Az egészségügy ellenőrzését a betegközpontú ellátás hatékonyabbá tétele érdekében, szakszerűségi és hatékonysági célok alapján végzik, áttekintik az állami fenntartású intézményeknél és szolgáltatóknál a betegjogok biztosítását, a betegvárakozást és a várólisták kialakulásának okait, valamint az állam által biztosított anyagi források hatékony felhasználását is vizsgálják – mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent interjúban.
Hangsúlyozta: az ellenőrzések során a betegellátást soha semmilyen körülmények között nem zavarhatják meg az ellenőrök. Cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint igazoltatással akarnák ellenőrizni, hogy bent fekszik-e a beteg, mert a kórház csak akkor kapja meg érte a pénzt. Leszögezte: az ellenőrök nem rendőrök, hanem köztisztviselők, ilyen jogosultságuk nincs, és nemrégiben lépett hatályba az a rendeletcsomag, amely radikálisan csökkentette a finanszírozási küszöböt megszabó alsó határnapok mértékét, így egyetlen kórház sem kényszerül arra, hogy pénzügyi okokból az indokoltnál tovább tartsa bent a betegeket.
Takács Péter elmondta: három területet ellenőriznek. Egyrészt monitorozzák, hogy az egészségügyi szolgáltatók megfelelnek-e a személyi és tárgyi minimumfeltételeknek, és azt is ellenőrzik, hogy rendelési időben ott van-e az orvos, valamint az asszisztens. Az alapellátás ellenőrzése során kiderült, hogy sok esetben a háziorvos elfelejti bejelenteni, hogy megváltozott a rendelési ideje, ám ennél nagyobb problémának nevezte, ha rendelési időben nincs ott az orvos.
Ott kell lenni rendelési időben, és azon túl is még négy óra rendelkezésre állási kötelezettsége van a háziorvosnak, ami a finanszírozási szerződésben és a működési engedélyben is rögzítve van
– mondta. Hozzátette: az orvosok döntő többsége tisztességesen végzi a munkáját. Ugyanezt ellenőrzik a szakrendelőkben is, több helyen ugyanis irreálisan hosszú a várakozási idő, amellyel egyes orvosok a magánszolgáltatás irányába próbálják terelni a beteget – közölte az államtitkár.
Éjszakai kontroll is szóba jöhet
Kitért egy speciálisan budapesti problémára is: a fővárosi kórházakban az elmúlt időszakban egyre többször fordult elő, hogy lemondták az akut fekvőbeteg-ellátást, ezért a beteg néha órákig körözött a mentőautóban fekve, míg végre valamelyik kórház felvette. Takács Péter ezért elrendelte az Országos Kórházi Főigazgatóságnál, hogy vizsgálják meg, valósak-e a lemondási okok.
Nagyon gyakran az intenzívágyak telítettségére vagy műszaki problémára hivatkoznak. Ilyenkor akár éjszaka is kimegy egy ellenőrző csapat, és megnézi, hogy a probléma valóban fennáll-e
– mondta. Megjegyezte: amióta bevezették az ellenőrzést, harmadára esett vissza az éjszakai lemondások száma.
Forrás: MTI
Juvi
2024-05-04 at 15:06
A fenét ,bűntetgetnek,hagyjuk a normàis lelkiismeretes dolgozókat így fogjàk elkergetni ,egyre rosszabb az elàtàs ,nem betegközpontú ,lehetne regélni.
polizza
2024-05-02 at 16:21
Nézze K, sok mindenben egyetértünk, de a kizárólag napi sorszám alapján lehetséges vizsgálatokkal nem!
Továbbra is az a véleményem, hogy az nem old meg semmit.
Azért írtam le a tapasztalataim, hogy érzékeltessem az okokat. És olyan tapasztalatom nemcsak az az eset volt, hanem sokkal több.
Nagyon nem szeretném, ha visszatérne 2024-ben az a módi, hogy hajnali 7-re oda kelljen rohanni személyesen, és vagy ott ülni rendelés végéig, mert utolsó a sorszámom, vagy újra és újra odamenni hajnalban teljesen hiába, mert nem férek bele az aznapi adagba.
Ez a legrosszabb megoldás!
Az igaz, hogy valamikor a sorszám is jobb volt, mint a küzdelem a pofátlan tolakodókkal a tömegben, hajnaltól rendelés végéig.
Pofátlanok meg most is vannak. Hazudnak, hogy kedvük szerint és gyorsan jussanak túl a dolgon.
Mint írtam, vegyes rendszer, többféle módú időpontkéréssel.
A telefonoknál szerintem jobb ha foglaltat jelez, ha foglalt a szám, azaz beszélnek a vonalon, mintha csörög, csörög, és a hívó azt hiszi, hogy nem veszik fel, vagy ott sincsenek.
De a legfontosabb a sürgős esetek besorolása az aznapi időpontosok közé, vagy nem sima időpontra.
Voltam úgy, hogy a felfedezett valami annyi idő alatt a halálomat is okozhatta volna addigra, mikorra az időpontot – hónapok múlvára – adták, ha rossz az a felfedezett dolog. Csakhogy senki nem tudta, hogy rossz, vagy nem rossz. De nem élvezhettem előnyt a sima – csak receptért jöttem – esetekkel szemben sem.
Meg jók a ,,protokollok” ami szerint el kell járni, csak nem biztos, hogy minden esethez elég annyi.
Meg állítólag ha a doki benn is maradna emberségből, mert sok a beteg, lehet igaz, hogy nem tud, mert leáll a rendszer a rendelés kiírt végén?! Igaz ilyesmi?
És még valami. Én nem büntetném azokat, akik a TB biztosításuk mellett – sürgős esetben pl elmennek saját pénzből a magánrendelésre.
Szerintem azzal levesznek egy adag terhet a TB válláról, hisz fleszabadul az az idő, amit rájuk kellene fordítani, mások számára. És ők fizetik.
De nem tartom helyesnek, hogy azért mert élni akar, és elmegy a magánorvoshoz, akkortól már neki kelljen fizetnie az égvilágon mindent – az összes egyéb vizsgálatot – magánalapon.
A TB térítésre ugyanis szerintem a páciens jogosult, nem az orvos. Ha pedig a beutaló olyasmikre szól, amik indokolt dolgok a beteg érdekében, akkor neki az TB alapon jár. Nekem ez a véleményem. Tessék TB ezt ellenőrizni. Ami meg jár, az jár. Mehessek a magán beutalóval a TB szakvizsgálatra is, ha nekem az jár.
És akkor még mindig mentesítettem a TB-t az általam a magánnál kifizetett vizsgálat terhe alól.
Tudom, nem ez a hivatalos álláspont, de én akkor is így gondolom.
És akkor az orvosnak nem lesz érdeke a baráti magán diagnosztikai rendelőhöz küldeni, onnan meg beteget vagy jutalékot kapni. Pl. Az ellenőrzést meg tessék kitalálni. Itt van az a mesterséges intelligenciának hívott rendszer.
Az kitudja szűrni, kigyűjteni, hogy kiket utaltak be, mivel, miből lett betegség valóban, miből meg nem.
Abból az orvosok is tudnak tanulni.
Csak az a fontos, hogy aki beteg, az minél hamarabb megkapja a kezelést.
Vagyis akarom én az eü jobbítását, persze. Max nem pont úgy, ahogy esetleg Ön.
Gyurcsány Rózsaszínridikülös Ágika meg a kórházi napidíjjal kapcsolatban lehet azt sem tudta, hogy már ősidők óta fizetik az emberek azzal, hogy a kórházban töltött napokra csökkentett összegű táppénz járt mindig is. Legalábbis a kérdésre adott válaszából úgy tűnt, fogalma sincs. Szóval tulajdonképpen duplázták az emberek lehúzását.
Hogy most mi van, azt nem tudom.
K
2024-05-02 at 13:24
polizza
2024-05-02 at 12:39
Miért nem akarod hogy az egészségügy jobb legyen????
K
2024-05-02 at 13:18
polizza
2024-05-02 at 12:39
–A gyakorlatból tudom, hogy a régi sorszámosztós technika JOBBAN működött, bár annak is voltak problémái.
–Tény, hogy a jelenlegi rendszernél nincs rosszabb, és ezt a rendszert a gyurcsány-kormány alakította ki, az “USA-t és nyugatot” UTÁNOZVA.
–Ne legyen senki sem beteg, nem kívánom senkinek se, de mindezen problémákat egy ember csak akkor ismeri meg, ha szüksége van az egészségügyre. Mindezeket a problémákat minden beteg a saját bőrén tapasztalja, ha megbetegszik és NINCS PÉNZE.
–A végtelenül lusta és pénzéhes orvosok a várakoztatási rendszer által kényszerítik a betegeket a magánorvoshoz, és ha a betegnek nincs pénze akkor az eutanáziát ajánlják liberális országokban mint USA Kanada stb.
Theo
2024-05-02 at 13:13
Nagyon drukkolok Takács Péternek, hogy sikerrel járjon. Az egészségügyben sztem van elég pénz, csak sok a pénzéhes orvos, ostoba, lusta asszisztens és nagy baj a szigorúan c. maffiák számára kiszervezett “takarítás” is. Senki sem meri ellenőrizni őket, ráadásul a tisztasági elképzeléseink sem egyeznek. Muszáj lenne az ápolást megerősíteni hozzáértő noverekkel és valakinek ellenőrizni is kéne, hogy a zarojelentesbe beleirt dolgok legalább fele megtörtént e. A háziorvosok szinten eléggé elszemtelenedtek, legtöbbjük már eleve nem hajlandó beteget látogatni, csak fél napot dolgozik, de a rendelés vége előtt egy órával már bezárja az ajtót. Péntekenként pedig már csak helyettesitgetik egymást. Ráadásul azt akarják, hogy ide is be kelljen előre jelentkezni, ami lehetetlen állapot, mert a telefont sehol sem veszik fel. Ennek pedig nincs nyoma.
polizza
2024-05-02 at 12:39
K
,,–Ezen felül szükséges lenne a “telefonos előjegyzési rendszer” megszüntetése is, és a sorszámosztás visszaállítása a szakrendelőkben vagy a körzeti rendelőkben is.”
Én nem. Hanem egy kombinációt alkalmaznék.
Miért csinál úgy, mintha a sorszám mindennek a megoldása lenne?
Én még emlékszem, hogy az általam választott doktor úrnál reggel 7 órakor 30 db sorszámot tett ki az asszistensnő. A 2. vagy 3. emeleten volt a rendelő.
A kaput 7 órakor nyitották. Mindenki rohant, kettesével véve a lépcsőfokokat. Aki liftre kellett várjon, annak esélye sem volt.
Nekem harmadik alkalommal -azaz a harmadik héten -sikerült elcsípnem az utolsó sorszámot. Valamikor 13-14 óra között végeztem. És végig ott kellett ülni. Manapság ha pl parkolás is kell, kivitelezhetetlen. Ott sok-sok km-re mindenütt fizetős most. És a legmagasabb árkategória/óra. És max 3 óra parkolás engedélyezett.
Miért volt az a módi jobb?
Én csak azt nem tudom elfogadni, hogy 1-sok helyen nemhogy órákon keresztül, hanem napokon keresztül nem veszik fel a telefont, 2-egy -jó esetben- eü asszisztens dönti el esetleg az életem, mert csak hónapokkal későbbre adja az időpontot.
Illetve van olyan szakrendelő is, ahol egy évvel ezelőtt az ember kezébe nyomtak egy leletet, hogy majd jelentkezzen, mert most a szükséges vizsgálathoz kellő gép rossz. De a vizsgálat nem sürgős, jó az pár hónapon belül is. A leleten megadott számot viszont hónapokon keresztül hiába hívta az ember, sohasem vették fel. A központon keresztül a melléket kérve sem vették fel a telefont. A központos mondta is, felesleges hívni, sohasem veszik fel, csak akkor foglalt a szám, ha ők telefonálnak. Be kell menni személyesen. A visszakérdésre, hogy ,,2023-ban???!!!!”, csak hümmögött.
Aztán próbálkozott az ember a recepciónál. Mondták ők nem adhatnak, írni kell e-mail-t. Tel számuk már itt az új helyen nem megadható.(közben ugyanis átköltöztek a felújított részbe). Aztán más szakterületi orvos javaslatára személyesen kerestem meg a rendelőt. Vártam-vártam előtte, nem kopogtam, nem akartam zavarni. Majd ha nyílik az ajtó, ha kijön, a bent levő beteg. Ültek többen az ajtó körzetében. Az ajtó mellett állva kihallatszott, hogy bent beszélgetnek. Mikor kisebb volt a külső alapzaj, egyszer még az is, hogy GYES-ről. Aztán bátorságot véve mégis bekopogás.
Bentről szék hátratolásának zaja, léptek, kivágódik az ajtó. Nem kissé ingerült doktornő, kérdezi ,,mit akar”. Mondom időpontot, mert soha nem veszik fel a telefont, most itt jártam, lent nem adnak.
Erre felugrik az asszisztensnő, mint egy sárkány és jóformán üvölti, hogy ,,e-mail-t kell írni!!!!! Ott van a papíron”. Mikor mondom, hogy a telefonszám is ott van, és igaz, az e-mail cím is, de az nincsen, hogy csak e-mail jöhet szóba. Különben is mi van azzal, aki nem használ internetet?”
Erre nagy dühösen kikapja a kezemből azt a korábbi leletet, amit vittem, ,,na jó, kivételesen most adok”
felordítással rámvágja az ajtót. És várok megint jó ideig.
Egyszer csak jön, kezembe löki a papírt és már megy is. Odaírt két időpontot, fütyült rá, hogy az jó-e nekem.
Közben kiderült, hogy az ott a környéken ülők mind erre a rendelőre vártak, de amíg én ott álltam, kb. 20-25 percet, senki beteg nem volt benn, és az ajtónyitásra odasereglő többi várakozóval sem bántak kedvesebben, mint velem. Én eljöttem, ők ottmaradtak.
ÉS! A kapott két időpontra kb 10-20 perccel előbb érkeztem. A folyosó teljesen üres, a gépi vizsgálatnál nyitva az ajtó, amint a fiatal doki észlel, azonnal behív, Mikor eljövök sincs a folyosón senki. A gépi eredmény értékelésénél szintén teljesen üres a folyosó, kis köhécselésre nyílik az ajtó, behívnak. A sárkány ugyanaz, a doktor más személy. Mindkettőnél mikor eljövök sincsen senki a folyosón.
Ugyanazon intézmény másik szakrendelésénél szinte azonnal elérhetők telefonon, az időpont nem egy hatósági idézéshez hasonlón kapott időpont, hanem egyeztetett – ezért szeretem jobban a telefonost! – és jobbára tartani is tudják, pedig előttem-utánam telve a folyosó előttük.
Nem értek egyet azzal, hogy az eü a rossz. Nem. Vannak az eü-ben dolgozó nem odavaló lelkületű emberek.
Meg olyanok, akik nem szeretik a mostani kormányzatot és igyekeznek mindenféle módon lejáratni.
Az eü olyan, ahol van ami azonnali, sürgős, nem a betegtől függ, hogy sürgős. Még akkor sem, ha netán az olyanok miatt, mint az a ,,sárkány” nem szeretnek szűrésekre járni. Na meg más dolguk is van sokaknak.
Nem mindenki unaloműzésből, a társaság kedvéért ül oda.
Szóval kombináció: telefon, internetes, személyes…
Legyen olyan, aki képes arra, hogy megítélje ki sürgős, ki csak unalomból jár oda.
Az eü ,,tárgyai” emberek és az nem elhanyagolható tény.
De egy jó szakmai tudású és főleg lelkiismeretes, tapasztalt orvos megtalálja a módját, hogy gyorsítsa a vizsgálatokat, ha azt szükségesnek látja.
K
2024-05-02 at 10:58
–A legnagyobb probléma az orvosokkal, hogy sajnos a többségük orvosból átalakult mélységesen lusta pénzszivattyúvá, és ha a betegnek nincs pénze akkor legfeljebb eutanáziára küldenék. Ez az USA-nyugat liberális minta, és ezt követik az orvosok.
–Minél több pénzt kapnak az orvosok, annál mohóbban kell nekik a még több pénz, ráadásul munka nélkül.
–Mindegyik orvos rögtön milliomos akar lenni.
K
2024-05-02 at 10:37
–Maximálisan szuper, hogy jobban ellenőriznek, és hogy ellenzik a “a várakozási időt, amellyel egyes orvosok a magánszolgáltatás irányába próbálják terelni a beteget – közölte az államtitkár.”
******
–Ezen felül szükséges lenne a “telefonos előjegyzési rendszer” megszüntetése is, és a sorszámosztás visszaállítása a szakrendelőkben vagy a körzeti rendelőkben is.
–Szükséges lenne az is hogy egy közszolgálati állami kórházban dolgozó orvosnak vagy körzeti orvosnak NE LEGYEN “magánrendelője”
*****
–A jelenlegi telefonos előjegyzési rendszert és a várakoztatással a magánrendelőkbe történő kényszerítést a Gyurcsány rendszer dolgozta ki, de sajnos ezt még nem tudták megszüntetni, mint ahogyan sikeresen és nagyon helyesen a vizit díjat megszüntették.
*****
–Sajnos jelenleg ott tart az egészségügy, hogy sok olyan kórházi osztály van, ahol 1999 előtt még 40-50 beteg volt, ma alig lézeng 3 vagy 4 beteg.
Jelenleg a beteg a várakoztatási rendszer miatt ott tart, hogy az előjegyzéssel való várakoztatás után vagy magánorvoshoz megy, vagy magától meggyógyul, vagy magától meghal.
–A liberális orvosok már az eutanázia bevezetését is erőltetik.
Sajnos ez a helyzet az USA-ban, a “nyugaton” is, Gyurcsány kormány onnan másolta ki ezt a gyakorlatot, vagyis a beteg vagy fizet, vagy ha nincs pénze akkor haljon meg, akár a liberális eutanáziával.
pm
2024-05-02 at 09:21
Nagyon helyes az ellenőrzés, teljes mértékben támogatom. Tatabányán élek, már amikor ideköltöztem is rossz híre volt az orvosi ellátásnak. Nem annyira az eszközhiány, hanem az emberi hozzáállás okán. Volt szerencsém szembesülni is ezzel. Teljesen elfogadhatatlannak tartom hogy egy orvos a kórházból magánrendelésre küld,amit az “ebédszünetében” tart, majd onnan vissza a kórházba vizsgálatra. Vizsgálnám a vény nélkül kapható “gyógyszerek” ajánlgatását is, mert ezzel is találkoztam.
Rendesen megemelték a fizetéseket, nem sajnálom tőlük, de elvárásokat is támasztanék.
Az az orvos amelyik nem rendesen végzi a dolgát, talán rosszabb mintha nem is lenne. A félrekezelés, és az indokolatlan késlekedés miatt. Mégis hogy lehet az, hogy két különböző orvos ugyanazt a egyszerű módszert alkalmazva/5másodperc/ közül az egyik pontosan képes diagnosztizálni,/kis műtét lett belőle egy megerősítő UH után/ a másik meg nem, és ajánlgat valami porokat, kitöltött nevére szóló “klubkártyával”. A kettő közül melyiknek legyen nagyobb a fizetése???
Ha még nincs, jó ötletnek tartanék egy értékelési rendszert, betegelégedettségi alapon. Bónuszrendszer, mint a multiknál.