Pesti Srácok

Skót duda – A Netflix már arra akar rávenni, hogy edd meg valakinek az ürülékét, hogy egészségesebb legyél (VIDEÓ)

Azt eddig is tudtuk, hogy a Netflix a sorozatain és a filmjein keresztül próbálja befolyásolni a közönségét, hogy már senkinek a szeme se rebbenjen, ha két férfit lát csókolózni a képernyőn, netalántán egy afrikai ember játssza Az angol beteget. Dokumentumfilmjeik között azonban most egy egészen elképesztő "műre" akadtunk, amiben a házastársak leturmixolják egymás ürülékét, mert a másik végtermékében lehetnek olyan baktériumok, amitől társuk jobban érezheti magát. Az ember gyomra felfordul, elméje elborul, nem hiszi el, amit lát, de ez a valóság. Vannak emberek a fejlett Nyugaton, akik egymás kakiját eszik mosolyogva. Kiégtünk, a világ már egészen biztosan megérett a pusztulásra. Az e heti Skót dudában erről a gyomorforgató témáról beszélgettünk, de Daniel Freund is szóba került, aki szerint az, hogy az embereknek elegük van a korrupcióból, a kormány hibája, és mutatja, hogy lassan vége az orbáni rendszernek. Végül azokkal a magyar influenszerekkel foglalkozunk, akik elfogadták az államilag is támogatott meghívást, hogy az országimázs-építésben részt vegyenek, majd heves magyarázkodásba kezdtek, amikor bírálatokat kaptak a követőiktől. A legtöbb arról szólt, hogy ők nem tudták, hogy kik állnak a rendezvény mögött, csak élvezték a luxust.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.