Megtéveszti a választókat és csak kényszerből finomkodik a Jobbik – ez derül ki az Echo TV birtokába...
Lemondhat a cigányok szavazatáról a baloldal, amíg a Jobbikkal szövetkezik – közölte a Mindent a Cigányokért Fórum...
A Jobbik elnöke úgy gondolja, Vona megnyilvánulása nem a legjobb nyilatkozat volt. Azt mondta, le akarják járatni,...
Bencsik András úgy kezdte, még ott elakadt, hogy miután Sneider Tamás felfüggesztett börtönbüntetését kapott egy ember bántalmazása...
Azt tervezem, hogy mindenkit beperelek – ezt válaszolta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke az Echo TV Informátorának...
Jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök – pártelnökké választása után ezt hangoztatta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke...
Egy fiatalkori interjújában Sneider Tamás arról beszélt, bizonyos tekintetben meg tudja érteni a romákat verő fiatalokat, és...
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Miniszterelnökség adja ki azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek megalapozták a Stop...
Egy tavalyi jogerős ítélet szerint szkinhednek lehet nevezni Sneider Tamást, aki korábban egy cigány embert ütlegelt –...
„Én bizony egy pofont adtam ennek a személynek, fel is repedt a pittye” – ennyi történt Sneider...
Vállalhatatlan, ami a videón látható – mondta Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke a HVG-nek arról a...
Eger városát akarták megtisztítani a bűnözéstől, hát vertek, verekedtek. Azt pedig, hogy ki a bűnöző, az emberek...
Saját, 20-25 fős újnáci bandájának élén verte szét Sneider Tamás egy magatehetetlen mozgássérült férfi arcát botokkal és...
“…Áttért muzulmán hitre, hát szíve joga, sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át” – ezt a...
Feljelentést tett az esküvőjéről kiszivárgott, a feleségét náci karlendítés közben megörökítő videó miatt Sneider Tamás, a Jobbik...
A Hír TV birtokába jutott felvételek tanúsága szerint Sneider Tamásék lakodalmán a Jobbik elnökének felesége náci karlendítéssel...
Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, akinek korábban magának is meggyűlt a baja a törvénnyel, azt szeretné, ha...
Miközben a teljes hazai ellenzék napokig azon hisztériázott, hogy miért olyan olcsó a menza a budai Várban,...
Sneider Tamás, a Jobbik elnöke a Facebookon a baloldallal való együttműködésről elmélkedett, Karácsony Gergely pedig a Jobbikot...
A Jobbik elnöke szerint nagy szükség van a zsidó nő leütésével hencegő Szávay István munkájára a magyar...
Figyejjé, haver, nincs itt semmi gond – üzente a szavak, sorok között a bejegyzésében a Jobbik elnöke...
Sneider Tamás is beállt Gyurcsány Ferenc mögé és uszítókampányba kezdett a határon túli magyarság ellen. A volt...
Elsőre talán szerencsésnek is volt nevezhető a Jobbik szempontjából, hogy a pénteken zajló Magyar Állandó Értekezlet nem...
Kellően megbecsülte a neki dolgozókat a Jobbik parlamenti frakciója, ennek újabb bizonyítéka Kilián Alexandra, aki hat év...
Hamarosan nyilvánosságra kerülnek olyan információk a Jobbik piszkos ügyeiről, amelyek kiszivárgását eddig igyekeztek visszatartani – nyilatkozta a...
Unja, vagy nem unja az ember, a Jobbik mindig igyekszik mélyebbre kerülni az aktuális helyzeténél. A pártszakadás,...
Ez az ünnep sem jött be az egyre karcsúsodó Jobbiknak, habár jó érzékkel a Bródy Sándor utcában,...
A frakcióból való távozása után tegnap kilépett a Jobbikból is Apáti István, a párt alelnöke, aki a...
Tanúk meghallgatásával folytatódott tegnap az Egri Járásbíróság Hajnal József bíró vezette tanácsa előtt a Sneider Tamás Jobbik-pártelnök...
A mai nap tartotta volna ülését a Jobbik etikai bizottsága Volner János kizárásáról, azonban a párt korábbi...
Néhány óra múlva összeül a Jobbik „Igazságosztó Testülete”, és lapátra teszi Volner János alelnököt. Úgy kell neki,...
Sneider Tamás, a Jobbik elnöke saját magát buktatta le azzal, hogy egy képen szerepel Teplán Istvánnal, a...
Ismét kongresszust tartott a Jobbik, immár 20. alkalommal dugták össze a fejüket a nemzeti-konzervatív-baloldali-jobboldali-liberális ellenállók. Hangzatos, dagályos,...
“Ahogy Tiszavasváriban, úgy Budapest XV. kerületében sem engedte a Jobbik országos vezetése, hogy a párt saját polgármesterjelöltet...
A Hír TV felszabadítása és az ezzel együtt járó heurékázás közepette némileg átsiklottunk egy rendkívül vidám eheti...
Bohózattá vált az a törekvési szándék, hogy a Jobbik csatlakozni kíván az Európai Néppárthoz; a Fideszt is...
Dúró Dóra független országgyűlési képviselő szerint újabb hangfelvételek is előkerülhetnek a Jobbik elnökválasztásakor történt állítólagos lefizetésekről. A...
Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa szerint a Jobbik végleg szakítani akar nemzeti jobboldali identitásával, és a...
Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd –...
Változatlanul akadozik a néppártosodás, illetve az attól remélt minőségi fordulat a Jobbikban. A szimpatizánsi kör legalábbis nem...
Az elmúlt nyolc évben nem volt ennyire egységes a Jobbik frakció mint most. Senki sem fogja elhagyni...
Pereljetek be, és kiderül az igazság – üzente Toroczkai László Facebook-oldalán Sneider Tamásnak. Az egykori alelnök azt...
„Inspiráljuk a kormányt” – jelentette ki Gyöngyösi Márton a Jobbik szerepéről a Heti Válasznak adott interjújában. A...
Vona Gábor és az általa megfertőzött pártvezetők végzetesen eltévelyedtek a magyar közélet ágas-bogas, sötét útvesztőiben. Félreértelmezve a...
Hány ellenzéki kell egy villanykörte kicseréléséhez? Kérem, ne vicceljék el a kérdést! Ne dobálózzanak felelőtlenül nagy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS