Azt eddig is tudtuk, hogy a Netflix a sorozatain és a filmjein keresztül próbálja befolyásolni a közönségét,...
Karácsony Gergely ismét lebukott: miközben most már tagadná az autókitiltási terveit, addig korábbi interjúiban nyíltan beszélt ezekről....
Orbán Viktor az európai választás fontosságára hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalára feltöltött videójában. A kormányfő elmondta,...
Látom, ahogy most fennen ünneplik balosok azt, hogy a Tusk vezette Lengyelország ellen az Európai Unió befejezte...
Mit szól az utca embere ahhoz, hogy Nyugat-Európa vezetője a tagállamok fiait sorozná be, hogy Ukrajnában harcoljanak?...
Olybá tűnhet, hogy a költő túloz, de nem, egy teljesen igaz történetet fogok most elmesélni, csakis a...
A gyerekek megrontása iránti vonzódás, illetve ennek a társadalmi beágyazottsága, elfogadottsága aggasztó módon körüllengi a germán világot....
Minden korábbinál nagyobb a közelgő európai parlamenti választás tétje, a háború és a béke között választunk –...
Az európai szuverenista tábor és általában a jobboldal jövője most két nő kezében van. Minden azon múlik...
Elkezdődött Nagy Ádám és Szabó Márton, ismertebb nevükön Fókuszcsoport Ádám és Csoki rágalmazási pere. A YouTube-csatornájukon futó...
Ha visszamehetnénk a középkori Magyar Királyságba, a határai mentén, a legtöbb helyen székely lövőket találnánk. Ezek a...
Közös cikkben fejtette ki a véleményét Európa jövőjéről Scholz és Macron. Nem világos, hogy a két vezető...
Nem kevesebb mint 600 millió forinttal tartozik Karácsony Gergely a Budafok–Tétényben élőknek, ugyanis korábban számos hangzatos ígéretet...
A sport lényege a teljesítmény, legalábbis a woke előtt még így volt. És akkor van nekünk egy...
Napra pontosan öt éve történt a magyar dunai hajózás legnagyobb tragédiája. A Hableány-katasztrófa 27 és a néhány...
Trippon Norbert láthatóan szeretne takargatni valamit, miután a PestiSrácok.hu megírta, hogy terhelő vallomást tettek rá vonatkozóan a...
Nem az a baj, hogy a HVG mocskos szájú publicistája nyalizik Karácsony Gergelynek, hanem az, hogy hazudik,...
Tanulságos a végkifejlet, hogy Borbély Lénárd, Csepel egykor Fidesz–KDNP-s polgármestere hogyan érkezett meg a maga Spinoza Házába....
Néhány NATO-tag, nevezetesen az Egyesült Államok és Németország óva int attól, hogy konkrét határidőt ajánljon Ukrajnának a...
Dódity Gabriella, a Fidesz–KDNP kispesti polgármesterjelöltje volt a Mi kérdezünk vendége, aki sosem adja fel és újra...
Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok...
A miniszterelnök politikai igazgatója egy podcastben beszélt arról, hogy hogyan alakult az elmúlt évtizedekben Magyarország gazdasági helyzete...
Előjött a DK újabb szuperfegyvere, a régi KISZ mintájára létrehozott, hasonló mélységekben dagonyázó Hétköznapi Hősök nevű formáció....
Emberi méltóságában sértett meg több millió embert Magyar Péter egy utcai fórumán, ahol kihaló állatfajtának nevezte a...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket: / A pártoskodókat, a vitézkedőket… / Csak egy éjszakára: Mikor siketítően...
Kitálalt Molnár Miklós, Magyar Péter unokatestvérének volt férje arról, hogy a Magyar család hogyan károsította meg egy...
Szintet lépett a szombathelyi baloldal, úgy tűnik már egy önkormányzati tulajdonban álló társaságot is bevetettek a kampány...
Mikor az ember azt hinné, hogy nyugodt napja lesz, nem fut bele semmilyen balos sajtótájékoztatóba, nem kell...
Erősíteni kell az Európai Unió szuverenitását és mérsékelni kell a kritikus fontosságú területeken még meglévő külső függéseit...
Nagy bejelentést tett ma a Magyar Sakkszövetség és a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága. A két évvel...
Magyar Pétert én már csak vágott változatban fogyasztok. Ráhagyom a fiatalokra és a hősökre, hogy megnézzék az...
Amint kiderül róluk valami piszkos dolog egyből feljelentéssel fenyegetőznek. Mindez két szekta jellemzője, az egyik a szcientológusoké,...
Aki esetleg azt gondolná, hogy Karácsony Gergely szűk két héttel az EP- és önkormányzati választások előtt végre...
Ezt a kérdést sajnos úgy is fel lehet tenni, mit csináljon Magyarország, ha a NATO államainak többsége,...
Egyes nyugati cégekhez úgy keresnek vezérigazgatót, hogy az álláshirdetésben ki van kötve: az illetőnek büntetett előéletűnek kell...
A botrány elkerülése érdekében csak a választások után minősítenének át lakóingatlan fejlesztéséhez megfelelő övezeti besorolásba egy nagyértékű...
Bohár Dániel, A riporter műsorvezetője jelentette be közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este fél hétkor...
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hegedűs Hanna, a Fidesz–KDNP VI. kerületi képviselőjelöltje volt. A műsorban...
Habár a Robert Fico elleni merénylet tökéletesen megmutatta, hogy hová vezet egy társadalom fékevesztett politikai hergelése, Magyar...
Együtt győzünk Európában, nem halaszthatjuk el a mostani lehetőséget – hangoztatta Marine Le Pen, a francia Nemzeti...
Titkosügynök vagyok, ugye tudsz titkot tartani? – ez a felejthetetlen idézet ugrik be, valahányszor előkerülnek a 444,...
A Varju László által üzemeltett propagandalap, az Újpesti Hírmondó támadta meg egy zavaros, félinformációkra épülő és fontos...
Minden idők legnagyobb Békemenetére készül a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA),...
A Lenin-fiúk utódjai ma is itt állnak velünk szemben, és ott folytatják, ahol a Szamuelyk és Csernyk...
A kommunista akkor is hazudik, ha kérdést tesz fel, ezt eddig is tudtuk. Az is világos volt,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS