Több ezer tanárt verhettek át a Nemzeti Alaptantervet bíráló piarista állásfoglalással

Meglehetősen furcsa hangvételű állásfoglalással lepték meg a közvéleményt a piaristák. Az utóbbi hetekben a ‘függetlenobjektív’ ellenzéki sajtó, a pártok és a hálózati civil szervezetek után ugyanis nekik is sikerült új fejezetet nyitni a módosított Nemzeti Alaptanterv szisztematikus szétcincálási szándékának történetében. Vagy mégsem? Az minden bizonnyal sejthető, hogy az egyházak – amelyek az Orbán-kormányoktól kaphatták vissza egykori intézményeik és szemlélet-, valamint lélekformáló erejük tekintélyes részét – többségében nem a kormányzati szándékkal szemben határozzák meg magukat. Ha pedig a piaristák állásfoglalása mögé nézünk, akkor hamar megértjük, hogy nem egyébről van ismét szó, mint pénzről, pénzről és még több pénzről.

Üdvözöljük a NAT bevezetőjének korszerű pedagógiai szemléletét, a differenciálás, az aktív tanulás, a képességfejlesztés hangsúlyozását, amely a magyar oktatás halaszthatatlan megújulását szolgálhatná

– olvasható némileg reménykeltő felütésként a piaristák állásfoglalásában. Azonban az elismerő szavak helyett meglepő helyről érkezik igencsak furcsa kritika. Az állásfoglalás az új NAT-on messze túlmenő kritikák sorát róják fel az oktatási kormányzat számára. Ugyan a tanári fizetések színvonala – hogy a kellő eufemizmussal éljünk – általánosan az indokoltan emelendő kategóriába esik, az egyházi iskolákban lehetne legkevésbé ok ilyen panaszra. Hogy miért? Ugyanis az Orbán-kormányok valláspolitikája értelmében a történelmi egyházak kiemelt állami támogatást kapnak egykori, meghatározó oktatási szerepük helyreállításához. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy egyházi fenntartású köznevelési intézmény átlagosan majd’ kétszeres normatív állami támogatásra jogosult egy tanuló után, mint a tisztán állami fenntartású intézmény.

A megalázóan alacsony pedagógusbérek lehetetlenné teszik a tanári hivatás teljes megélését, az értelmiségi életformát. (Az egyházi iskolák tanárai ugyanazon bértábla szerint kapják a bérüket, mint a nem egyházi intézményekben dolgozó kollégák.)

– fogalmaz az állásfoglalás. A fentiekből azonban világosan látszik, hogy ez a helyzet nem egészen rendezhető el azzal a lózunggal, hogy a kormány adjon több pénzt a fenntartóknak, hiszen hiába kap az egyik fenntartó arányaiban kétszer annyit, mint a másik, ha a pedagógusait ugyanakkora fizetéssel honorálja.

Ha egyszer az állam kétszeres normatív támogatást juttat az egyházakhoz, de közben valamiért mégis ezernél több tanár írja alá a piaristáknak azt az állásfoglalását, amelynek egyik legfőbb kritikája az anyagi megbecsülésük hiánya, akkor nehéz nem arra gondolni, hogy valami nincs egészen rendben. Csakhogy a probléma ezek szerint nem annyira az oktatási kormányzaton, mint inkább a fenntartókon kérhető számon. Adódik viszont a kérdés: létezik, hogy egy ekkora volumenű petíció, állásfoglalás elindítói a fentebbi tényekkel egyáltalán ne lettek volna tisztában? A jogi csűrcsavarban létezik erre egy általános érvényű kifejezés: nem életszerű.

Kinek az érdeke?

A kérdés megválaszolásával derül fény a furcsára sikeredett és meglehetősen rendhagyó formátumú tiltakozó akció kezdeményezőinek valódi motivációjára. Ha ugyanis figyelmesen áttekintjük az elmúlt időszak oktatási híreit, akkor témánkkal egyértelműen Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének a pedagógusok számára beharangozott 10 százalékos béremelési ígérete van kapcsolatban. Miért? Bejárta a ‘függetlenobjektív’ médiát a hír, ami szerint nem minden pedagógus kap béremelést, azt ugyanis pótlékemelés formájában nyújtja majd az állam, ezt pedig a nem állami fenntartású intézményekben dolgozó pedagógusokra nem vonatkozik. Azt valahogy általánosan sikerült elhallgatni, hogy az intézkedés célja a tanártársadalom többségét adó állami iskolákban tanítók fizetése és a jóval nagyobb támogatásokat kapó egyházi intézményekben dolgozó kollégáik fizetése közötti különbség csökkentése volt. A történteket azonban gond nélkül meg tudta lovagolni Gyurcsány Ferenc, aki pártja kongresszusán lazán fel tudta használni az állásfoglaláshoz nevüket adó tanárokat saját, önös politikai érdekeihez. Több, mint valószínű, hogy legfeljebb a kezdeményezők örültek ennek a fejleménynek, a jóhiszeműen aláíró tanárok pedig legkevésbé sem.