Hogyan lett a Mátrix című film egy transznemű-hasonlat? Úgy, hogy a szereplők a filmben egy olyan világban...
A libernyákok elfelejtik megemlíteni, hogy a fehérek törölték el a rabszolgaságot, ahogy arról sem beszélnek, hogy nem...
Ezen a héten is jelentkezünk a külföldi influenszer barátaink legszaftosabb témáival. Ezúttal Huth Gergő, a PerstiSrácok.hu főszerkesztője...
Hétfőn volt az Országgyűlés nyári szünet előtti utolsó ülése, ahol mindenki hozta a szokott formáját. Szabó Tímea...
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai közösen megfogalmazott kiáltványban álltak ki Csernai Mihály, HÖK-elnök mellett, aki körlevélben...
Jó tudni, hogy szabadon élhetünk. Ha valaki transznemű szarvasember akar lenni, ezt gond nélkül megteheti, sőt, valamelyik...
Ha kételkednénk abban, hogy az Európai Parlament egy hasznos intézmény, akkor érdemes az igazságról meggyőződni, és megnézni...
Vergődnek az amerikai kommunisták, szerintük ugyanis már vannak olyan elfogadhatóak a halálozási arányok, hogy visszaengedhessék őket dolgozni....
A járványveszély mellett igen fontos téma foglalkoztatja a nemzetközi sajtót, mégpedig az a magyar törvényjavaslat, amely szerint...
Az Európai Parlament ismét rendkívüli érzékkel világított rá arra, milyen kivételes lényeglátással rendelkeznek a veszélyhelyzetben. Képzeljék, egy...
A liberálisok zavaros identitását mi sem mutatja jobban, mint London polgármestere. A muszlim vallású Sadiq Khan nemrég...
Újabb LGBTQ-barát oltárképet raknak fel a svédországi Szent Pál-templomban, miután az előzőt azért kellett levenni, mert a...
Belépett a gendervita egyik legfontosabb csatájába J. K. Rowling, a rendre ultraliberális álláspontot valló írónő ezúttal azonban...
Egyre több gyermek esik önhibáján kívül áldozatául a liberális terrornak. A legújabb tönkretett élet egy James Younger...
Jogilag anyának kell tekintetni azt a transznemű férfit, aki nőnek született, de később férfivé vált, majd gyermeknek...
Azok után, hogy az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO által szombaton elfogadott globális diagnosztikai kézikönyv a transzneműséget...
Megtette a hatását, hogy Bajorország az első német tartomány, melynek törvényhozásába bekerült egy úgynevezett transznemű ember: Pullach,...
Ha azt hisszük, a legnevetségesebb dolog az, amit a magyar haladó baloldal csinál, akkor tévedünk, a nyugati...
Nagy megtiszteltetés érte hazánkat: Budapesten mutatta be „hiánypótló” műveit a gyakran ciszgyűlölőnek is kikiáltott Sophie Labelle transznemű...
Úgy tűnik, Kanada valóban a teljes morális összeomlás irányába indult el. A politikai brillírozás helyett a színes...
Donald Trump amerikai elnök hivatalosan is betiltotta a transzneműek alkalmazását a haderőnél. Az elnök pénteken délután írta alá...
Hatalmas sivalkodást váltott ki Donald Trump szerdai bejelentése, mely szerint nem szolgálhatnak transzneműek az amerikai hadseregben. Ugyanakkor komoly...
Számos tiltakozást, de egyetértő reakciókat is kiváltott Donald Trump amerikai elnök szerdán Twitteren tett bejelentése a transzneműek...
Jóvátételt fizetnek a kényszersterilizált transzneműeknek Svédországban, a világon elsőként. Az egészségügyi minisztérium szombaton jelentette be, hogy fejenként...
Ashton Carter védelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, hogy azonnali hatállyal feloldja az amerikai fegyveres erőknél...
New York városának tanácsnokai megszavazták, hogy a város nyilvános illemhelyein kötelezően lennie kell úgynevezett semleges fülkének a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS