Gyalogosok közé hajtott egy teherautó a bajorországi Passau belvárosában péntek délelőtt, egy 37 éves nő a helyszínen, 11 éves lánya a kórházba szállítás után életét vesztette, további három embert, köztük a nő kilencéves fiúgyermekét súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
A rendőrség közlése szerint a 63 éves sofőr – aki szintén megsérült a balesetben – árut szállított az üzletekkel teli Bahnhofstrassén. Elmondása szerint egy előtte álló autóbuszt akart kikerülni, de véletlenül a járdára hajtott a gyalogosok közé. A helyszínre nagy erőkkel vonult ki a rendőrség, a mentőszolgálat és a tűzoltóság. Az utcát és környékét lezárták, a baleset körülményeit szakértők vizsgálják. A sofőrt, miután sérüléseit ellátták, a rendőrség őrizetbe vette.
A balesetben egy 70 éves nyugdíjas nő súlyos, egy 45 éves nő könnyebb sérüléseket szenvedett, őket helikopterrel kórházba vitték. Az elhunyt nő 9 éves fiát kórházban ápolják, állapotáról azonban nem osztottak meg bővebb információt. A rendőrségi szóvivő cáfolta a közösségi médiában megjelent feltételezéseket, miszerint szándékos gázolás történt volna. Hangsúlyozta, hogy nem terrortámadásként, hanem közúti balesetként kezelik a történteket. Ezt Joachim Hermann bajorországi belügyminiszter is megerősítette:
Semmi nem utal arra, hogy merényletkísérlet vagy politikai indíttatás állna a háttérben.
Passau polgármestere együttérzését fejezte ki az érintetteknek és a hozzátartozóknak.
Forrás: MTI; Fotó: X
Facebook
Twitter
YouTube
RSS