Meg kell védeni a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól, a kormány többek között ehhez is...
A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a...
Eddig mintegy 6900-an jelentkeztek online nyelvvizsgára, közülük több, mint 4200-an már túl is vannak rajta, ráadásul csaknem...
Közel százmillió forintból újult meg a fővárosi Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
A kormány újabb eszközzel ösztönzi, segíti a tudományos kutatásokat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)...
A minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében idézte Schanda Tamást, aki azt mondta, a digitális gyermekvédelmet is...
Folyamatos az érdeklődés a bértámogatás iránt, már 125 853-an igényelték munkáltatójukkal közösen – mondta az Innovációs és...
Ma elfogadhatja az országgyűlés a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot – jelentették be az operatív törzs sajtótájékoztatóján....
A kereskedelemben és a közösségi közlekedésben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, ezért az ő egészségük...
Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel pluszt; töretlen a kormányzati támogatással létrehozott...
Mától letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben –...
Több, mint 450 ötlet és projektjavaslat érkezett a “COVIDEA” online pályázatra – közölte az Innovációs és Technológiai...
Ritkán van lehetőség arra, hogy az egyes nemzetek polgárai valóban befolyásolhassák az uniós folyamatokat, most azonban mindenkinek...
Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap...
A koronavírus-járvány, illetve az amiatt kialakult nehézségek azt is megmutatják, hogy az emberek többsége kész segíteni a...
A gazdaság mielőbbi újraindítása, illetve további erősítése elképzelhetetlen a K+F+I tevékenység nélkül, ezért a kormány azon dolgozik,...
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával innovatív...
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára korunk egyik legnagyobb fenyegetésének nevezte a klímaváltozást, aminek...
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági...
„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az egyes ágazatok képviselőivel, így a közúti szállítás helyzetéről napi szinten kapjuk a...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslata alapján a járványhelyzetre tekintettel, szigorú óvintézkedések mellett májusban adhatnak számot...
A kormány kiemelten támogatja a magyar fiatalokat a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is – mondta a kabinet...
A kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar diákok és hallgatók a koronavírus-járvány ellenére megfelelő színvonalú oktatásban...
Online sajtónyilvános háttérbeszélgetést tartottak az Innovációs és Technológiai Minisztériumból Schanda Tamás, György László és Bodó Sándor államtitkárok...
Mintegy 75 ezer embert segítünk abban, hogy megkaphassa a diplomáját, így több lehetőség nyíljon számára a munkaerőpiacon...
Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka a gigacégek megregulázásáról szóló javaslat megvitatása során, szerdán, a parlamentben kifejtette, hogy...
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese közösségi oldalán mutatta be, amint a Liszt Ferenc Nemzetközi...
Magyarországon a koronavírus-járvány ellenére nincs áruhiány és ez a következő hónapokban is így lesz – fejtette ki...
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arra kérte a települések polgármestereit, hogy tegyék lehetővé a...
Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
A parlamenti baloldal nem tartotta fontosnak a magyar családok érdekeit, amikor az Országgyűlésben megakadályozták a veszélyhelyzet meghosszabbítását...
Köszönetet és tiszteletet érdemelnek a járművezetők, akik a közúti szállításban, különösen a nemzetközi forgalomban végzik a folyamatos...
Gyorsan és gördülékenyen zajlik az átállás a digitális munkarendre az új koronavírus-járvány idején – jelentette ki az...
Mivel Európa gazdasága össze van kötve, ezért a ma még jó állapotban lévő magyar gazdaság is meg...
Egy vállalkozás csaknem tizenötezer forintos áron hirdetett koronavírus elleni autófertőtlenítést egy Vecsésen kihelyezett molinón és közösségi oldalon,...
A kormány álláspontja szerint a környezetvédelemért és a klímaváltozás ellen cselekedni kell, vannak olyanok azonban, akik csak...
A koronavírus volt a napirend előtti felszólalások többségének témája a hétfői parlamenti ülésen. Ismét kiderült, hogy az...
A kormány megérti az emberek félelmét a koronavírus-fertőzéstől és az ebből adódó élelmiszer-felhalmozást, de ez a szakértők...
A nemek közti egyenlőségről, a kommunista diktatúra áldozatairól és a gyöngyöspatai iskolaügyről beszéltek a képviselők kedden napirend...
Július 1-jétől életbe lép a klíma- és természetvédelmi akcióterv első pontja, megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az...
A kormányzat klíma- és természetvédelmi akcióterve alapján betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, megvédik a hazai folyókat...
A felsőoktatás, a klinikai központok felkészültek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására – jelentette ki az Innovációs és...
Pillanatnyi elmezavar vagy rosszul betanult oktatásféltő koreográfia okozhatta Ungár Péter legújabb bakiját, amely során egy egyetem finanszírozásának...
Több, mint hatezren jelentkeztek a 2020 februárjában induló keresztféléves képzésekre; továbbra is népszerűek a reáltudományok, a jelentkezők...
A kormány által végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően már mintegy 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS