Pesti Srácok

Pereljetek be, és kiderül az igazság! - folytatódik a jobbikos adok-kapok

null

Pereljetek be, és kiderül az igazság - üzente Toroczkai László Facebook-oldalán Sneider Tamásnak. Az egykori alelnök azt követően jelezte, hogy kész bíróság előtt is megvédeni igazát, hogy a Jobbik új elnöke lehazugozta őt, amiért azt állította, hogy a választások után a Jobbik vezetőségében felmerült, hogy anyagilag kisegítsék az Együttet.

Nem csitulnak a kedélyek a Jobbikban, sőt egyre durvul a helyzet Toroczkai László és Sneider Tamás között. A legújabb vitát Toroczkai László egyik pénteki Facebook-bejegyzése váltotta ki, melyben arról írt, hogy a Jobbik elnökségében komolyan felmerült, hogy kisegítsék az Együttet, miután a pártnak vissza kell fizetnie a 150 millió forint kampányfinanszírozásra szánt állami forrást.

Erre válaszul Sneider Tamás lehazugozta Toroczkait és közölte, hogy minden kommunikációt megszakít vele.

PestiSracok facebook image

- írta rövid bejegyzésében.

A válaszra ezúttal sem kellett sokat várni: szombat délelőtt Toroczkai László ismét klaviatúrát ragadott s azt írta válaszul - még mindig a Facebookon -, hogy Sneider Tamás semmit nem cáfolt azzal kapcsolatban, amit ő leírt, ellenben nyilvánosan lehazugozta őt. Egyúttal azt is kétségbe vonta, hogy eddig lett volna bármilyen párbeszéd köztük. Majd közölte: ha kell, a bíróság előtt is megvédi igazát.

Az egykori alelnök azt is írta, több olyan ügy is volt, amely végleg bizonyítja, hogy Sneiderék mást értenek néppártosodás alatt, mint amiről ő beszélt korábban. Szerinte ugyanis a néppártosodás azt jelenti, ami Ásotthalmon történik, nevezetesen, hogy különböző pártállású emberek szavaztak rá, miközben ő „semmit sem adott fel a korábbi elveiből”.

Végül hozzátette: ő Juhász Péter és Szigetvári Viktor helyett inkább Pongrátz Andrással egyeztet a jövőről.

A párt vezetése szerint egyébként Dúró Dóra sem mond igazat - legalább is ezt a látszatot igyekszik kelteni az a Sneider Tamás Facebook-oldalán megjelent videó, amelyben Gyöngyösi Márton próbálja cáfolni Dúró Dóra egy nappal korábbi kijelentéseit.

Fotó: Facebook/Sneider Tamás