A teljes felnőtt népesség majdnem kétharmada, 64 százalék véli úgy, hogy Orbán Viktor marad a kormányfő a...
Gyurcsány Ferenc tegnap meglátogatta a tököli börtönben Császy Zsolt törvényesen elítélt korrupciós bűnelkövetőt. Kipróbálta a helyi menzát...
Olaszországot kell segíteni abban, hogy megvédje a határait – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben. Több javaslatot...
Egyelőre rejtély, hogy a CEU ügye vagy éppen a magyarországi Soros-plakátok letépése hogyan érintheti meg annyira Nevada...
A magyarok azt akarják, hogy Európa külső határai legyenek zárva, a belső határai pedig továbbra is nyitottak...
Az új komáromi Duna-híd legyen annak a jelképe, hogy mi megvédjük Európa külső határait és továbbra is...
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben gratulált Sebastian Kurznak az Osztrák Néppárt vasárnapi választási győzelméhez –...
2010 óta több mint háromezer milliárd forint maradt a magyar családoknál – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a...
Az európai intézményektől azt várják, hogy megvédjék az unió már meglévő eredményeit. Ez különösen igaz a bizottságra,...
Az október 23-i programokról tartott sajtótájékoztatót Kovács Zoltán kormányszóvivő a Terror Házánál – azért éppen ott, mert...
A liberális oldalnak még mindig nem sikerült lekattannia a választási rendszerbe beavatkozó gonosz oroszokról. A szakmai függetlensége...
Magyar vagy? Ezt hogyan értelmezed? Családban megbeszéltétek? Haza? Mit jelent-e szó? És egyáltalán európai-e ez...
Magyarország jövőjét már nemcsak Budapesten, hanem az ország minden pontján írják, a nyíregyházi beruházás is világos bizonyítéka...
Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el – jelentette...
Simicska Lajosban a Jobbik nemcsak mecénásra, de egy éjszakai pluszfeladatokat vállaló aktivistára is szert tett – hangzott...
Európában ma kétfajta ország létezik: ahol biztonságos az élet és ahol nem az; Magyarország a legbiztonságosabbak egyike,...
Őcsény, a „magyar fasiszta falu” újra a világlapok címlapjain követel helyet magának. A minap ugyanis nemzetközi...
Erdei Zsoltnak kell levezényelni a magyar ökölvívásban már régóta várt rendszerváltást. Tény, hogy a kormány és kormányfő...
Az amerikai elnök találkozni akar Orbán Viktorral, szerinte a magyar miniszterelnök egy erős, és bátor államférfi. Szabó...
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorának adott interjújában kifejtette, nevetségesnek tartja a Magyarország ellen indított “hadjáratot”,...
Munkavacsorára várja október 18-ára Brüsszelben a visegrádi országok vezetőit Jean-Claude Juncker. A meghívás hangulatában emlékeztet arra,...
Szabó László, hazánk washingtoni nagykövete a Figyelőnek adott interjújában arról beszélt, Donald Trump kinevezése alkalmával arról beszélt,...
Orbán Viktor úgy látja, hogy az egész Kárpát-medencei magyar közösség nagy korszak kapujában áll. Mint a Krónikának...
Magyarország a Romániát próbára tevő migrációs nyomás esetén szívesebben segítene megvédeni Románia keleti határait, minthogy kerítést kelljen...
Simicska Lajos milliárdos vállalkozó legújabb ámokfutására nehéz szavakat találni, okokat kutatni is egyre inkább a mentálhigiéné...
Exkluzív interjút adott a PestiSrácok.hu-nak a macedón Orbán Viktor. Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök, a jobboldali ellenzék vezetője...
Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a...
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is...
A nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron, a reformáció...
Az Európai Bizottság első alelnöke szerint az uniós tagállamok nem hivatkozhatnak a nemzeti függetlenségre és nem gyárthatnak...
A miniszterelnök szerint semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Őcsényben tiltakoznak a migráns gyerekek táboroztatása ellen, mert annyit...
Lezárták a konfliktust a holland miniszterelnökkel, visszatérhet a magyar nagykövet Hollandiába – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök...
Magyarország és Európa érdeke, hogy a balkáni migránsútvonal zárva maradjon, és mivel ebben a tekintetben Macedónia kulcsfontosságú...
Soros György „a pénzével és tekintélyével képes megváltoztatni az Egyesült Államok politikai tájképét” – nyilatkozta a Mandinernek az...
Közép-Európa egy feltörekvő, kiemelkedő térség, „ebben a régióban van a jövő” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán...
Új választási törvényt gründoltak Gulyás Marcika vezetésével a „demokratikus pártok”. Ebben minden szép és jó benne...
A Lengyelországgal szembeni jogállami kritikák alaptalanok – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban, Beata Szydlo lengyel...
Interjút adott a Junge Freiheit konzervatív hetilap főszerkesztője a 888.hu-nak, amelyben többek között arról beszélt, hogy a...
A “Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáción való részvételre kér Orbán Viktor miniszterelnök mindenkit, mert szerinte az emberek ezzel...
Míg 2010-ben körülbelül 3 millió 700 ezren, ma már több, mint 4 millió ember dolgozik Magyarországon és...
A világ egyik legfölöslegesebb dolga miatt izgultak tegnap a hazai demokraták: az Európai Parlament kilenc tagú...
Bevándorló és nem bevándorló országokat különböztetett meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol napirend előtti felszólalásában...
Akár kétharmada is lehet a Fidesznek a jövő évi országgyűlési választásokon, ha alacsony lesz a részvétel –...
Kiderült, hogyan nyújt „humanitárius segítséget” a közép-afrikaiaknak az Európai Unió: kerítés épül Líbia déli határára. A...
Szembe kell fordulni a “Soros-tervvel”, amely “bevándorlóországokká”, kevert kultúrájú, népességű államokká alakítaná a közép-európai országokat – mondta...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS