Pesti Srácok

Gyorstesztekkel a minőségi oktatásért: Vincze Noémi vs. Szalai Szabolcs a Polbeatben (PS-videó!)

Az ellenzéki oktatáspolitika anomáliái kerültek terítékre a Polbeat keddi "Kölyökklub" kiadásában, amelynek Vincze Noémi érettségiző diák és Szalai Szabolcs, a Jövő TV főmunkatársa volt a vendége. Szalai Szabolcstól megtudhattuk, hogy túlzás sikernek tartani az érettségi sikeres megrendezését, ahogy azt is, hogy ha már mindenképp szükség van vizsgázásra, azt online gyorstesztekkel kell megoldani. A Jövő TV főmunkatársa úgy vélekedett, hiba volt megtartani az érettségit, az érintettek jelentős része és másik vendégünk, Vincze Noémi azonban máshogy vélekedett.

Csak maszkot viselve, kézfertőtlenítés után léphettünk be a tanterembe – mesélte a két műsorvezetőnek, a PS munkatársainak, Vincze Emíliának és Szalai Szilárdnak a Polbeatben Vincze Noémi, aki diáktársaival együtt a héten kezdte meg a tanulmányait lezáró érettségi vizsgákat. Válaszul az ellenzéki politikusok rágalomhadjáratára, kijelentette: az iskolák biztosították a megfelelő fertőtlenítő és védőeszközöket, a diákok pedig legfeljebb a vizsgák miatt aggódtak, nem a járványhelyzet miatt. A beszámoló ellenére Szalai Szabolcs, a Jövő TV főmunkatársa úgy vélekedett: a kormány túlzásba esik, ha sikerként értékeli a vizsgák sikeres lebonyolítását.

– fogalmazott. Ebből Szalai Szabolcs arra a következtetésre jutott, hogy a diákok csak jobb opció híján mentek el érettségizni, holott szerinte Magyarországnak Szlovákia példáját követve – a Momentum és a DK javaslatának megfelelően – el kellett volna törölnie az érettségit erre az évre vonatkozóan.

PestiSracok facebook image

A Polbeatben szó esett a digitális oktatásról és az ellenzék utánpótlási bázisának lopakodó kiépítéséről is. Ennek kapcsán Szalai Szabolcs elmondta: teljesen természetesnek tartja, hogy az ellenzék bevet minden lehetséges eszközt – így például az adatkezelési aggályokat felvető érettségi ellen indított petíciót – a tagbázisa fejlesztésére.

– fogalmazott. Arra a közbevetésre, miszerint erre épp az ellenzék "felfedezettjei", Kálló Dániel és Nagy Blanka lenne az ellenpélda, a Jövő TV főmunkatársa úgy reagált: bár nem feladata minősíteni őket, de megvan a véleménye a "Független" Diákparlament szóvivőjéből lett MSZP-s Kállóról.

Polbeat minden kedden este hét órától, élőben közvetítve a természetesen zárva tartó, stúdióvá avanzsált Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőből.

A KÖZVETÍTÉST AZ ITT.OTT TV TÁMOGATTA. 51 MAGYAR TÉVÉCSATORNA, BÁRHOL A VILÁGON, KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL! SMART TV-N ÉS MOBILON IS NÉZHETŐ!

PESTISRÁCOK.HU produkció – Készítette: Ragács András és Susánszky Mátyás Pál

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.