ugyanis...
Molnár Gyula MSZP-elnök, miután lájkolta a Magyarország ellen hozott brüsszeli „határozatot”, nyilatkozott: „a választások tétje az,...
Bár korábban Ujhelyi István határozottan állította a Mandinernek: nem szavazná meg az EP-ben, hogy a 7. cikk...
Távozik a szocialista párttól a Blikk, illetve a Népszabadság korábbi főszerkesztője. Murányi Marcell több javaslatot kidolgozott a...
Lassan, de biztosan kihátrál az MSZP a Botka László által erőltetett „fideszes”, jobboldali média elleni bojkott mögül,...
Botka László ragaszkodik ahhoz, hogy csak az egyetértésével lehessen valaki MSZP-jelölt – írja az Index. A portál szerint...
Azonnal kampányüzemmódba kell állítani az MSZP-t a május 27-ei miniszterelnök-jelöltet állító kongresszus után – írta Botka László...
A „demokratikus összefogás” új fázisához érkezett. Most kitalálják, Orbán Viktornál saját magukat mennyire utálják jobban. Ez...
A jobboldali média elleni bojkottot jelentett be az MSZP nevében a párt sajtófőnöke. A Magyar idők szerint...
Gyurcsány Ferenc mindig csak elvett a családoktól, a családi pótlékot is megadóztatta – reagálta a...
Sőt nemcsak portálunknak, hanem az MSZP által „Fidesz pártsajtónak” minősített médiumoknak sem adnak többé interjút, nyilatkozatot a...
Botka László szerint ma Magyarországon az emberek döntő többségének legnagyobb problémája az igazságtalanság. Meggyőződésem, hogy Magyarország alapvető érdeke...
Az MSZP közleményében arról írt, a négy éve elhunyt Horn Gyulával kapcsolatban az elmúlt napokban olyan információk...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS