A koronavírus-járvány rövid időre háttérbe szorította az ellenzéki pártok belső konfliktusait, ugyanakkor a járvány csillapodásával újra felerősödik...
Az ellenzéki politikusok folyamatosan akadályozták a koronavírus-járvány idején a kormány tevékenységét – mondta Deák Dániel, a XXI....
Válsághelyzetben nem tud megfelelően fellépni az Európai Unió; a 2008-as gazdasági válságból, a 2015-ös migrációs válságból és...
Magyarország rendkívül jól vizsgázott az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően, és nálunk az egyik legalacsonyabb a fertőzöttek...
Lakosságszám-arányosan Magyarországon rendkívül kevés a fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál –...
A járvány kitörése óta az ellenzéki pártok és sajtótermékek rendre kritizálják a kormány járványügyi intézkedéseit, többször azt...
“Nemzetközi brigádok” célkeresztjébe került Magyarország – állapította meg a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében. A Matyi Tamás...
Nem igazak, hogy a magyar koronavírus-törvény határozatlan időre ad korlátlan felhatalmazást a kormánynak, s az sem, hogy...
Az ellenzéki aknamunka ellenére is sikeresek a magyar intézkedések a koronavírussal szemben címmel készített videoelemzést Deák Dániel,...
Amióta a 2015-ös migrációs válságot követően a Fidesz fellépett az Európai Unió bevándorláspárti politikájával szemben, az Európai...
Míg a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 2002 és 2010 közötti időszakban közel 190 magyar tulajdonban lévő céget privatizáltak, az...
A koronavírus-járvány elleni védekezés nyomán bevezetett különleges jogrend miatt Magyarország a bűnbak szerepébe került – állapította meg...
Több országban is összefogott a kormány és az ellenzék a koronavírus-járvány leküzdése érdekében, Magyarországon nem ez a...
A koronavírus januári megjelenésekor talán még senki sem gondolta, hogy a kínai Vuhanból indult járvány alig két...
Az előrejelzések szerint a 2008-as gazdasági világválsághoz hasonló negatív következménye lesz a gazdaságra nézve a mostani krízisnek....
Európát meg kell védeni azoktól, akik anyagi vagy hatalmi érdekből meg akarják változtatni, és ebben Közép-Európa évszázados...
Orbán Viktor mára hagyományosnak számító országértékelő beszédével új műfajt honosított meg Magyarországon; ez az esemény nagy szerepet...
Mára Angela Merkel német kancellár is elismeri a magyar kormány gazdaságpolitikáját, megcáfolva ezzel egy régi ellenzéki mítoszt,...
A röszkei határáttörési kísérletek és a csütörtöki események felhívják a figyelmet arra, hogy a 2015-ös migrációs válság...
Hosszú várakozás után az Egyesült Királyság otthagyja az Európai Unió jogalkotását, politikai intézményrendszerét. A Brexit folyamata ugyanakkor...
Január közepén elhunyt Sir Roger Scruton, a kortárs konzervatív gondolkodás legnagyobb alakja. Sokan régi vágású angol hazafinak,...
A migránsok tisztában vannak azzal, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a déli határon, ezért próbálkoznak tömegesen –...
Gyurcsány Ferenc teljesen bedarálja az MSZP-t – állapította meg az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében a XXI. Század...
Boris Johnson elsöprő győzelmét követően szinte biztosra vehető, hogy a britek kilépnek az Európai Unióból. Frank Füredi,...
Magyarország sokkal inkább a szabadság hazája, mint számos nyugat-európai ország – fogalmazott Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai...
A történelem, ami nem ért véget – Európa harminc évvel a kommunizmus bukása után címmel rendezett nemzetközi...
A török-kurd konfliktus októberi kiéleződése miatt kiemelt figyelmet kap Recep Tayyip Erdoğan budapesti látogatása: a hazai balliberális...
Soros György üzletember belülről rombolja Izraelt, szervezetei “éjjel-nappal és korlátlan költségvetéssel” dolgoznak azért, hogy megfosszák az országot...
Megindult a helyezkedés az ellenzéki térfélen: néhány nappal az önkormányzati választás után mindenki magának tulajdonítja a sikert...
Albánia és Észak-Macedónia csatlakozásával az Európai Unió nagyobb befolyást tudna szerezni a Balkán felett: a XXI. Század...
Orbán Viktor világossá tette, hogy Karácsony Gergely ugyanolyan feltételeket kap a kormánytól, mint Tarlós István; az aláírt...
A Fidesz demokrácia iránti elkötelezettségét mutatja, hogy hozzá mert nyúlni az önkormányzati választások menetéhez – fogalmazott Kósa...
A Borkai-ügy a legrosszabbkor jött a kormányoldalnak, Budapesten és a nagyvárosokban emiatt estek vissza, ebből le kell...
Tarlós István győzelme várható a vasárnapi önkormányzati választáson; a regnáló főpolgármester kampánya jól felépített és problémamentes volt,...
Karácsony Gergely múlt héten kiszivárgott hangfelvétele súlyos politikai következményekkel járt: jelentősen rontott az ellenzéki főpolgármester-jelölt választási esélyein...
A XXI. Század Intézet gyorselemzést készített a kiszivárgott Karácsony-hangfelvétel kapcsán. Az elemzés kiemeli: a most kiszivárgott hangfelvétellel...
A 2014-es, a 2018-as és a 2019-es szavazások eredményei, illetve a közvélemény-kutatási adatok, valamint a helyi erőviszonyok...
Sokan felkapták a fejüket kedden, amikor Schmidt Mária, a Terror Háza mellett működő, számos fontos emlékezetpolitikai projektért...
Az intézet Facebook-oldalán jelent meg a hír, hogy váratlanul lemondott Lánczi Tamás igazgató. A lemondás okai még...
A vasárnapi EP-választás eredménye alapján az MSZP-Párbeszéd már be sem jutna az Országgyűlésbe, a Fidesz-KDNP pedig mindent...
A XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója szerint a nyugat-európai média elhallgat bizonyos tényeket és ezzel beavatkozik az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS