![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/09/tarlós-századvég-mti-1000x600.jpg)
Csak betartható, reálisan végrehajtható ígéreteket tesz főpolgármester-jelölti kampányában Tarlós István – a harmadik ciklusára készülő főpolgármester erről szerdán, a Századvég Alapítvány Budapest című konferenciáján beszélt. A kampányokban a legszomorúbb az, hogy ilyenkor nagyon sok politikus és jelölt előre megfontolt szándékkal olyanokat ígérget, amelyekről tudja, azok nem megvalósíthatóak – mondta a városvezető, hozzátéve, hogy a főpolgármesterséghez le kell tudni tenni teljesítményeket az asztalra, és azokat igazolni is kell.
A kampány hátralevő részében is arról fogok beszélni, amit megtettem, és amit reálisan végrehajthatónak tartok és tervezek
– jelentette ki fogalmazott Tarlós István. A főpolgármesterség lényegéről beszélve azt mondta: ismerni kell Budapestet, a városvezetéshez kell bizonyos határozottság, elkötelezettség, valamint tudni kell nemet mondani és el kell menni a másik oldali sajtóhoz és médiához.
Nemcsak oda kell menni, ahol simogatnak, ahol alám kérdeznek, ahol egyetlenegy kellemetlen kérdést sem tesznek fel
– hangsúlyozta a politikus. A főpolgármester-jelölti vitákkal kapcsolatban Tarlós István arról beszélt, hogy ő az utolsó teljes ellenzéki évében ötvenkilencszer vitatkozott a Fővárosi Közgyűlésben az akkori szabaddemokrata főpolgármesterrel, Demszky Gáborral. Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelöltre utalva azt mondta: “annak, aki most velem vitatkozni akar, volt öt éve, hogy ezt megtegye, de soha meg sem próbálta”.
Az utolsó ellenzéki évében egyetlenegyszer szólalt fel, az sem vita volt
– tette hozzá. Mint mondta, egy ilyen túlspanolt, túlpörgetett vita arra jó, hogy az emberek figyelmét elterelje arról, amiről beszélni kellene, legyen valamiféle hangolás. Itt a vita a vitáról szólt, nem pedig a lényegről. Elvileg, feltételekkel, soha nem mondott nemet vitára – tette hozzá.
Egy főpolgármester-jelölti kampánynak elvileg a főpolgármesteri feladatokról és funkcióról, továbbá a polgármesterként, főpolgármesterként nyújtott teljesítményről kell szólnia
– hangsúlyozta Tarlós István.
Tarlós csak a közvetlen választásban hisz, és nem fél a kampánytól
A jelöltség elvállalásáról szólva a politikus elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök olyan feltételek biztosításába egyezett bele, amelyek figyelemreméltóak. Tizenhat pontról tárgyaltak, és ebből egyelőre csak egyetlenegyet nem tudtak megállapodás tárgyává tenni, mégpedig a központi parkolás rendezését.
A létrejött megállapodás pontjai közül a legelső a közvetlen főpolgármester-választás volt
– mutatott rá Tarlós István, megjegyezve: mindez jelzi, hogy mennyire is félhet a kampánytól és a választástól. A főpolgármester beszélt arról is, hogy 1990-ben a SZDSZ és a Fidesz közös polgármester-jelöltje volt Óbudán, aztán 1994 nyarán kilépett az SZDSZ-ből. A Fidesz már akkor is támogatta, amikor hat-hét százalékos párt volt 1994-ben, és közöttük a legfontosabb kérdésekben van nézetazonosság: az illegális bevándorlás, a nemzetállamiság, a családpolitika és hagyományos európai politika védelem ügyében. Ugyanakkor vannak kérdések, amelyekben nem tudnak egyetérteni, de annak a politikai közösségnek, amely harminc éve támogatja, nem fordít hátat – jelentette ki Tarlós István.
Budapest lett a legélhetőbb kelet-európai főváros
A főpolgármester emlékeztetett arra is, hogy Budapest márciusban nyerte el Brüsszelből az Európa legjobb úti célja kitüntető címet, majd legutóbb az Economist brit hetilap szerint Budapest lett a legélhetőbb kelet-európai főváros. A fejlesztésekről szólva elmondta: a 2-es és a 4-es metró szerelvényeit is a 2010 utáni városvezetés szerezte be, a 3-as metró szerelvényeit felújították, folyamatban van a 3-as metróvonal infrastrukturális rekonstrukciója, több, mint négyszáz kilométer csatornát építettek, a BKV járműállományának nagy részét lecserélték, az autóbuszok átlagéletkora például tizenhétről tizenegy évre csökkent. A 2010-ig regnáló városvezetés egyetlenegy fürdőt sem újított fel és nem fejlesztett; a mostani most tart a hetediknél. Tarlós István közölte azt is, hogy Budapestnek van hosszú távú városfejlesztési koncepciója, mobilitási terve, új szmogrendelete, klímastratégiája, zöldinfrastruktúra-koncepciója, valamint elkészült az új hajléktalan-koncepció. A főpolgármester kitért arra is, hogy a közfejlesztési tanácsban elfogadták és megvan a fedezet például a Lánchíd és környékének felújítására, a Béke téri szennyvízkiváltó komplexum megépítésére, a nagyszabású kerékpáros fejlesztésekre, a ferihegyi gyorsforgalmi út újraépítésére. Közölte azt is, hogy a jövő évben megoldják a 3-as metró klimatizálását.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/09/DMARC20190925010-e1569434243646.jpg)
Tarlós István vállalja az értelmes vitákat, emellett szívesen és rendszeresen nyilatkozik az ellenzéki sajtónak is. Fotó: MTI/Mónus Márton
Karácsony a nyulait is bevetette, de a regnáló főpolgármester nagy előnnyel vezet
G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke arról beszélt: azt látni, hogy az ellenzék alkalmatlan jelölteket állít sorba, akik alkalmatlansági, elutasítottsági versenyben vannak egymással – van egy szájhős, aki mindenkibe beleköt, van egy celeb, aki hepciáskodik és pojácáskodik, valamint a harmadik, akire érvényes a kínai átok, ami modern megfogalmazásban úgy szól: azt kívánom, hogy legyen a te pártodban Karácsony Gergely! Ismertetve a Századvég legújabb felmérését, G. Fodor elmondta: az emberek többsége, ötvennyolc százaléka szerint jó irányba mennek a dolgok a fővárosban, Tarlós Istvánra többen szavaznának, mint a vele szemben induló összes jelöltre összesen. A válaszadók háromnegyede szerint a főpolgármester-választást Tarlós István nyeri majd meg.
Ez azt jelenti, hogy még az ellenzéki szavazók is úgy gondolják, hogy a jelöltjük esélytelen
– mutatott rá a Századvég Alapítvány elnöke.
A főpolgármesterhez az előadását követően – megzavarva a tanácskozást – egy párbeszédes ellenzéki aktivista lépett oda, aki a főpolgármester-jelölti vita elvállalását firtatta. Néhány nyúlmaszkot viselő aktivista „Miért fél a vitától?” feliratú lapot tartott a kezében. Tarlós István a közjáték után közölte a résztvevőkkel: az aktivistának udvariasan azt mondta, hogy nem zárkózott el a vitától, amit azonban feltételekhez kötött, de eddig nem kapott választ Karácsony Gergelytől.
Forrás: MTI/PS; Fotó: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS