Elkészültek a módosított Nemzeti alaptantervnek (Nat) megfelelő új tankönyvek – jelentették be szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten. Maruzsa Zoltán...
Ötvenmilliárd forintból épülhetnek köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények Magyarországon a következő években – jelentette be Varga Mihály...
Törvényesítené az iskolai szegregációt a Mi Hazánk Mozgalom. A párt elnökhelyettese erről Gyöngyöspatán beszélt. Dúró Dóra szerint...
A minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében idézte Schanda Tamást, aki azt mondta, a digitális gyermekvédelmet is...
A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont...
Rossznak és igazságtalannak minősítette Horváth László fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott a Kúria keddi ítéletét a gyöngyöspatai...
A kúria elutasította a gyöngyöspatai önkormányzat, és a Hatvani Tankerület kérelmét, amit azért nyújtottak be, hogy pénz...
A kormány nevében köszönetet mondott a magyar pedagógus karnak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki hétfőn...
Az ellenzéki oktatáspolitika anomáliái kerültek terítékre a Polbeat keddi “Kölyökklub” kiadásában, amelynek Vincze Noémi érettségiző diák és...
Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap...
Az online nyelvvizsgák megszervezésére engedélyt nyert négy nyelvvizsgaközpontnál kiemelt figyelmet kapnak a felsőoktatásba felvételizők, hiszen számukra a...
“Diákbarát”, méltányos, illetve a vártnál könnyebb feladatoknak nevezték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezettek,...
Az elmúlt években különösen izgalmas evolúción mentek keresztül az ellenzéki oktatáspolitikai elképzelések. Két éve még csak “korszerűtlen...
A jelentkezők több mint 96 százalékát felvették valamely középfokú iskolába az idei általános felvételi eljárás során –...
Most már biztos, hogy május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák – ezt a köznevelésért felelős államtitkár jelentette...
Az Országos Diáktanács (ODT) Magyar Nemzetnek nyilatkozó tagjai elfogadják az előrehozott vizsgák törlését, és az érettségi mielőbbi...
Tagtoborzásra, személyes adatok gyűjtésére és adatbázis építésre is használhatja az idei érettségi eltörléséért indított petícióját a Momentum...
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági...
Az előzetes terveknek megfelelően, május 4.-én kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák, jelentette be Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős...
A kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar diákok és hallgatók a koronavírus-járvány ellenére megfelelő színvonalú oktatásban...
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sajnálattal tapasztalja, hogy az érettségivel kapcsolatban még kevesebb információ hangzott el a csütörtöki...
A Kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, 2020....
A koronavírus-járvány miatt elrendelt egy hónapos kényszerszünet után ismét megnyitott szerdán néhány iskola Dániában. Az oktatás –...
Az egészség védelme az elsődleges szempont az érettségi lebonyolításában, ezért a vizsga módját és időpontját a koronavírus-járvány...
“Egy pomázi általános iskola tanítójával, az egyébként ötgyermekes Orbánné Jávorics Judittal beszélgetek az új epizódban. Vajon hogyan...
Minden alapot nélkülöz az a közösségi médiában terjedő rémhír, miszerint a kormány meghosszabbította volna a tanévet –...
Emmanuel Macron francia államfő ígéretet tett arra, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben jelenleg védőfelszereléssel és műszerhiánnyal küzdő francia...
Oktatási tartalmakkal segíti az otthon tanuló diákokat az M5 kulturális csatorna, amely március 30-tól már az 1-4....
Az M5 YouTube-csatornáján 6 tantárgy háromszázhatvan videója témákra bontva elérhető, amely segítséget jelenthet a középiskolai tanároknak a...
Komoly átalakuláson megy át a matematika oktatása a következő években: a cél, hogy a tanulói terhek csökkenjenek,...
A Klebelsberg Központ elnöke szerint az első digitális munkarendben lezajlott iskolai héten gyorsan alkalmazkodtak az intézmények a...
A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedésekkel összhangban, segítve az otthon tanuló diákok munkáját, a közmédia számos oktatási tartalmát...
A napokban az iskolák és óvodák bezárásának szükségességével kampányolt az ellenzék Orbán Viktor és a magyar kormány...
A megújult Nemzeti alaptanterv egyszerre 21. századi, gyermekközpontú és hazafias szemléletű dokumentum – mondta Kásler Miklós, emberi...
Azok a gyöngyöspatai romák, akiknek kártérítést ítéltek meg, elenyésző számban jeleztek vissza, hogy az oktatással, továbbképzésekkel kívánnának...
A szocialistáknak egész biztosan jobban tetszene egy Gyurcsány-féle nemzetellenes NAT – reagált a Fidesz Kunhalmi Ágnes és Hiller...
A tehetségek felkarolása nemzeti érdek, mert a tehetség túlmutat önmagán, az egyénen, és az egész nemzet közössége...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere egy pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkészült az új Nemzeti Alaptanterv...
A diaszpórában, a Kárpát-medence határain túl élő magyarság fiataljainak indul gimnáziumi képzés a Sárospataki Református Kollégiumban ez...
Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni – hangsúlyozta a Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális...
A gyöngyöspatai roma gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – így reagált a nemzetiségi ombudsmanhelyettes nyilatkozatára az...
Idén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást – közölte az Emberi...
Magyarországon a 20-64 éves korcsoport átlagos foglalkoztatási rátája 75,5 százalék, ami meghaladja az Európai Unió által 2020-ra...
Magyar iskolák bezáratását, fenntartóik megbüntetését támogatja hosszú évek óta hazánkban a Soros-hálózat. Legutóbb a gyöngyöspatai önkormányzat és...
Pillanatnyi elmezavar vagy rosszul betanult oktatásféltő koreográfia okozhatta Ungár Péter legújabb bakiját, amely során egy egyetem finanszírozásának...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS