A kormánypártok azt kérik a kabinettől, nézzen utána, hogy a hárommilliárd forintos áfacsalással vádolt Czeglédy Csaba milyen...
Három nap leforgása alatt teljesen belekeveredett saját kommunikációjába az Migration Aid. Egyre többekben merül fel annak lehetősége,...
Tíz melegbárt vesztett el 2006 óta a londoni Tower Hamlets kerület, ezért a helyi tanács melegbár nyitására...
Migránsokat üdültetnek rövidesen a Balatonon. A Migration Aid nevű nagyon civil szervezet szerint a bevándorlóknak előbb...
Szeptemberben lesz négy éve, hogy bestiálisan megerőszakolták és meggyilkolták Soroksár külterületén a 36 éves családanyát, Gy. Krisztinát....
Molnár Gyula, az MSZP elnöke szombati Magyar Nemzetnek adott interjújában beszél a baloldali pártban kialakult Botka László-Molnár...
A moszados Robert Maxwellt egykor Bulgária királyának nevezték, aztán titokzatos körülmények között meghalt. A zsidó származású brit...
„Ha megvalósíthatnánk, hogy egy állam vagy sereg csupa szeretőkből állna, el se képzelhetnénk tökéletesebb önkormányzatot, vagy minden...
Az szíriai és iraki Iszlám Állam hídfőinek szétverésével egyre több egyre több olyan “család” lesz Svédországban (és...
Megduplázódott a muszlimok száma az elmúlt tizenöt évben Ausztriában, egyes forgatókönyvek szerint 2046-ra akár már Bécs lakosságának...
Továbbra is a teljes ellenzéki összefogást szorgalmazza a Demokratikus Koalíció, természetesen a saját részvételével. Erről a párt...
Hátsó ajtókon át, a polgármesterek és a helyi lakosság tájékoztatása nélkül, a hátuk mögött szervezi titkos balatoni...
Nagy valószínűség szerint calicivírus-fertőzés áll a budakalászi idősotthonban történt megbetegedések hátterében – erről Szentes Tamás, az országos...
A tartós kánikula miatt vasárnap 24 óráig meghosszabbította a hőségriadót Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes...
„Egymillió forinttal támogattam a Momentumot. Mindenféle kérés nélkül, magam döntöttem így” – mondta el a tegnap megjelent...
Ha van valami, amiben nagyjából nemzeti konszenzus van Ausztráliában, az a migránspolitika. A kenguruk földjére ugyanis csak...
Iain Lindsay budapesti brit nagykövet a Hetek című közéleti hetilapnak adott interjújában elmondta, vissza akarták venni az...
Nem panaszkodhat a sorsolásra a Videoton, amely a szerb Partizan Beograd csapatát kapta az Európa Liga-selejtező utolsó,...
Fiatalkorunkban sokan ábrándozunk arról, hogy saját helyet csinálunk, amit be lehet lakni, és ahol közösségi vágyakat lehet...
Nem tudja behajtani a diákok pénzét Czeglédy Csaba cégeitől a DiákÉSz érdekvédelmi képviselet, mivel az adóhatóság hárommilliárdos...
Minden lehetséges eszközzel igyekeznek megakadályozni a Kis-Balaton környéki települések vezetői, hogy a Migration Aid bevándorlókat költöztethessen a...
Az LMP csatlakozott az MSZP kezdeményezéséhez, hogy az Országgyűlés tartson rendkívüli ülést augusztus 21-én. Ez nem...
Bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójába a Videoton, mivel az idegenbeli 2:1-es vereségét követően a...
„Az újabb kutatások szerint az embernek alsó tudata és felső tudata van. Némely embernek ezen kívül még...
Ha a Fidesz fél valakitől, akkor az nem Soros, Botka, vagy Vona, hanem Simicska Lajos, aki a...
Diadalmasan adta hírül az Index, hogy elindult az európai szabadságjogi unió (Civil Liberties Union for Europe, rövid...
Megkapó érzékenyítő képregény (ITT tekinthető meg) látott napvilágot a szegény menekült szír tudósról és a gonosz magyar államról....
Feljelentés-kiegészítést rendelt el az ügyészég abban az eljárásban, amely a Gyárfás Tamás fémjelezte korszakban az úszószövetségnél történt...
Svédországban tegnap megszületett az első igazán demokratikusnak szánt gyermek. Ez egy roppant jó hír. A világ...
„Hitleri olimpia”, „putyini szpartakiáda” , szégyellni való borzalom, vagy a „FINA történetének legjobb világbajnoksága”? – a keddi Polbeatben Borsa...
“Nem tudom, mi fog történni velem, mivel Iránban büntetés és halál vár rám” – nyilatkozta egy interjúban...
A 2017-es vizes világbajnokság a tizenhetedik volt a sorban, és a hivatalos vélemény szerint összehoztuk az eddigi...
Bigott és ostoba előítéletek szerint a bevándorlók sikertelen integrációjának egyik oka, hogy nem teljesítenek elég jól az...
Venezuelában áll a bál, az USA szankciókat vezetett be, Justin Trudeau pedig ismét bebizonyította, hogy nem csak...
A jelenlegi az egyik legsikeresebb kormányzati ciklus a rendszerváltás óta, hiszen a kormánypártok megőrizték vagy még növelték...
Az olasz hatóságok megkezdik a Földközi-tengeri embermentés új magatartási kódexét elutasító nem kormányzati szervezetek (NGO) szigorú ellenőrzését,...
Botka László újra összehívta az MSZP válságstábját. A személyi kérdések száztizenhetedik tisztázása után újabb országot érintő...
Ideje van a számvetésnek, még akkor is, ha számunkra olyan volt ez a vizes vb, mint a...
Találtunk néhány olyan cuki játékot, amit mindenképp be szeretnénk mutatni nyájas olvasóinknak, hátha ebben a forróságban kedvük...
Igen, Molnár Zsoltról, a szocialisták elnökségi tagjáról van szó. A nagy hanggal berobbant nemzetbiztonsági bizottság elnöke visszavonulót...
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt hetedik hete előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba...
Az már önmagában bűncselekmény, ha Molnár Zsolt a hivatali laptopján államtitkokat tárolt – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Németh...
„Viseljétek a Fehér Ember terhét, Küldjétek fajtátok legjobbjait, Vessétek száműzetésre fiaitokat, Rabjaitok szolgájaként; Hogy igába fogva őrizhessenek...
Lakájmédiáján keresztül próbálja megmagyarázni a Jobbik, miért volt csodálatos Vona Gábornak az az internetes írása, amelyben a...
Az idén hetvenéves Nógrádi Gábor író, költő, film forgatókönyv-író könyvei évtizedek óta meghatározzák a magyar gyerekirodalmat. Azonban...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS