Pesti Srácok

A Jobbik elnöke mosdatni próbálja a zsidó nő leütésével hencegő Szávay Istvánt

A Jobbik elnöke mosdatni próbálja a zsidó nő leütésével hencegő Szávay Istvánt

A Jobbik elnöke szerint nagy szükség van a zsidó nő leütésével hencegő Szávay István munkájára a magyar parlamentben. Sneider Tamás a közösségi oldalán vette védelmébe képviselőtársát – írta meg a Magyar Idők. Volner János, a Mi Hazánk politikusa szerint a Jobbik vezetése így hálálja meg Szávay Sneider melletti elkötelezettségét.

Szávay István helyesen tette, hogy felelősséget vállalt, és lemondott minden parlamenti tisztségéről – legalábbis Sneider Tamás, a Jobbik elnöke szerint, aki négy nap elteltével reagált arra a hangfelvételre, amelyen Szávay azt mondta, leütött egy zsidó származású nőt.

A Hír TV birtokába került felvétel bizonyítja, hogy Szávay az áldozatát gúnyolva azt mondta, „egy igazi ilyen kampós orrú rohadék volt”. Mikor beszélgetőtársai azt kérdezik, „orrba gyűrte-e” az illetőt, Szávay úgy felel: „Ja. A heftijét elferdítettem egy kicsit.” Szávay tagadta, hogy megütötte volna a nőt, azt azonban elismerte, hogy minősíthetetlen stílusban beszélt. A jobbikos ezután csak frakcióvezető-helyettesi, valamint országgyűlési jegyzői munkaköréről mondott le, ám képviselői mandátumát megtartotta.

A Jobbik vezetése eddig hallgatott, majd tegnap Sneider a Facebookon mosdatta Szávayt.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– írta Sneider, aki szerint Szávay munkájára „nagyon nagy szükség van a magyar parlamentben”.

A többi parlamenti párt azonban egyáltalán nem így gondolja. Legutóbb Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom független országgyűlési képviselője a TV2 egyik műsorában mondta azt: „Ennek a mondatnak meg kell legyen a maga következménye.”

Forrás: Magyar Idők; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.