![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/magyarradnai_face.jpg)
Az a különbség a DK és a Tisza között, hogy Feri legalább jól hazudik (hiszen gyakorolta reggel, éjjel, meg este). Magyar meg csak megpróbál hazudni, de vagy az embereket nézi annyira tudatlannak, hogy még a legátlátszóbb csúsztatást, a legvadabb összeesküvés-elméleteket is beveszik neki, vagy ő maga képtelen átlátni saját hazugságainak igencsak lyukas hálóján. Bármelyik is igaz a kettő közül, Magyar a puzséri fércműveltség üvöltő agressziójával próbálja palástolni a valóságot, s mint ilyen, maga köré gyűjti a hasonló embereket. Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel két olyan magánéleti ripacsot vett maga mellé Magyar, akikkel hárman nagyon nehezen fognak megférni egymás mellett, ha a sikerek után stagnálás, vagy nehéz döntések, esetleg kudarcok következnek.
Magyar Péter jellemrajzáról már sokat megtudhattunk. Nárcisztikus, aminek legnyilvánvalóbb megjelenési formája nem is önmaga bennfentességének hangoztatása, sokkal inkább szembetűnő, hogy miképp próbálja kompenzálni akár egy beszélgetésen belül saját fontosságának állandó hangoztatását. Az a kommunikációs hullámvasút, amelyen akár két mondaton belül eljutunk oda, hogy Magyar saját megfogalmazása szerint “egy utolsó senki” volt, majd a következő gondolatmenetben már a kormányban vannak barátai és olyan helyeken vacsorázott, hogy azt el se tudnánk képzelni, annak a nárcisztikus jellemnek a megnyilvánulásai, amely a folyamatos megfelelési kényszer és a rivaldafény utáni sóvárgás felörlő elegyéből adódik. Ilyen mentális állapotban az agresszió, mint az útkeresés sikertelenségére adott válasz gyakorlatilag természetes reakció. Ha úgy tetszik, ösztönös.
Nem csoda, hogy a baloldal messiása borzasztóan repetitív. A megfelelési és ragyogási kényszer közti állandó őrlődés mellett hasznos, ha begyakorolt fordulatokkal reagál, amelyek számos médiaszereplése alatt azonban hamar elkopnak. Ebből adódik, hogy alkalmasint furcsán, a beszélgetés ritmusától, tartalmától eltérő válaszokat ad. Magyar nem terel, mert erre szellemileg képtelen: egyszerűen rossz sémákat társít bizonyos helyzetekhez. Ennek nyilvánvaló példája, mikor a jereváni rádió történetével reagált Radnai Márk ujj eltörős történetére a Telexnek, de az is, mikor Pákán a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva arról beszélt, volt barátnőjének anyja nem is ült börtönben.
A tehetségtelenség érzete azonban nem csak rá igaz a Tisza környékén: Radnai Márkról például a nem túl kormánypárti ÉS újságírója mondta azt, hogy jó lenne, ha megtanulna rendezni, mielőtt színdarabokat jegyez. Nem túl elrugaszkodott kérés, de ugyebár az önmaguk hatása alatt álló önérdemes művész számára ez maga a skandallum. Nem is csoda, hogy ujjakat akart törni a kritika hallatán. Zárójeles megjegyzés, ha a rendezői utasításokat is hasonló írásmódban adta ki, nem csoda, hogy félrecsúszott a színészek játéka. Az ÉS szerzőjét megfenyegető, máig nyilvános üzenete, ami a Facebook szerint valamiért nem sért irányelveket, valamilyen mordori nyelven íródhatott, írásjelek és ékezetek hiányában, tetszőleges sorrendben egymás után hányt betűkből nem sokat lehet érteni. Zárójel bezár.
Magyar viszont kiállt emellett az ember mellett, mondván egyszeri botlás volt (utána egy újságírónőt is megfenyegetett, de a független sajtó ezt már nem boncolta), és amúgyis, aki a kritikát írta, “ki akarta nyírni” Radnait. Nem, kedves Péter, a kritika egy olyan műfaj, ahol kritizálnak. Persze, a szektában ez szokatlan. Ott csak az olyan felsőbb transzcendesek lehetnek kritikusak, mint a Minden Magyarok Messiása.
Az agresszív dacszövetség triumvirátusanak harmadik ága a kultuszminiszternek beharangozott Nagy Ervin, aki a sértett értelmiségi archetípusaként jelenik meg a Tisza farvizén. Nagy Ervin a magyar filmipar kiemelt arcaként egy jó évtizeden át élvezhette, hogy a kor kultúr- és médianyilvánosságát leuraló balos konglomerátum a tenyerén hordozza. Szomorú sorsfordulat volt számára, mikor a versenyhelyzethez hozzá nem szokott mogulok inkább új alternatívák után néztek a sorozatokhoz, filmekhez, mielőtt az utóbbi időben politikai szerepvállalását figyelembe véve, ismét alkalmas színésznek nem találták. Összességében azonban azt a réteget testesíti meg, aki szerint nem saját hiányosságai miatt nem boldogul az általa elvárt szinten, hanem csakis a kormány tehet mindenki sikertelenségéről.
És a párt “futottak még” kategóriájú támogatói között érdemes megemlíteni NoÁr-t, aki bokszolni akart a megafonosokkal. Őt sem a sikeres színházi szereplései, vagy átütő mozgalmár sikerei miatt ismerhetjük.
Úgy tűnik tehát, hogy a Tisza vonzza a tehetségtelen, pályájukban csalódott egzisztenciákat. Ezek az emberek azok, akik botot dugnak a saját küllőik közé, majd meglepődnek, mikor elesnek. Akik elrúgják a labdát a jobbal a bal elől, akik szerint Orbán rendelte az esőt a balatoni hétvégéjükre, ahová ugye a fent említett miniszterelnök miatt el se tudnak menni, csak mégis. Valóban a csalódott emberek pártja a Tisza, de nem a csalódott fideszeseké, hanem a magukban csalódott, de felelősségvállalásra képtelen embereké.
Talpra magyar!
2024-07-25 at 12:49
Mszp-sként Gyurcsány Ferenc a vérbeli sztálinista kommunista alkoholista 2006-ban népbe lövetett csontokat töretett a szintén alkoholista M. Péter két pofont lekevert a szórakozóhelyen egy fiatalnak. Ennek az alkoholista M. Péternek az egyik elvtársa meg egy színikritikusnak ígérte hogy eltöri az újait és egy színésznek ígérte hogy a kezét töri el.
Talpra magyar!
2024-07-25 at 12:42
2024-07-25 at 11:37-kor
2024-07-25 at 11:30 -kor kétszer egy szemét ellopta a nevemet úgy ahogy a dk-sok párbeszédesek mszp-sek jobbikosok tiszások lmp-sek momentumosok parazita idegen lusta migrénsoknak szétakarják lopni hazánkat.
Talpra magyar!
2024-07-25 at 12:38
2024-07-25 at 12:04-kor egy szemét tetű kommunista fasiszta ellopta a nevemet úgy mint ahogy csődbe és nyomorba szétlopták Hornék Medgyessyék Gyurcsányék Bajnaiék a hazánkat 12 év alatt.
bl
2024-07-25 at 12:09
Joris
2024-07-25 at 11:44
A Sátánnal való magyarázás pontosabb, mint gondolnánk.
Egyrészt a ködbe vesző összeesküvések mögött nemcsak emberek állhatnak, hanem objektív folyamatok is, azonfelül sose lesz olyan pillanat, amikor minden világos, mindig információhiányban fogunk szenvedni, egyenként is és közösségileg is, azaz újra és újra elő fognak bukkanni az összeesküvéselméletek.
Ezeket nemcsak azzal kell kordában tartani, hogy nem veszünk róla tudomást, hanem azzal is, hogy időnként egynek-egynek a nyomába is eredünk, hiszen ha nem erednénk a nyomába, nem akarnánk leleplezni, akkor az emberi hitványság meg is valósítaná, hiszen 0 a lebukás kockázata.
Bela
2024-07-25 at 12:04
“Attól te még unintelligens vagy fiam”
Wow!:-)))
Ezt gondolom valami új fideszes oktatási “szakember” által szervezett továbbképzés keretében felszedett tudás, hogy miként konvergál valaki műveltsége kommentmezőben írt véleményéhez.
Gondolom hasonló megfontolások alapján tanácsolta el a “szegedi egyetem fura ura” József Attilát a tanári pályától! Sok diák lett volna, aki szívesebben tanul József Attilától, mint az itt kommentelő “magyar tanártól”! Na de ne kezeljük analógiaként az említett esetet.:-)
“exponenciálisan arányos az arroganciád”:-) Nem definiáltad, hogy milyen exponenciális arányosságról beszélsz és gondolom “intelligenciádból” fakadóan minimum görbére gondolsz!:-) Na de ne vessük a szemére egy “magyar tanárnak”, hogy nem ért a matekhoz.:-)
Amúgy egyet értek, az arroganciám létezik és ezzel ragálok “csillagvizsgáló orrú” megjegyzésekre!
Hajrá
Talpra magyar!
2024-07-25 at 12:04
K2024-07-25 at 12:01
annyit tennék hozzá hogy a biblia mellet az origo olvasása is kötelező legyen mert az élethez azért kellenek a jó csöcsök és a vicces cikkek is.
Talpra magyar!
2024-07-25 at 12:01
matrix2024-07-25 at 11:37
matrica látszik hogy nő vagy abbol is a butább falyta.
te még azt is elhiszed hogy a rövid nadrág kitérgyesedik vagy a döglött veréb aluszik.
Majd mutass egy német nyuggert aki szivessen cserélne egy Magyarral
K
2024-07-25 at 12:01
Joris
2024-07-25 at 11:44
–Maximálisan egyetértek.
–Szerintem is a sátán működése az ami az emberiségnek a legnagyobb kárt okozza.
–Ezért is tartom LÉNYEGES dolognak a Biblia naponkénti olvasását, valamivel ellensúlyozni kell a sátán károkozását.
matrix
2024-07-25 at 11:50
Bela
2024-07-25 at 10:42
Te soros 1$ bér koszos -ribanc-kurva-szajha !
Ki fizeti,hogy szopsz és a PS oldalára meg kiokádd ???
Troll ki gazdád ? kinek a nevében szopatod eteted az erre fogékony agyhalált ?
A patkány hvg-444- telex népszava stb ??
Lotyó Troll!
Joris
2024-07-25 at 11:44
Tisztelt GJ2024-07-25 at 08:59,
Hozzászólása lényegre tapintó, de mégis csak a felszínt karcolja. Akárcsak a Hirtv Globál műsorában a kiváló szakértők, Bogár László és Boros Imre. A műsorban derűre-borúra, akárcsak itt, a Deep State, vagyis a “mélyállam”, a háttérhatalom van megjelölve okként.
Nos ez meggyőződésem csak a látszat. Ezeket a mai baloldali politikusokat a Sátán mozgatja, támogatóikat szintén. A Sátán elsődleges célja Isten Teremtésének lerombolása. Ebbe szorosan beletartozik az emberiség. Mint elmével, öntudattal rendelkező lények elsősorban a normalitáshoz, vagyis a Tízparancsolathoz szeretnénk tartozni. Ezért volt fejlődőképes és a normalitás pártján eddig Európa. Eddig. Azt tudjuk a Bibliából, hogy Jézus idejében a démonok ellepték Izraelt. Most a Történelem utolsó szakaszában szintén így van.
Erre akkor döbbentem meg, amikor minapában az a szerencsétlen amcsi rendőr látszólag indokolatlanul lelőtte a néger fiatalasszonyt. Nem volt indokolatlan. A hölgy ugyanis azt találta mondani a zsarunak: dorgáljon meg téged Jézus. Erre jött a rendőr lövése. Azt tudjuk, hogy a démonok emberekben szeretnek lakni. Amikor kiűzik őket, akkor jön a baj. Pl. mikor Jézus kiűzte a gadarai megszállottból a démonokat. Azok könyörögtek, hogy küldje őket egy disznónyájba. Amikor ez megtörtént, az egész nyáj a tengerbe rohant,
és belefulladtak. Ugyanis Jézus nevére, Akire az asszony hivatkozott, köteles a láthatatlan világ engedelmeskedni. Az asszony hívő keresztény lehetett.
Csak azért idéztem ezt az esetet, mert egyre több ilyen látszólag teljesen idokolatlan és váratlan esettel lesz dolgunk. Ilyen MP sikere is. Felbukkant a semmiből és emberek sokaságát kápráztatta el, kerültek szerintem bódult állapotba, amennyiben akaratuk, öntudatok vészesen legyengült. Ugyanezt láthatjuk európai szinten is, a szavazók kiket-miket pártolnak. Érthetetlen, emberellenes ideológia lábrakapása (mint LMBTQ, gender, woke, eutanázia, háborúpártiság, idegen népek-vallások összekeverése, stb.). Itt már tényleg nem számít a befolyásolt tömegnek semmi, nem gondolkodnak. A DS nem az oka ennek. Ők csak végrehajtói a sokkal rosszabb láthatatlan hatalomnak. (A karateedző érthetetlen kisgyermek-felrúgása is ugyanez a kategória lehet, vagy a Trump elleni merénylet, az ámerikai megmagyarázhatatlan gyilkosságsorozat.)
Egyébként nem jó érzéssel írtam a fentieket, mert még a normalitáspárti jobboldaliak sem látják tisztán, hogy a Sátán tevékenységét:
Mindennek a vége azért: “Mert a [Sátán] féktelen paráznasága borából ivott minden nemzet; s a föld királyai paráználkodtak vele, a föld kereskedői az ő gyönyörűségeinek bőségéből lettek gazdagokká!« A paráznaság a Biblia szóhasználatában többnyire a cselekvő Isten- és emberiségellenesség…
A legjobbakat.
matrix
2024-07-25 at 11:37
Bela
2024-07-25 at 10:42
Te primitiv bunkò tahó koszos proliparaszt nyomorult agyhalott troger gazember !
Senkiházi hitvány buta tudatla felforgagató agybaszott !
Mi van a bezzeg nyugaton ?
Te vin kretén primitiv hülye köcsög ?
1) Az a hogy a bezzeg németországban 770 000 nyugdijas a 45 év munnka és adófizetés ellenére a szociálsegélyt kell nekik pitizni kuncsorogni kunyerelni ? Forras német Tagesschau köz TV három hete!
Vagy ha még él 87 évesen is 10,5% TB adót kell neki fizetni !
Mindeen 5-dik nyugdijas kevesebb mint 1200€ kap 45 év munkaévre (köz TV) kb -120 € TB adó !
Vagy kéthete die WELT : Bezzeg németországban naponta két-csoportos nemieröszakólás van !!
Te primitiv pszichopata hitvány troger felforgató gazember !
Te bunkó proli agyhalott kell még infó a bezzeg németországból ???
Jelezd és betömöm a retkes koszos hitvány pofádat olyan hirekkel amit
nem tudsz cáfolni mert primitiv bunkó tahó tudatlan agyhalott vagy !
A mindenapi mmigrans bünözás stb stb stb !
Anyádat nézd hülyének anyádat oktasd és anxyádnak nyugatozzál te büdös pöcs a³³-on !
Hitvány patkány felforgató féreg !
Undorodom a primitiv bunkó felforgató lázitó hergelö tudatlan koszos mocskos fajtádtól !
Tetü minden németországi adófizetö a nyugdijasok is másodrangú csicska rabszolgák saját hazájúkban
mert gender multi buzik koszfészek zöld terrorista söpredék van a hatalmon !
Talpra magyar!
2024-07-25 at 11:30
Azért ezek a tehetságtelenek jól lenyomták a teljes ellenzéket és megfosatták a bolsevik pártot + pár milliárdot elmegafonoztak azért hogy kissebitcsék őket.
Szerintem jobb lett volna előzetes letartóztatás egy évre aztán meguszhattuk volna a feltörésüket.
K
2024-07-25 at 11:06
*******
Magyar Péter telefonrablása egy bűnügy, és ezt az EU parlamentben is tudatosítani kellene egy mentelmi jog felfüggesztéssel (+Ilaria Salis bűnügyben mentelmi jog felfüggesztés).
K
2024-07-25 at 11:04
–A liberális ellenzék amikor kormányon volt 2010 előtt akkor lerabolta az egész országot , úgy mint ahogy mobilt rabolt Magyar Péter.
Sajnos a jelenlegi liberális ellenzék mögött ugyanaz a “külföldi” guruló dollár áll mint a 2010 előtti lusta rabló banda liberálisok mögött, és ez vonatkozik a TISZA Pártra is. A Tisza pártra is ugyanazok a megvásárolt lumpen elemek szavaztak, mint a DK-ra, stb.
–Ezzel szemben a FIDESZ csinált 1 millió munkahelyet mint ahogy ígérte, megélhetést biztosított a rezsicsökkentéssel, támogatta a határon kívüli magyarokat, adómentességet adott a 25 évnél fiatalabbaknak, visszaadta a 13.nyugdijt, emelte a nyugdíjat, a rendőrségnek, katonáknak, orvosoknak fizetésemelést adott , stb.
–Mindezt a liberális ellenzék is megígérte de SOHASEM valósította meg ígéretei szerint, hanem ELLOPTA a pénzeket mert KLEPTOMÁNIÁS.
–Egy KLEPTOMÁNIÁS tolvaj RABLÓ ellenzékre, Tisza Pártra hülye az aki szavaz.
Magyar tanár
2024-07-25 at 10:56
Bela 2024-07-25 at 10:42
Attól te még unintelligens vagy fiam! Amivel nincs is baj, de unintelligenciáddal exponenciálisan arányos az arroganciád, hogy ezt folyamatosan megoszd velünk.
Szegény papa, én is messzire menekülnék egy ilyen kudarcos nevelés eredménye elől. Nem csodálkoznék, ha ő lett volna az első telepes a Marson.
Magyar tanár
2024-07-25 at 10:29
Bela 2024-07-25 at 10:25
“4/5-el”??
Ezek többet elárulnak az intelligenciáról, mint gondolnátok. Mármint nem Bela, hanem aki gondolkodik.
Mit szólna hozzá a Petőfi körös apukája? (szomorúan fejcsóvál)
Köszönjük
2024-07-25 at 10:28
Kedves Sz. Szilárd. Magyar Péter jelleméről már azt is medírta… hány szőrszál van a seggében ( járt arra ?).
Bela
2024-07-25 at 10:25
“Az a különbség a DK és a Tisza között, hogy Feri legalább jól hazudik”
:-)))
A “DK” helyett lehet írni a “fidesz”-t és “Feri” helyett meg “Főni”-t. Teljesen megfelel a valóságnak. Sőt még a valósághoz is közelebb áll ha a “DK” helyett “DK, Fidesz” és “Feri” helyett meg “Feri és a főni” szerepel.
“Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel két olyan magánéleti ripacsot vett maga mellé Magyar”:-))))
Hány ezer magánéleti ripacsot soroljak fel a főni és környezetéből? Nem kell messzire menni, elég a főni családjában szétnézni: Récsel, miniszterelnökivő. Ha távolabbra tekintünk a főni környezetében ott vannak az igazi ripacsok a strómanok és oligarchák mezőnyében. Persze a főni politikai palettáján igazi ripacsnak számít Rogán, Hollik, Semjén, Lézer Jankó, na meg persze Lalikirály!
Szóval ha ripacsversenyt indítanának a PS oldalán, a főni és sleppje 4/5-el győzne!:-))))
Tgolyó
2024-07-25 at 10:22
Na kérem , hogy is voltak az események a múlt héten ? Ez az idegenszívű (nem magyar )Magyar nevű egyén , hová utazott a múlt héten ? Nyikrajnába ja nem Ukrajnába , – mi történt ott ? Nem tudja senki ,ám aki tudja hallgat róla . Nem vicces , csak elzárták a Barátság Vezetéket ! Hmm hogy eddig ez senkinek nem jutott az eszébe egyszerűen nevetséges ugye ? Na most röhögjön az akinek kedve van hozzá !
aladin
2024-07-25 at 09:45
Èn ezeknek a két faszfejeknek nem az ujjaikat törném el hanem megskalpolnám öket és a skalpjaikat felakasztanám egy EU-s, zászlora disznek.
Piroska
2024-07-25 at 09:44
A két “jóképű” nyikhaj.
K
2024-07-25 at 09:43
Magyar Péter telefonrablása egy bűnügy, és ezt az EU parlamentben is tudatosítani kellene egy mentelmi jog felfüggesztéssel (+Ilaria Salis bűnügyben mentelmi jog felfüggesztés).
matrix
2024-07-25 at 09:41
t
2024-07-25 at 07:52
t=tetü !
Bárki lesz a kormányon a magadfajta primitiv akkor is csak egy senki-lúzer marad
a társadalom szélén peremén!
Egy sivalkodó parazita senki -:))
Nahát
2024-07-25 at 09:37
Nem láttunk egyetlen híradást sem a Tisztesség (?) és Szabadság (?) Párt közgyűléséről, sem fotókat, és titok övezi, hogy kikből áll a vezetőség, kik a vezető tisztségviselőik, és kik választották meg ezt a két szélhámost elnöknek és alelnöknek. Azért nem volt publikus a készülődő tisztújítás, hogy újságírók ne akarjanak még csak a közelébe se menni, mert Magyar Péter pártja csak papíron létezik, az egész egy nagy átverés. Ez egy egyszemélyes kamupárt volt idáig, mostanra MP maga mellé vette a másik szerencselovagot, Radnai Márkot, úgyhogy már ketten vannak. Az egész egy nagy szélhámosság. A magyar állam mennyivel támogatja ezt a csak papíron létező pártot? Nem kellene utánajárnia, hogy miféle disznóság ez?
Primitivek
2024-07-25 at 09:36
Tetvek pártja a primitiv vágyvezérelet agyhalálnak !
Csak a primitivek szavaznak a TISZA iszap szenny retek hordalékra!
Most néztem egy Videot a riporter kérdezte a szellemifogyatékos elmebeteg agyhalott kb. 40 éves nőt!
-Riportek :Mért szavazott a TISZA partra ?
– (A primitiv) : A Fidesznél minden jobb !!! ”
-Riporter: “Mi a jobb ?”
-A primitiv erre már nem tudott válaszolni (elképesztő agyhalál !)
Még két ilyen buta TISZA bunkó tahót kérdeztek hasonló bunkó tahó válaszok
-“ennél minden minden jobb ” !
De hogy mi `… erre már egyik agymosott elbutitott agyhalott koszos szöröstalpú sem tudott
1 = 1 “egy” indokot és választ adni !
Magyarország 2024 !
Cuki
2024-07-25 at 09:35
Ez a kép egy retro citromsárga Velmetina reklám?
🤣🤣🤣
Aki érti, érti…
Vigyázat, erős korpásodáshoz vezet…de van az a pénz
angolpuska
2024-07-25 at 09:30
@t
Mi van, apad a tisza? Nem vettek fel a tisza-szektába?
K
2024-07-25 at 09:14
GJ
2024-07-25 at 08:59
–Részben egyetértek.
–De mint ahogyan olvashattad én is ELŐRE belekalkuláltam a nemnormális liberális EU parlament “BŰNPÁRTOLÓ” reakcióját, amikor is elutasítja a mentelmi jog felfüggesztését.
–A magyar lakosságnak lényeges az hogy lássa az EU parlament BŰNÖZŐ hozzáállását, akár az Ilaria Salis bűnügyben, vagy a Magyar Péter bűnügyében is.
Gullwing
2024-07-25 at 09:11
A tehetségtelenség az ellenzék legfőbb jellemzője.
Ezt igazolja a 16 elveszített vállasztás.
Mózes Zsolt
2024-07-25 at 09:10
Szálljatok már le erről a [email protected]ól, csak erősítitek azzal, hogy a csapból is ő folyik! 🙁
odu
2024-07-25 at 09:07
Igen a szelfi beszédes, mégpedig a háttér, sajnos csak itt nőhetnek ki ezen hatalmas gigászok, megfelelő családi és jelenlegi/ volteftársi háttérrel.Pedig milyen szépen mutatna mögöttük mondjuk a békés, boldog,majdnem demokratizált Kabul vagy Bagdad.
GJ
2024-07-25 at 08:59
K2024-07-25 at 08:33
HOL ÉLSZ TE?
Ott ül a libsi elit soraiban egy virtigli terrorista Ilaria Salis, a milliárdokkal panamázó Von der Leyen stb. és pont ez a bolhafing zavarná őket.
Olyan erős a kufár hálózat, hogy leszarják a tömegek véleményét!
Kérdem
2024-07-25 at 08:59
A Patrioták között van-e nő ? ( mármint qurva ) Vagy azok mind buzik?
"K" egy nyalóka
2024-07-25 at 08:55
K2024-07-25 at 08:23
Sejtettem!
Te önálló gondolatok hiányában ezúttal is egyetértesz, vagy unalomig ismert sztereotipiákat szajkózol!
Próbálj már meg gondolkozni!!!!!
Gomboc7
2024-07-25 at 08:40
Az ilyen mellőzöttségi komplexusban szenvedő tehetségtelenek borították vérbe az országot 19ben. Óriási hiba lenne lebecsülni őket.
K
2024-07-25 at 08:33
..
–Magyar Péter telefont rabolt, és ezt nem lehet annyiba hagyni a magyar hatóságok által, de az EU parlament által se.
–Ha az EU parlament NEM függeszti fel Magyar Péter mentelmi jogát, akkor felvállal egy bűnügyet, pártol egy bűnügyet, de erkölcsileg a magyar hatóságok mentesülnének a felelőség alól.
Manó
2024-07-25 at 08:32
Röhögnöm kell a buta proi…
Manó
2024-07-25 at 08:31
Szánalmas!
Szánalmas
Yoggi
2024-07-25 at 08:30
Szerencsére itt egy olyan tehetséges ember beszél tehetségtelenségről, aki kijelenti, hogy fizetési felszólítást akkor szoktunk kapni, ha valamire előfizettünk.
“Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”
brunnya
2024-07-25 at 08:29
Lám van a DK alatt is egy fok lejjebb!!
Sajna pont ilyenek kellenek a szavazatokhoz.
K
2024-07-25 at 08:23
–Maximálisan szuper a fenti cikk, remek, és néhány hozzászóló is…de…:
–A telefon rablás az akkor is rablás, bűnügy , és nem hallunk arról hogy jelenleg hol is tart ez az ügy.
Túlságosan is nyilvánvaló ez a bűnügy,…..: megtörtént e? az EU parlamenti képviselői mentelmi JOG felfüggesztése iránti kérelem a magyar hatóságok részéről??????, és az EU parlament adminisztrációs labirintusában holt tart?.
na4
2024-07-25 at 08:08
Ez a lufi nagyon gyorsan ki fog pukkadni. De messiás poloska petya brüsszeli zsíros stalluma az megvan. Minden egyéb és mindenki más le van xarva. A sok agymosott meg ezt támogatta.
bl
2024-07-25 at 08:02
És a saját teljesítményük pedig negatív és egyre csak nő. Jókor voltak jó helyen, mint a momentum, a sorsuk is az lesz, csak az a kérdés mikor, nem lenne jó megint a Gyurcsány-féle államcsőd.
bl
2024-07-25 at 08:00
A siker és a teljesítmény két különböző dolog. Lehet valaki úgy is sikeres, hogy semmilyen teljesítményre nem képes. A sikert a hálózat dönti el, a teljesítményt pedig objektív mérőszámok. A sikerüket két dolog alapozta meg: egyrészt az ellenzékiek Orbángyűlölete (ami már régóta elérte a beteges szintet), másrészt az ellenzékváltás szükségességének a felismerése (ezt viszont objektíven jól látta az ellenzéki szavazó).
Patriot
2024-07-25 at 07:55
Most, hogy téesz elnök lett a befosott ember, azzal kábítja a népét, hogy jelentkezzenek párt tisztségekre. Mint láttuk az EP képvuselői helyek esetében. A zsebében meg ott volt az ügynöklista a helyekre. A házmesterbesúgót, az eddigi elnököt, tiszteletbeli tészelnökké avatták. A Tisza meg egy csodálatos magyar folyó. Ezek a pribékek egy TSz. nevű pártban garázdálkodnak és mérgezik a kutakat jó szokásukhoz híven.
t
2024-07-25 at 07:52
Magánéleti ripacsok……
Hál’istennek a Fidesz mentes ettől.
Ennek a szaliaigyereknek ez még idény eleji forma.
Érzik a Tisza közeledését és beindult a szokásos lejárató kampány.
De hát ami késik nem múlik.
Lépésről lépésre……
kulfodrol
2024-07-25 at 07:32
Narcisztikus, beteg csavok partja, csak a sajat erdekeik erdeklik nem a magyar nep sorsa.
Angie
2024-07-25 at 07:17
Nem baj! Isszák még a szavait! Nemsokára valóban marni fogják egymást, mert sok dudás egy csárdában nem fér meg!
Én inkább maradok Orbán mellett! Mivel senki nem tökéletes, viszont az ígéreteiböl jóval több valósult meg, mint eddig bárkiéből, így a járt úton maradok!
A lopásról meg annyit, hogy Feriék az egész országot kilopták a seggünk alól! Ezekből sem nézek ki kevesebbet, mert már ismerem a hátszelüket és az nem valami jó ómen!
Röhögnöm kell
2024-07-25 at 07:01
A fidesz szerencsére vonzza a tehetségeket.
Győzike az adócsaló
Tóth Gabi a matyó lotyó
Feró az idióta vén bohóc
Pataki az UFO hívő……….
Szánalmas
2024-07-25 at 06:57
Az igazi művészi hazudozó pedig az aki szemébe mondja a zembereknek : Ne azt figyeljétek amit mondok, hanem amit csinálok!
És tényleg meg lehet állapítani, mindig mást mond, mint amit csinál.