François-Philippe Champagne kanadai külügyminiszterrel egyeztetett Szijjártó Péter az észak-amerikai ország és hazánk közti együttműködésről. A külgazdasági és...
Nem csodálkozom azokon, akik már a címben rejlő kérdésfelvetést is abszurdnak, ízléstelennek, mi több, undorítónak találják. Egyvalami...
Magyarországnak biztonsági, politikai és gazdasági érdeke fűződik a Nyugat-Balkán gyors fejlődéséhez, hiszen Magyarország a térség szomszédságában él,...
Magyarország és Szlovákia együttműködése az elmúlt évben sikertörténetek sorozatává vált – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és...
Ez a hétvége sem múlt el a nemzetközi liberális mainstream álhírterjesztése nélkül – jelentette ki a külgazdasági...
Már 338 vállalat jelezte a kormánynak, hogy beruházást hajtana végre a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásának visszaszorítása érdekében,...
A Magyarország–Kína légihíd egyetlen napra sem áll le, folyamatosan érkeznek az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra –...
Az utóbbi két napon hatmillió-háromszázezer maszk, huszonötezer izolációs köpeny, valamint százhúsz lélegeztetőgép érkezett Magyarországra – mondta Szijjártó...
A világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, hiszen a koronavírus az emberi egészség mellett a munkahelyeket...
Magyarország folytatja a keleti nyitás politikáját; az elmúlt időben bebizonyosodott, hogy ennek igenis van értelme, ebből a...
Csütörtökön landol Budapesten az a repülőgép, amellyel 120 magyar hoznak haza, elsősorban Észak-Amerikából – mondta Szijjártó Péter...
A világjárvány okozta polgári repülési korlátozások miatt most már harmadik hónapja zajlik minden idők legnagyobb magyar hazatérési...
A Türk Tanács országai úgy döntöttek, hogy befektetési alapot hoznak létre, amelyhez Magyarország is csatlakozik – közölte...
A külügyminiszter Facebook-posztban reagált a BMW debreceni gyárépítésének “elhalasztásáról” szóló sajtóértesülésekre. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ma is...
Két nap alatt 595 lélegeztetőgép, 4 millió 200 ezer maszk, valamint 2 millió 900 ezer kesztyű érkezett...
A munkahelyeket teremtő új befektetéseknek köszönhetően Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból – jelentette ki a külgazdasági...
Az Exim Bankról szóló törvényjavaslat célja, hogy Közép-Európa leggyorsabb és leghatékonyabb exportfinanszírozási rendszerét hozza létre Magyarországon hosszútávon...
A munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újrakezdésben, ezért a kormány számít közreműködésükre és...
Az izraeli tulajdonú Celitron Medical Technologies nevű vállalat 15 éve van jelen Magyarországon. Mindeddig orvosi eszközök, alapvetően...
Az idei évben sajnos semmi nem olyan, mint ahogy megszokhattuk. Különösen így van ez az ünnepeinkkel. Május...
Öt repülőgéppel 4 millió 100 ezer maszk és 100 ezer teszt érkezett Kínából Magyarországra pénteken – közölte...
Járványveszély idején különösen fontos a magyar-szerb együttműködés, hiszen a kapcsolatok erősítése mindkét félnek kedvez – jelentette ki...
Az Unilever Magyarország Kft. 15 milliárd forintos ráfordítással bővíti a háztartás-vegyipari termékeket gyártó nyírbátori üzemét – jelentette...
Csütörtökön 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával, amelynek értelmében egy magyar vállalat állatvakcina-előállító gyárat és...
Klaus Iohannis, Románia elnöke kifejezetten civilizálatlan és gyűlöletkeltésre alkalmas nyilatkozatot tett – jelentette ki szerdai Facebook-videójában Szijjártó...
Fenn kell tartani a nemzetközi áruszállítás akadálymentességét, az ingázóknak pedig továbbra is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy...
Szerdán öt repülőgép és három kamion hoz egészségügyi védőfelszereléseket Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a...
A Flisom napelem-paneleket előállító gyárat épít hazánkban. A svájci székhelyű Flisom Kecskemétet választotta első magyarországi beruházása helyszíneként;...
Százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el Moldovába a külgazdasági és külügyminiszter keddi,...
Újabb nagy mennyiségű védőeszköz áll az egészségügyben dolgozók rendelkezésére – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. Szijjártó...
Menczer Tamás szerint járvány idején össze kellene fogni, de ezt nem lehet magyarellenes emberekkel megvalósítani. Ezt abban...
Újabb egészségügyi szállítmány érkezett a Kína-Magyarország légihídon, ezúttal Tiencsin városából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
Négy repülőgéppel újabb, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök érkeztek pénteken Budapestre a Kína és Magyarország között...
A hét szomszédos ország közül egyedül Horvátországgal tudjuk valamennyi határátkelőnket nyitva tartani az ingázók számára, de a...
Újranyílik a régi hegyeshalmi határátkelő – jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Naponta néhány tízezer...
A járvány elmúltával az új beruházásoktól is függ majd a gazdasági újrakezdés sikere – jelentette ki csütörtöki...
Három repülőgép és két kamion érkezett védőfelszerelésekkel Magyarországra csütörtökön, ezek másfélmillió maszkot, egymillió tesztet, hetven lélegeztetőgépet és...
Megnyitották a röszkei, a tompai és a hercegszántói határátkelőt a magyar-szerb határ mentén élők előtt csütörtökön, ezzel...
Reggel 6 órától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a...
Köszönet jár a visegrádi országoknak (V4) – Szlovákiának, Csehországnak, Lengyelország és Magyarországnak –, amiért 35 millió eurós...
Hiába a magyarországi ellenzék szokott értetlenkedése, az uniós külügyminiszterek elismeréssel szóltak, amiért a Visegrádi Négyek a Nyugat-Balkánnak...
Szerdán két kamion és egy repülőgép érkezett védőfelszerelésekkel Magyarországra; ezek 3 millió 120 ezer maszkot, 2 millió...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi telefonbeszélgetésén köszönetet mondott a Magyarország melletti kiállásáért észt kollégájának, akit igaz...
Tőtős Anett hátizsákos turistaként töltött el két és fél hónapot Délkelet-Ázsiában, a magyar lány utazása azonban nem...
Négy repülőgép 4,9 millió maszkot, 2 millió kesztyűt, 193 ezer védőruhát és 170 ezer tesztet hozott kedden...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS